Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Ez a beszéd 07. - befejező rész
Idők teltek el, időtlen idők. Tudtam, hogy így lesz, de nem bántam meg semmit. Kimondtam, amit ki akartam mondani. Amit azért akartam kimondani, hogy igaz legyen.

Már megszoktuk a léptek koppannásait, a fölerősödő emberzajt, ahogyan naponta rázúdul a törhetetlen buborék gömbfalára, de csak, mint a záporverés az ablakon, zajában nincsen semmi tett, nem hoz semmi változást, csak röpke hangulatot hint, illanó illatot fest, lecsorog megfogantatás és ártalom nélkül. Egy íves, áttetsző fal előtt álltam. Ez nem a nappali üvegfala, hanem valami más, egy képlékenynek ható, mégis törhetetlen buborék fala.

- Nézd - lépdeltem az érkezők közé. - Ma nyugdíjas csoporttal érkezett. Ő mellém lépett, keresztülsétálva egy idős hölgy testén. (Nem, mint egy kísértet, csak, mint egy interdimenzionális utazó.) Átölelte a vállamat, a fejét is ráhajtotta. Azért tette, hogy meglegyen mindenem. Néha csak apróságok hiányoznak A mindenhez.

Körülöttünk emberek gyülekeztek, kíváncsian, mint megannyi nagyra nőtt gyermek. Intették egymást:

- Figyeljetek a kislányra!

De ettől csak nagyobb lett a zsivaj. Mi csak mosolyogtunk, már rég megszoktuk ezt. Jönnek, néznek, nem látnak, majd elmennek.

A csoportot vezető elegáns ifjú hölgy angyali türelemmel irányította magára a figyelmet:

- És ez alatt az üvegbúra alatt láthatják azokat az emléktárgyakat, amelyeket a neves író utoljára tartott a kezében, azon az estén, amikor az aneurizma végzett vele. A nővérétől kapott híres toll, a tragikus fiatalsággal elhunyt feleségétől származó olvasószemüveg, és a könyv, amelyet a kritikus percben éppen olvashatott. Utolsó erejével odaírt egy üzenetet a könyv lapjaira: "Soha ne zárd be!" Megrázó... ezek voltak az utolsó tollvonásai. Látható, hogy a rövid mondat vége már alig olvasható... Az író lánya tiszteletben tartotta ezt a kérést, és a könyvet azóta sem zárta be senki, ugyanott van nyitva, ugyanazon az oldalon, ahol a bejegyzés látható. Ezek a különleges tárgyak most az emlékház legbecsesebb darabjaiként vannak katalogizálva. Nem tudjuk, miért írhatta le a haldokló író ezeket a szavakat, de, amint látják, a könyv most is ugyanott van nyitva, soha senki nem zárta be, és nem is fogja. Az írónak, lánya ismeretei szerint, szokása volt az ujjára hajtani a könyveket, amikor szünetet tartott az olvasásban. Most a toll szemlélteti ezt, amely a kinyitott könyvön pihen, mint egy ajtótámasz, egy könyvjelző, egy őr. Azt jelképezi, hogy az apa még nem fejezte be az olvasást. És amíg a könyv nem zárul be, addig a történet sem ér véget. Erika értelmezésében édesapja nem ment el, épp csak szünetet tart az olvasásban.

- Rendkívül szomorú - jegyezte meg valaki. - Egyedül élni, és egyedül halni meg.

- Robert Settler* nem volt szomorú ember - reagált az idegenvezető. - Cyntia Odd** elvesztése után ugyan sohasem nősült újra, de így is teljes életet élt. Mindig azt nyilatkozta: a lánya személyében neki megvan mindene.

- Meglehet, hogy tévedett - morgott egy idős úr.

- Vagy csak áltatta magát - csipogott rá egy pöttöm asszonyka.

Hallgattuk őket, és mosolyogtunk. Közben halk morajlás ismerős zaja lopakodott a fülembe. Hátra néztem, és egy széles terasz tágas ajtónyílásán át ott csillogott mesebeli kéklőn nem a tengerem, de az óceánom. Mások nem láthatnak ott egyebet, csak egy könyvekkel megterhelt polcfalat, s a ház fala mögött senki nem sejt egyebet, mint egy forgalmas műutat. Pedig ott valójában egy tornác nyílik, éspedig egy édeni öbölre.

Én és az óceánok végre találkoztunk. Itt-ott zöld foltok csillannak meg a víz hullámain, jelezve az élet zsibongását és a fenék közelét. Az öböl homokja, mint egykor álmaimban, s benne a lábnyomok csakis a miénk. Körül buja, zöld dombok emelkednek, és mindenre ráborul a derűs ég kékje. Elmosolyodtam. Cyntia is velem mosolygott. Igen, ezt a nevet adtam neki. Hiszen ő volt az. Ő, aki örökre ott maradt bennem, egy tátongó űr formájában, ami végül a kellő időben testet öltött. Épp akkor, amikor eljött az ideje.

