Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Julia 05.
Thomas nem tudta eldönteni, hogy most felüdülésében nevessen, vagy tudatlanságában inkább mélységesen elszégyellje magát. Végül az utóbbi vonzotta erősebben, ezért kissé bizonytalanul rákérdezett:

- Miért mondod ezt?

A kislány előredőlt, s mélyen a szemébe nézett.

- Azt mondod, hogy nem csak szeretted, hanem még most is szereted azt a valakit.

- Igen - bólintott Thomas.

- Akkor mégis hogy mondhatod azt, hogy üres vagy?

- Hát, mert ő már nincs itt - mutatott újra a szívére a fiatalember, de a kislány váratlanul a kezére csapott.

- Hagyd már ezt a butaságot!

Thomas ezt már csaknem zokon vette; durcásan húzta vissza a kezét.

- Szóval ez butaság?

- Naná! - háborgott Julia. - Hiszen ha szereted, akkor még most is ott van! - S most ő bökött dühösen a férfi szíve felé. - Ő is ott van még és a szeretet is. A szeretet, ami ott tartja őt.

Kész! Ettől a pillanattól fogva Thomas teljes bizonyossággal érezte, hogy olyasmibe keveredett, ami túlmutat eddigi tapasztalatain. Ez a jelenség itt mellette, bárki legyen is, de egészen biztosan nem egy kis leányka, aminek látszik. Egyszerűen nem lehet az. Ilyen éles tisztánlátása nem lehet, csakis egy... S bár felnőttet akart megfogalmazni gondolatban, egyszeriben mégis képtelen volt rá. Talán végig tévúton járt. Talán ilyen fokú érzékenységre és tisztánlátásra csakis egy gyermek lehet képes. De nem! A gyerekek nem beszélnek így.

- Mégis... ki vagy te? - hápogott hitetlenkedve, mire a kislány (aki semmiképpen nem lehet kislány, ugyanakkor mégsem lehet más, mint kislány) csaknem lefordult a padról elképedésében.

- Te jó ég, hát Julia! Julia vagyok, és itt élek! Hányszor kell még elmondanom?! A felnőtteknek semmi nem elég?!

- De... de elég. Ne haragudj! Úgy értettem... Ne haragudj, valójában magam sem tudom, hogy értem.

- Azt látom - húzogatta a száját Julia, s szánakozásában hamar megenyhült. - De emiatt ne szégyenkezz. Ide csak olyanok járnak, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük. Aztán amikor megértik végre, többé nem is jönnek vissza. Tudom. Száz ilyet láttam már.

Thomas kíváncsian nézett vissza rá.

- Többé nem jönnek vissza?

- Nem - vágta rá Julia. - Na jó, hébe-hóba felbukkannak, de azok már igazából nem ők.

- Nem ők? Ezt hogy érted?

- Hát úgy, hogy már megváltoztak. Ha visszajönnek is, már nem ugyanaz hozza ide őket, mint ami először. Inkább már csak a kötelesség... a lelkiismeret. Tudod, elcsillapodnak az érzések, elhalványulnak az emlékek. És ez sokszor épp azért van így, mert azt az űrt, amire annyit mutogatsz ott a szívedben, már sikerült betölteniük valami mással.

Kötelesség, lelkiismeret, mit tudhat mindezekről egy ilyen kislány? Thomas egyre biztosabb volt abban, hogy a mellette ülő jelenség nem lehet húsvér gyermek. Nagyot gondolt magában, s bár valójában félt attól, amit kideríthet, mégis úgy döntött, átveszi a kezdeményezést, kikerül valahogyan e leányka kérdéseinek bűvköréből és megpróbál a végére járni, kivel is áll szemben.

Megborzongott, amint a hűvös koraesti lenge szél besurrant az inggallérja alá. S már tudta is, hogyan fogjon hozzá.

- Kéred a kabátomat? Megfázol ebben a hidegben.

A kislány elnézően mosolygott rá.

- Hideg? Erre a kis esti, frissítő szellőre gondolsz? - Beleszimatolt a levegőbe. - Ez a Golf-áramlat szele. Megtöri a Labrador-áramlat hűvösét. Meleget hoz, mert Délről jön. Te Délről jöttél, ugye? Érezni a beszédeden. És látni is rajtad. Errefelé senki nem hord ilyen nagyvárosi cuccot. Nem praktikus. Hallottam, hogy a déliek nagyon fázósak. Ezért van rajtad kabát?

- Nem. Azért van rajtam kabát, mert még csak április közepe van. Alig múlt el a tél és hűvös van. Te valóban nem fázol kabát nélkül?

