Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2017.11.25. 00:55
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2017.11.24. 22:46
Jó éjszakát kívánok! Angel

2017.11.24. 21:51
Szia Katicabogár Smile Nem aludnod kéne már? Cool

2017.11.24. 21:48
Szia Miklós! Smile

2017.11.24. 19:47
Szép jó estét mindannyiunknak! Smile

2017.11.24. 17:01
Kelemes estét kivánok ! Smile

2017.11.24. 13:55
Ó, de jó lenne Jégmadár!! Előbb is szólhattál volna... Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott! Sleepy

2017.11.24. 12:59
Szép napot kívánok mindenkinek. Amennyiben van kedvetek ma délután fél négytől Kőbányán az Újhegy sétány 7. szám alatt (Könyvtár mellett) Ari Fabr... Bővebben

2017.11.24. 12:12
Szép napot mindenkinek. Smile

2017.11.24. 10:03
Szép napot kívánok mindenkinek! Heart Miklós

Archívum
Felhasználók
Bakos József: EMLÉK

Juliska néni minden reggel ugyanazon az útvonalon haladt végig, napi sétája során. Kilépve egy szobás összkomfortos tanácsi bérlakásának ajtaján, összehúzta nyakánál kopott kis szövetkabátját, lenézett az első emeletről, a ház előtti játszótérre és elindult. Műanyag fogantyús bevásárlótáskáját szorongatva lassú mozdulatokkal legyűrte az első akadályt, a harmincnégy lépcsőfokot. Néha megállt, egy kicsit megpihent, majd folytatta útját. A lépcsőház lengőajtaját teljes erejével nekifeszülve sikerült kinyitnia, és már kint is volt a ház előtt. Apró léptekkel átvágott a kora reggel még üres kis parkon, maga mögött hagyva a homokozó és a három vashinta hívogató gyermekvilágát. Gondosan kikerülgette a pocsolyákat, ha rossz idő volt, mert kis cipője, amelyet télen és nyáron egyaránt viselt, kissé már szakadt volt és nehezen viselte a nedvességet.
A játszótér biztonságos világát elhagyva végigaraszolta a két háztömbnyi utat a szűk kis járdán, majd óvatos léptekkel, körültekintően átlépkedett az úttesten, ahol csak néha-néha �robogott� el egy-két Skoda, vagy Wartburg. Hiába, az autó akkor még luxuscikknek számított. A néhány perces izgalmas útszakasz után ismét biztonságos terep következett. A tíz emeletes toronyházak előtti terület, a kis fodrászat mellett elvezető útszakasz, majd a fedett kis átjáró, ami hirtelen jött eső esetén jó menedék volt. A túloldalra kiérve szinte egy mesevilágba csöppenhetett. Kis park bújt meg a házak között, szökőkúttal, padokkal, balra egy Cukrászdával, amelyet belülről, még soha sem látott.
A park végén, pedig ott állt a napi séta célpontja, az ABC. Még nem volt nyitva, de már felkapcsolták a fényeket. Gondos kezek rakták a polcokra a friss kenyereket, zsemléket, kifliket, kalácsot, a kopott és zakatoló hűtőpultba a három-négy féle felvágottat, kolbászt, szalonnát, a tejes hűtőbe, pedig a korlátozott ideig jó szavatosságú, békebeli zacskós tejet. Tartós tej az még nem létezett és előrecsomagolt felvágott sem. Ismeretlen volt a sokmagvas, sütőszerekkel felfújt csodakenyerek és sütemények világa is. A friss kenyér illata azonban egy életre megmaradt mindenkiben.