A varázsbuborék körül tolongó, nyakukat nyújtogató, fényképezgető, kedves, idős emberek lassan tovább haladtak, hogy szemügyre vegyék a néhai "nagy író" utolsó otthonának többi részét is. Az emlékházat, amelyről senki nem sejtheti, hogy egykor, a látszat ellenére, mindent nélkülözött, míg egy napon valami előlépett rejtekéből a falak között, megmutatkozott, és azóta is ott van. Azért jött, hogy a távozni készülő életet visszatartsa, megőrizze és visszaadja azt is, ami elveszett. Ez a valami nem jött sehonnan, mégis mindig ott volt, ahol a szívnek barangolni szokása. Ha egy szív a könyvekben barangol, akkor ő is ott várakozik. Várakozik, figyel, és egy napon előlép. Most pedig betölt és beragyog minden zugot a házban, és a ház falán túl is, a senki más számára nem látható teraszon és a senki más által el nem érhető öbölben.

Amikor minden látogató elmegy, és bezárul a külső ajtó, én leveszem az üvegburát a könyvről, és a terasz átadja helyét a polcfalnak. Otthon vagyok, és Ő mindig ott van velem. Mert Ő addig marad, amíg szükség van rá. Napközben az óceán habjaiban, a parton időzünk, esténként visszasétálunk a házba, ahol mindig lobog a tűz a kandallóban, sosem fogy el a tűzifa, sosem ér véget az olvasmány, bármennyit lapozzak is a könyvben. Halk zene szól, friss kávéillat terjeng, a konyhában égnek a fények, sütemény sül a sütőben, és egy kedves, tiszta hang olykor megkérdezi: jó a könyv? A válasz mindig ugyanaz: ez életem legjobb könyve... Nincs többé egyetlen üres, értelmetlen perc. Mert ez itt a boldogság háza; már megvan mindenem. De ehhez előbb mindent el kellett vesztenem.

Vége


----------

* - settler: idegen, kívülálló;
** - odd: páratlan
2951
Firm76 - 2019. augusztus 20. 19:00:55

Kedves Rita!

Nagyon köszönöm végső összefoglalásodat. Nagyon sokat jelent. Az is, hogy végigvitted egyhuzamban az egész novellát. Én sem szaporítom a szót. Nagyon szépen köszönöm. És örülök, hogy tetszésedre volt.

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 14:19:16

Kedves Laca!

Figyelemre méltó, művészi alkotásod végére jutottam. Meghatóan tisztát, szépet írtál. Örülök, hogy elolvastam.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. július 28. 18:53:58

Kedves Babu!

Nagyon köszönöm érdeklődő figyelmedet és észrevételeidet. Nagyon örülök, hogy itt voltál és végig kísérted a történetet a rendhagyó végkifejletig. Valóban szeretek a lélekben búvárkodni, ez a hajlam mindig megvolt bennem, jól látod.

Köszönöm megtisztelő ittlétedet.

LacaRose

2951
Firm76 - 2019. július 28. 18:49:01

Kedves Kankalin!

Örülök, hogyha írásaimmal jó hatással vagyok rád. Remélem, ezt a tendenciát fenn tudjuk tartani. Majd szólj, ha már nem így lenne.SmileKöszönöm a támogatást és a figyelmet.

LacaRose

5548
babumargareta - 2019. július 21. 20:42:02

Kedves László!
Ez már a vég! Minden megtörtént előírás szerint.
A nagy üresség ami az univerzum rejtélye - megtelt es ment monoton menetben egy "interdimenziónális"területre.
Nagyon megrázó a léleknek és ugyanakkor lélek erősítő írásod nagyon tetszett.
Egy kis filozófiai szintézis is becsúszott itt-ott.
Nem éreztem annyira át mint Kankalin ,de őszinte tisztelettel gratulálok már a gondolataidhoz is. Lélekelemzés a javából .
Szeretettel....BabuHeartHeartHeart

6208
Kankalin - 2019. július 20. 07:35:11

Szia Laca! Smile

Nagyon röviden... Smile

Egyszerűen az történik, amikor olvaslak, hogy van miről írnom. Ez azt jelenti, hogy olvasás közben és később szerteágazó gondolataim támadnak, amelyek nemcsak hozzászólásokban, hanem akár önálló alkotásokban is összegződhetnek.
Szerintem erről is fel lehet ismerni az írói tehetséget: hatással, méghozzá jó hatással van másokra. Smile

Szeretettel: Kankalin

U.I: Smile

2951
Firm76 - 2019. július 19. 00:36:51

Kedves Kankalin!