Julia felnevetett. Nevetésében volt valami különös, felnőttes hullám, amely minden szépsége ellenére is körülfutotta Thomast és jeges ujjakkal zongorázta végig a gerincoszlopát. Pedig igazán lelket melegítően gyöngyöző kacaj volt, és Thomas csaknem vele is nevetett. Mégsem tette.
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:28:22

Kedves Kitti!

Magam is így érzem. (Én csak érzem, te tudod.) Smile

Laca SmileRose

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:14:24

A gyermek és a felnőtt közötti különbség az ösztönös viselkedés és őszinteség tekintetében, mindig a gyermek javára billen el.
Rose

2951
Firm76 - 2019. szeptember 26. 09:28:26

Kedves Kankalin!

Köszönöm megtisztelő figyelmedet és értékes gondolataidat.

Ennél a résznél hadd éljek egy kis kiegészítéssel:
Talán szimpatizálunk Thomasszal, és ő valóban jó ember, de azt hiszem, mindenki elsiklik egy fontos tény mellett, hogy épp ennél a váltásnál nagyon is felnőttként viselkedik. Ugyanis csellel, puhatolódzó nyomozással akar rájönni, ki vagy mi is lehet Julia. Vele ellentétben a kis Julia mindenre egyenesen kérdez rá, és mindent egyenesen jelent ki. Ennek a momentumnak nagy jelentősége van, mert nagyban meghatároz minden további következményt. Ha Thomas nyíltan kérdezne, ahogyan Julia, akkor a jövőben is minden másképp alakul.

Laca Rose

6208
Kankalin - 2019. szeptember 25. 05:24:08

Szia Laca! Smile

Be kell látni, hogy Juliának igaza van: nem lehet űr, ha a szeretet tovább él a mellkasunkban. Akkor lehet űr, ha mindez kötelességgé alakul.
Ebben a részben érzékelhető először, hogy Thomas belső átalakuláson megy keresztül, illetve annak kezdete jelenik meg azzal, hogy átveszi az irányítást.
Tetszik ez az átmenet, nagyon jól oldottad meg, nevezhetem hirtelen váltásnak. Smile

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2019. szeptember 19. 19:49:17

Kedves Kata!

Egy gyermek egyszerű gondolkodása, egyszerű szavai néha alaposan fejbe tudja kólintani a felnőttet, aki gyakran nem látja a fától az erdőt. Ahogy felnövünk, mintha az eszünk kicsit eltávolodna a szívünktől, olyan, mintha e két fontos elem között megkopna kicsit (vagy tán nem is kicsit) a kommunikáció. Ki más tudna erre emlékeztetni, rávilágítani, ha nem egy gyermek?

Laca SmileRose

5772
Saranghe - 2019. szeptember 18. 15:53:00

Kedves Laca!

Júlia egy angyali teremtény. És nagyon okos. Smile. Igazán tetszik az írásod, ahogy azt állítod nem is érezhetünk ürességet, ha a szívünkben ott marad a szeretett személy. Őszintén meghatódtam!

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

2951
Firm76 - 2019. szeptember 08. 19:21:23

Kedves Babu!

Én csak én vagyok, egy borsodi fiú, aki néha elmesél egy történetet. Smile

Köszönöm megtisztelő soraidat és, hogy áldozol Juliára a drága idődből.

LacaSmileRose

2951
Firm76 - 2019. szeptember 08. 19:16:44

Kedves Rita!

Köszönöm megtisztelő figyelmedet. Igen, attól bizonyosan színesebb a világ, hogy kicsit mind mások vagyunk.

Álomvilágról szólsz, de azt hiszem az előző kettőhöz képest, amelyekben velem tartottál, ez egy sokkal realistább történet. Minden esetre majd elmeséli ő magát; örülök, hogy tetszéssel olvasod.

LacaSmileRose

5548
babumargareta - 2019. szeptember 03. 21:20:44

Kedves Laca !
Látom Te is szeretettel foglalkozol az emberek lelkével.
A Juliát úgy képzelem el mint egy nem hús -vér embert ,hanem
a fantázia világodban ott sétálgat .Úgy képzelem el ,,mint Alice a Csodaországban!
Julia a te lelked ,aki mindent tud ,amit Te még nem .Érdekes írásaid vannak a Sci-f -világból meríted a témákat.
Mindig a lényegre rá tapintsz zseniálisan!Wink
Ki vagy Te Sabján László ??
Szeretettel gratulálok témáidhoz......BabuHeart

6542
ritatothne - 2019. szeptember 03. 18:53:22

Kedves Laca!

Különös történeted érdeklődéssel olvasom. Annyira jó, hogy mindannyian mások vagyunk. Te beleviszel egy lelki álomvilágba, ahol jól érzem magam és tisztábban látom a dolgokat, mint a valóságban.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.