Sok választási lehetőség nem volt, hogy hol vásároljanak be a lakótelep lakói, hiszen házak alatti kis boltoknak, bevásárlóközpontoknak akkor még a gondolata sem merült fel. Mégis, öröm volt belépni a kis boltba, ahol a fehér köpenyes dolgozók ismerősként üdvözöltek mindenkit, mosolyogtak, és türelmesen kivárták, hogy átgondolják, mit szeretnének venni. Sőt, legtöbbször, még segítettek is, ha éppen nem talált meg valaki valamit. Akkor ez természetes volt, ők ezt még így tanulták!
Juliska néni minden reggel megállt a bolt üvegezett falánál és csillogó szemekkel figyelte néhány percig a benti sürgés-forgást. Apró mozdulatokkal megigazgatta teljesen ősz hajfürtjeit, amelyek néha kibújtak vastag kendője alól. Miután gondosan visszaterelgette a rakoncátlan tincseket, és elégedetten nyugtázta, hogy nemsokára nyit az üzlet, tovább sétált. Egészen a legközelebbi padig, ahol leült egy kicsit megpihenni. Általában csak maga elé nézve ücsörgött ott nyitásig. Csak néha fordult elő, hogy tekintetét a magasba emelve szemügyre vette a park fölé magasodó hatalmas Lenin szobrot, amely felszegett állal, kis mosollyal bajsza alatt, tenyérrel felfelé lendületesen előre tartott kézzel mutatott a lakótelep felé, mintegy azt üzenve: �Nézzétek csak, milyen jól élünk, ezt is mi építettük�. Ilyenkor csendesen csóválgatta a fejét, majd halk sóhaj kíséretében inkább visszasétált az ABC bejáratához. A szobrot egyébként mindenki hasonlóképpen �szerette�. Vicces kedvű fiatalok néha még zsíros kenyérrel is megkínálták, amelyet spárgával gondosan a kezéhez kötöztek, nehogy elveszítse.
A nyitás előtti pillanatokban, már többen is toporogtak az ajtó előtt. Munkába igyekvő szülők és iskolás gyerekek is, bár nekik nem kellett messzire menniük, mert a lakótelepi általános iskola, az óvoda és a bölcsőde társaságában, az ABC mögött volt.
Sokszor ácsorgott itt a kisfiú is, édesanyja kezét szorongatva. Ráért volna később is felkelni és iskolába indulni, hiszen néhány perc a távolság gyalog, de szeretett a polcok között sétálgatni. Ha volt egy kis pénze, amit szüleitől kapott, többnyire itt költötte el, színes ceruzára, vagy rajzlapra, amelynek darabja, tíz fillér volt! Egy kis gyereknek ebben az időben ez is komoly vagyonnak számított. A fiú szerette nézni ezt az idős nénit. Minden alkalommal megállapította, hogy nagyon szép, mosolygós kék szeme van, amely az ezernyi ránc közül nézett rá. Egyetlen dolgot hiányolt csak, azt, hogy Juliska néni, soha sem mosolygott. Mindig csendes volt, az eladókkal, akik szintén szerették őt, szívesen beszélgetett, kicsit gyenge, de kellemes hangján. Legtöbbször az időjárásról és más semleges dolgokról. Panaszkodni még senki nem hallotta egyetlen egyszer sem.