Még nem találkoztam ekkora formátumú hozzászólással, amelyben nemcsak a művet elemzi ki a lelkes olvasó, de a hozzá fűződő személyes viszonyát és a rá gyakorolt hatását is. Persze, ha egyszer az életben ennek is be kellett következnie, egyáltalán nem lep meg, hogy az elemzés tőled származik. Örömmel tölt el a tudat, hogy sikerült addig dédelgetnem ezt a novellát, míg olyanná nem lett, hogy ilyen mértékű figyelemben részesülhessen.
Próbálhatnék most hozzászólásodhoz méltó feleletként belefogni egy hasonlóan tartalmas köszönőlevélbe. De erre semmi szükség.
Azt azonban még megjegyezném, hogy lenyűgöző teljesítményeddel voltaképpen megszólítottad az írást mindenki más helyett is. Hálás vagyok lelket melengető támogatásodért, kedves elfogultságodért, és örülök, hogy ennyi mindent adhattam neked az "Ez a beszéd" című lelki kalandozással. Köszönöm, hogy mellém szegődtél és végigkísértél az úton.

Laca

U.I.: a buborékok majd találkoznak.Rose

6208
Kankalin - 2019. július 18. 08:01:15

Szia Laca! Smile

Megpróbálom összegezni, hogy mit adott nekem ez a novellád.
Mindenekelőtt elmondom, hogy teljes mértékben át tudtam élni, és ez nagyon fontos, amikor az olvasó találkozik az író gondolataival.

Nekem nem izgalmat hozott, hanem valami végtelen nyugalmat, várakozást, és azt szerettem volna, ha a végén ez kiteljesedik.
A vártnál sokkal többet kaptam - az eltelt idő függvényében ez hatványozódott-, bár alapból is kiemelkedő műre számítottam, mert nekem a neved már garancia erre.

A leírásokban - sok más egyéb mellett - ma már alig fellelhető emberi értékek mutatkoznak meg.
Betekintést nyerhetünk egy érzelemgazdag világba, ahol mindennek egyszerű, mégis hatalmas horderejű jelentősége van.

Tetszik az idősíkok ábrázolása, elhelyezése. Míg az első rész tulajdonképpen 2X3 fahasáb elégésig tart, a második hatalmas időugrással folytatódik, epilógusként.
Jól különítetted el ezeket egymástól, ami biztonságot ad a megértésben, így a szerkezet is stabil, végig megtartja támogató jellegét, ami könnyed olvasmánnyá teszi a komoly filozofikus és lélektani betéteket is. Ezek az arányok végigkísérik a teljes novellát. Kiváló érzékről tanúskodnak a váltások, amelyek egy pillanatig se hagyják unatkozni, eltérülni az olvasót. Mivel rendszeresen olvasok tőled, ezt a többi művedre is állítom.

A novella kerete rendszerez, mert a kiindulóponthoz való visszatérés segít megérteni a történések fantáziadús sorát.

Érdekes tulajdonsága ennek a műnek, hogy a főhős valódi körülményeit egyetlen mondat tisztázza nyíltan. Aki jól figyel olvasás közben, ráérezhet az epilógusban megjelenő tényekre.
Végig érezni lehet a "varázsbuborék" jelenlétét, a kiváltságos búvóhely hatását.

Nem okoz meglepetést, hogy megértettem a tartalmat, sokkal inkább természetes. Talán azért, mert bennem is van olyan űr, amit két lábbal a talajon állva képtelenség megszüntetni. Az idő, amit novelláddal töltöttem, segített az űr csökkentésében, mert beengedtem a saját buborékomba.
Ehhez bizalom szükséges, és minden írásod megérdemli a feltétlen bizalmat. Smile

Ha eltekintek a "fantasy"-tól, a záró mondat külön is megáll, mert igazságot hordoz.
Még van mit veszítenem, hogy teljesen eltűnjön az űr.
Külön érdemed, hogy elvezettél önmagam megértéséhez is. Smile

Az egyéb észrevételeket folyamatosan elmondtam, úgyhogy nincs más hátra, mint megköszönni a rendkívüli élményt, amit novellád nyújtott.
Ezen kívül azt kérem, hogy folytasd az írást (buborékon belül és/vagy kívül), mert akinek olyan tehetség adatott, mint neked, annak meg kell érintenie az olvasók lelkét, hiszen nem véletlenül került birtokába a kincs. Smile

(Jaaa, még annyit, hogy jobban megkönnyeztem, mint először. Talán azért, mert mostanra ért meg bennem.)

Szeretettel: Kankalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.