Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Julia 04.
A kislány összeráncolta homlokát, és Thomas biztos volt benne, hogy máris egy újabb zavarba ejtő gyermeki kérdés következik. De tévedett. Julia tett néhány könnyed lépést, majd térdig érő szoknyáját illedelmesen combjaira simítva lehuppant egy közeli padra. Onnan nézte azután fürkészőn ezt az idegent, mintha valami szokatlan, valami nagyon furcsa volna az ábrázatában, ami felett ő bizony nem tud napirendre térni.

- Tudod - mondta végül nagy komolyan -, amikor a felnőttek kérdeznek valamit egy gyerektől, mindig elvárják, hogy a gyerek azonnal válaszoljon és persze az igazat mondja.

Thomas megadóan bólintott.

- Igen. De hát, ez így helyes. Fontos, hogy a felnőttek és a gyermekek között jól működjön a kommunikációs csatorna. Mi ezzel a baj?

- Ezzel csak az a baj - mondta a kislány, aki csöppet sem jött zavarba a "kommunikációs csatorna" kifejezés hallatán -, hogy amikor viszont a gyerek kérdez valamit, akkor a felnőttek nem mindig válaszolnak ám neki. Ha épp nincs hozzá kedvük, akkor nem válaszolnak. És ha válaszolnak is, akkor se mindig mondanak igazat. Legjobb esetben jönnek az "ehhez te még kicsi vagy" szöveggel. Ó, hogy azt én mennyire utálom! És akkor kérdem én, mégis milyen alapon várják el a felnőttek a gyerekektől azt, aminek ők maguk nem is tesznek eleget? Mit szólnának például, ha a gyerekek egyszer csak bevezetnék az "ehhez te már öreg vagy" választ? Hm? A felnőttek sok mindent meg akarnak tanítani a gyerekeknek, miközben azok közül a dolgok közül ők maguk nagyon keveset tartanak be. Mintha nem tudnák, hogy a gyerekek leginkább utánozás útján tanulnak. Ha rossz példát mutatnak, miért várják el a gyerekektől, hogy szót fogadjanak és jók legyenek?

- Ezt komolyan mondod? - vonta össze a szemöldökét Thomas, aki soha életében nem hallott még kisgyermeket így beszélni.

- A legkomolyabban - vágta rá Julia. - Mi például már beszélgetünk egy ideje, és te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

Thomas őszintén zavarba jött.

- Jaj, ne haragudj! Tudod, jó néhány kérdést feltettél hirtelenjében. Mégis melyikre gondolsz?

A kislány újra csak a fejét csóválta.

- Én tulajdonképpen csak egyetlen kérdést tettem fel neked, Thomas. A többi csak azért vetődött fel, mert arra az egyre azóta sem válaszoltál.

Thomasnak lángolt az arca.

- Igazad van, ne haragudj! Tudod, mélyen elmerültem a gondolataimban, és te... megzavartál. Na, nem úgy értem, hogy zavarsz. Inkább csak... kizökkentettél.

A kislány most nem felelt, nem is kérdezett. Úgy tűnt, amikor olyan dolog hangzik el, amivel ő is tökéletesen tisztában van, vagy nem talál benne kivetnivalót, olyankor egyáltalán nem érzi szükségét, hogy bármit is hozzá fűzzön a témához. Most épp csak összekulcsolta szép tiszta, finom kis kezeit, ölébe ejtette őket, és merőn nézte a fiatal férfit, aki még mindig nem tudta eldönteni, hogy ez a kislány valóság-e, vagy csupán az ő kikészült elméje hívta elő a képzelet irracionális világából, vagy... kísértet, aki nem is tudja magáról, hogy ő kísértet... Elvégre úgy nyilatkozott a legbájosabb természetességgel, itt a temetőkert e csöndes szegletében, hogy ő bizony itt lakik. Amit meg is erősítettek közös nevezőre jutván: az "itt", az, kérem, itt van, és nem máshol.

- Ah! - zöttyent le mellé a padra, illendő távolságot hagyva kettejük között. - Szóval, hogy miért vagyok szomorú...

A kislány kitartóan nézte, a válaszra várt.

- Nos - nyögte Thomas -, igazából csak komoly vagyok azt hiszem. Nem mondanám, hogy szomorú vagyok. Vagyis... Tudod, nagyon furcsa. Hogy is fogalmazzak? Úgy értem, az voltam, nagyon szomorú, persze. Meg vagyok is, annyira, hogy úgy érzem, már mindig is az leszek. Csak épp... valahogy máshogy, mert... mert mára már... nem is tudom... mintha kiürültem volna. Nem tudom, érted-e, amit mondani akarok. Inkább ürességet érzek. Üresnek érzem magam. És tanácstalannak.

- Elvesztettél valamit.

A kijelentés olyan gyorsan és egyenesen érkezett, hogy Thomas homlokán összeszaladtak a sehonnan ott termett barázdák.

- Nem, nem valamit. Inkább valakit.

- Nagyon szeretted.

A férfi megadóan mosolygott.

- Nem. Nem csak szerettem. Még most is szeretem.

- Akkor nem értelek - vallotta be a kislány. - Ha még most is szereted, akkor hogy lehetsz üres?

Thomas meghőkölt egy kicsit. Erőltette magát, hogy valahogy elkapja a kislány gondolatainak fonalát.

- Hát, tudod, épp ez az oka. Elvesztettem valakit, akit nagyon szeretek. Itt nyugszik, látod? És ő... ő most hatalmas űrt hagyott a lelkemben. Tudod, ezt így mondják. Ez alatt azt értik, hogy itt - és a szívére mutatott - a legeslegtöbb helyet az a személy töltötte ki. De ő most már nincs, és az a sok hely most mind üresen maradt.

A kislány gondterhelten ráncolgatta homlokát, majd végül határozottan megrázta a fejét.

- Ez egy akkora butaság! Úgy, ahogy van!
2951
Firm76 - 2019. szeptember 03. 09:13:35

Kedves Rita!

Örülök érdeklődésednek. Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

LacaSmileRose

5548
babumargareta - 2019. augusztus 31. 18:49:21

Kedves Laca !
Különös eset ,különös kisgyerek.Igazában a gyerekek nem
beszélnek így a felnőttekkel.Valami gyanús dolog történik itt.
De majd elválik a továbbiakban. Ahogy ismerlek...na, nem
folytatom.
Szeretettel....BabuHeart

6542
ritatothne - 2019. augusztus 30. 14:57:28

Kedves Laca!

Érdeklődéssel olvastam a folytatást. Nagyon izgalmas és érdekesek a gyermeknek az őszinte kérdései és a feleletekre adott válaszai. Elgondolkodtató történet.

Szeretettel: RitaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.