Amikor a rozsdás vasajtóban megcsikordult a kulcs és kinyitották a kis boltot, határozott mozdulatokkal, mégis nyugodtan vonult be mindenki, élükön Juliska nénivel, aki minden nap az első vásárló volt, aki átlépte ennek a lakótelepi kis varázslatos világnak a küszöbét. Lassú léptekkel elindult a zsemlés láda felé, papírzacskót vett magához és óvatos mozdulatokkal belecsúsztatott két zsemlét. Úgy tartotta őket a kezében, mintha törékeny üveggömbök lennének. Bevásárló kosarába rakta a zacskót, majd a tejes pulthoz lépkedett. Kiemelt egy fél literes zacskós tejet, zsebéből tiszta ruhazsebkendőt vett elő és gondosan letörölgette, majd a zsemlék mellé tette. Végül a húsos pulthoz ment és rövid töprengés után, kért egy kis felvágottat. Minden reggel, pontosan öt deka parizert, vékonyra szeletelve.
Ezután tett még néhány kört a boltban, szemügyre vette a csokoládés polcot, az üdítőket, és a többi finomságot, majd a pénztárhoz sétált. Amíg a pénztáros beütögette a szokásos árakat, csendesen elővette kabátja zsebéből kopott kis barna pénztárcáját és összeráncolt homlokkal, kissé gondterhelten kezdte számolgatni a pénzét. Tíz, húsz és ötven filléresek apró csendülése, néha egy és két forintosok komolyabb hangja jelezte szorgalmas munkáját. Gondosan, kétszer is átszámolta a pénzt, majd mielőtt odaadta volna a barátságosan mosolygó hölgynek, még tartogatta néhány másodpercig kis vagyonkáját a markában, de végül kihullottak a kezéből a pénzérmék és a helyükre kerültek, a pénzes rekeszekben.
Nyugodt léptekkel a kijárat előtti pulthoz ballagott, feltette a kosarát, és csendesen elrakta a vásárolt kis elemózsiáját a szatyrába. Ha ilyenkor valaki kávét darált, - mivel annak idején még nem volt előre csomagolt őrölt kávé sem � szívesen nézegette a táncoló kávészemeket az üvegtölcsérű darálóban, és jólesően szívta be a friss pörkölt kávé illatát. Ilyenkor elképzelte, hogy milyen lehet az íze, mert neki még kávéfőzője sem volt. Ezután ezekkel a napi élményekkel gazdagodva, belekapaszkodott az ajtóba, nagy lendületet véve kilépett az utcára és hazaindult, ugyanazon az útvonalon, amin érkezett.
A kisfiú sokszor látta ezt a jelenetet. Ők mást is szoktak itt vásárolni. Sokszor még csokoládét is kapott, néha napján, pedig még téliszalámit is vettek, öt dekát, hajszálvékonyra szeletelve. Szinte át lehetett látni ezeken a szeleteken, de a friss vajjal kent ropogós kenyérszeleten felejthetetlen íze volt. Vasárnaponként, pedig legtöbbször rántott hús volt az ebéd, annak ellenére, hogy a kisfiú családja sem volt gazdag. Édesanyja egy irodában dolgozott, édesapját, pedig sokszor nem is látta, mert délután elment otthonról a gyárba és csak hajnalban jött haza, vagy csak reggel. Éppen elkerülték egymást legtöbbször, de azért amikor szabadnapokon otthon volt, jókat játszottak együtt.
Teltek a hetek és hónapok, a kisfiú felcseperedett. A megszokott reggeli rend azonban egy hideg téli reggelen megváltozott. A szokásos bevásárlás után a pénztárnál, ismét Juliska néni mögött álltak a sorban, aki komótosan számolgatta a pénzét, majd a papírba csomagolt öt deka párizsit félretette, és restelkedő arccal megkérdezte a pénztárost, hogy ezt itt hagyhatja-e? A hölgy mosolya eltűnt az arcáról és csendesen csak bólintott egyet. A fiú édesanyja felajánlotta, hogy kisegíti, de ezt a lehetőséget udvariasan elhárította.


Ezután már csak zsemlét és tejet vett a néni, majd egy héttel később, már csak zsemlét. Néhány nappal később, pedig a fiú hiába nézett körül a bejárat előtt, nem látta a kedves ősz hajú nénit, aki mókás kis bajuszkája ellenére mégis nagyon kedves és üdítő színfolt folt kora reggelente. Szeretett a közelében lenni és érezni a bőréből áradó egyszerű, olcsó szappan illatát. A fiú először azt hitte, hogy csak késik, de miután ez másnap reggel is megismétlődött, már nyugtalanabb volt. Közben megtudta, hogy a néni egyedül él, gyermekei nincsenek, a férje, pedig meghalt a háborúban. Kevés kis nyugdíjából éldegél kis lakásában. Édesanyját kérdezgette, hogy hol lehet a néni? Ő sem tudta. Miután befejezték a vásárlást, hazaindultak. Vasárnap volt és nem kellett iskolába menni. A fiú édesanyja otthon, egy fehér borítékot vett elő, majd a szekrényből kétszáz forintot, papír tíz és húsz forintosokban. Odaadta a fiának és elmondta, hogy mi a terve.

Másnap reggel ismét ott álltak az ABC előtt. A fiú hátán a nehéz iskolatáskával, már messziről kereste Juliska nénit, de sehol sem látta. Néhány perccel később azonban lassú léptekkel egy ismerős arc tűnt fel a szobor felől. Sovány, csontos kis alak, kissé kibomlott hajfürtökkel, kendőbe bugyolálva.
Nyílt az ajtó és besétáltak. A boltban a hölgyek lelkesen üdvözölték Juliska nénit és kérdezgették, hogy hol volt? Már a legrosszabbra is gondoltak. A néni, pedig boldogan mesélte, hogy a Jó Isten meghallgatta imáját, mert amikor előző nap otthon volt, zajt hallott. Az ajtóhoz ment és a földön, egy borítékot talált.
Aznap Juliska néni mosolygott és �kirúgott a hámból�. Három darab zsemlét vett, tíz deka parizert és egy szelet csokoládét is. A pénztárnál, pedig nem volt aprópénzcsörgés, mert papír tízforintossal fizetett. A fiú édesanyja eldörzsölt a szemében néhány könnycseppet és áttervezte a következő néhány hét Vasárnapi ebédjét, hiszen a rántott hús egy időre luxusnak számított náluk is.
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
5548
babumargareta - 2016. augusztus 16. 18:31:37

Kedves Józsi,,szép emlékek,,kedves történet,,,eszembe ötlött a "parizer" itt nálunk Erdélyben a mai napig is parizert és nem "párizsit" eszünk,,sok közös vonást látok a két ország között
kedves emlékeidhez szeretettel gratulálok,,,üdvözletem,,,BabuSleepyRose

1346
Tara Scott - 2010. május 05. 16:56:25

Kedves Józsi!
Milyen találó cím. Emlék. Amikor még szeletelve kértük a Parizert, nem Párizsit, a kávé illata, és a viselkedés minta.
Mindegyikért kár. Abban a Parizerben még jobban megbíztam, még ha csak egyféle volt is, a viselkedés pedig...
Emlék.
Szeretettel: Tara.

218
caya - 2008. május 30. 11:22:03

jaj és kedves Józsi!

Köszönöm a kávédarálókat a régi boltokban és a frissen darált kávé illatát. nagyon jót flash-seltem ráSmile

218
caya - 2008. május 30. 11:20:46

természetesen a lehetőség mibennünk lakizok, hogy másképp lássuk a világot. mindenkit biztosítok h létezik a fenti embertípus, csupán manapság nem róluk, hanem olyanokról beszélünk, akik említésre sem méltókSmile velünk semmi baj nincs

163
Timoca - 2008. május 27. 11:57:51

Kedves Józsi!

Nagyon szíven ütött a történeted. Megható volt, visszarepített a múltba, hiszen én is átéltem mindezt gyerekként és mondhatom, sokkal nyugodtabb világ volt akkor. Remélem, hogy a mai szegény néniket, bácsikat is kisegíti azért valaki, mert mára nagyon kihaltak a fenti "embertípusok". Nincsenek mosolygós, segítőkész eladók, mindenki ideges, türelmetlen, kapkod.
Szép történetet írtál és profin.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv.:
Timóca

38
leonardovics - 2008. május 26. 23:02:38

Hétköznapi történet- hétköznapi dráma- ügyesen és stilusosan megírva.
A mai világban, ahol elkoptak az emberi érzések kellenek az ilyen írások, mert torokszorítóak, kegyetlenek de reményt hordozóak.
Szerintem egy kicsit meghúzva, feszesebbre írva olvasmányosabb lehet.
Üdvözlettel
Leonardovics