Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Julia 6.
- Nem. Nem fázom, ha mondom. Én soha nem fázom, mit vagy ezen meglepve? Hogy a felnőttek milyen nehéz felfogásúak.

Thomas egyre butábbnak érezte magát ennek a bölcs kislánynak a társaságában, de elengedte füle mellett az újabb sértés számba menő megjegyzést, és tovább tudakozódott:

- Mondd, ki beszélt neked a fázós déliekről?

- Az anyukám.

- És ő hol van most? - csapott le a szóra Thomas.

- Hát... itt nincs - mutatott körbe a kislány, jelezve, hogy mekkora butaságot kérdezett már megint ez a mamlasz felnőtt.

- Azt én is látom, hogy itt nincs - mondta Thomas türelmesen. - Épp ezért kérdezem, hogy hol van most.

- Azért kérdezed, mert el akarsz rabolni?

Thomas meghőkölt, és önkéntelenül távolabb csúszott néhány arasznyit a padon.

- Mit? Nem! Hová gondolsz? Miért tennék ilyet?

- Azt én nem tudom - vont vállat Julia. - Én nem tudom, mit miért tesznek a felnőttek. Ők csak csinálják a felnőtt dolgaikat, játsszák az okosat, és egyre csak azt hajtogatják, hogy "te ezt még úgysem érted". Csak azt tudom, hogy a felnőttek csinálnak ilyesmit. Megfognak egy gyereket és elrabolják. Olyankor felbolydul az egész környék és napokig idegesek az emberek. De aztán megnyugszanak, és minden megy tovább. A gyerek meg sehol. Néha még emlegetik, hová lett szegény, mi történt vele... de már nem keresik többé. Csak mondogatják: szomorú eset, igazán szomorú. És olyankor persze már csak hazudoznak. Mert valójában arra gondolnak, milyen jó, hogy nem az ő gyerekük tűnt el. Ilyenek a felnőttek.

- Értem - hagyta jóvá Thomas. - És neked anyukád azt nem mondta, hogy ne állj szóba idegenekkel?

A kislány úgy legyintett, mint akinek minden a kisujjában van.

- Ó, dehogynem. Számtalanszor... De az már nagyon régen volt. És én akkor sem hallgattam rá. Most meg már... úgyis hiába mondaná.

- Miért? - kérdezte gyorsan Thomas, remélve, hogy végre választ kaphat a benne szorongó kérdésre.

- Miért? - mosolygott mindentudón a kis Julia. - Mert ő már nem érhet el engem. Én már a magam útját járom.

Thomas erre jól hallhatót és hatalmasat nyelt.

- Ezt hogy érted?

A kislány meglóbálta keresztbe vetett lábait és cipője orrát nézegetve, elmélázva felelt:

- Hát úgy, hogy szép lassan beletörődött abba, hogy el kell engednie engem. Végül megértette, hogy én nem lehetek többé az ő icipici leánykája, akit babusgathat. Ez a természet rendje, tudod? Én például most itt vagyok, ő meg amott van, egy másik helyen. Ez így ment nap nap után akkor is, amikor én elkezdtem ezt az ide-oda járást és egyre nagyobb lett köztünk a távolság. Így mondjátok ezt ti felnőttek, igaz? Kijárt ide utánam, mintha megtalálhatna. A nevemet kiáltozta: Julia! Julia! Hívogatott... Sokáig csinálta. Aztán megnyugodott, és már nem jött többet. Megértette, hogy nincs mit idegeskednie, jó helyen vagyok.

Thomas egyre biztosabb lett abban, hiszen minden jel és minden kimondott szó arra utalt, hogy ez a Julia nevű különös kislány bizony egy szellem vagy kísértet, aki viszont kifejezetten jól el van ebben a szerepben és szellemlétében nem is talál semmi kivetnivalót. Élvezi az "ide-oda járást" és látszólag egyáltalán nem hiányzik neki a babusgatás sem. Bár Thomas csaknem biztos volt már felismerésében, azért tovább kérdezett, hogy végleges bizonyítékra tegyen szert.

- A növekvő távolság dacára azért még megfogadhatnád édesanyád intelmeit. Elvégre lehet, hogy én is rossz ember vagyok. Lehet, hogy el akarlak rabolni. Ott a kocsim nem messze, csak beraklak a csomagtartóba és már el is hajtok veled. Soha többé nem talál rád senki. Akkor mi lesz?

A kislány zavarba ejtően komolyan nézett rá és felemelve gyönge kis gyermeköklét, kinyújtotta az ég felé a mutatóujját.

- Egy: ÉN már nem hallgatok senki földi halandóra.

Olyan hangon mondta ezt, hogy Thomas ereiben megsűrűsödött a vér. A kislány kinyújtotta a középső ujját is.

- Kettő: TE nem vagy rossz ember. Mondhatsz te nekem bármit, ENGEM nem tudsz becsapni. Mert én LÁTLAK téged.

Thomasban nem volt erő a tiltakozáshoz. A vele szemben ülő lényből olyan erő és felsőség sugárzott, ami elnémította. Végül megemelkedett a gyűrűs ujjacska is.

- És három: ha megpróbálnál elkapni, úgyis csak levegőt markolnál, te szegény.
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:30:45

Kedves Kitti!

Öröm számomra. (Az én részeim jóval rövidebbek, mint mondjuk a te Pipe-részeid. Ezért van több belőlük.)

Laca Rose

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:18:11

Olvasom nagy igyekezettel, mi is lesz ebből?!
Rose

2951
Firm76 - 2019. október 03. 20:24:27

Kedves Kankalin!

Én köszönöm, hogy olvasol.

Laca Rose

6208
Kankalin - 2019. szeptember 28. 06:05:57

Szia Laca! Smile

Egy gondolatnyit kapcsolódok az előzőleg írt válaszodhoz is azzal, ami először eszembe jutott. Konkrétan az, hogy mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha az emberek bátran mernének kérdezni. Akkor nem volna annyi félreértés a világban.
Miért nem mernek kérdezni? Talán azért, mert félnek attól, hogy a kérdéseikkel kiadják magukat.
Jó olvasni ezt a történetedet (is), mert sok mindent hoz elő belőlem, amin egyébként nem biztos, hogy elgondolkodnék.
Minden kérdésben ott van a válasz. Annak is, aki semmit nem kérdezett, csak a belül gyülemlik a kíváncsisága.
Köszönöm, hogy olvashatlak. Élmény. Smile

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2019. szeptember 19. 19:51:19

Kedves Kata!

Rendben van! SmileRose

5772
Saranghe - 2019. szeptember 18. 16:04:05

Én csak olvasom tovább Smile

Kata

2951
Firm76 - 2019. szeptember 17. 10:12:44

Kedves Rita!

Én pedig örülök, hogy olvastad. Remélem, a továbbiakban sem fogsz ráunni, mert, amint Babunál már említettem, messze még a vége.Smile

LacaSmileRose

2951
Firm76 - 2019. szeptember 17. 10:09:24

Kedves Babu!

Köszönöm megtisztelő figyelmedet; örülök, hogy a történetet gördülékenynek találod. Remélem, ez az érzés végig megmarad, mert messze még a vége és Julia szolgál még meglepetésekkel. Smile
LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 07. 07:19:53

Kedves Laca!

Örülök, hogy ezt a részt is elolvashattam. Nagyon izgalmas és érdekfeszítő volt, szinte egy szuszra, a lélegzetem is visszafogva olvastam. Igen, odaát már megszűnnek a kötelékek, nem fáj és nem hiányzik senki és semmi. Talán ezért is van, hogy időnként vágyunk rá, hogy ez bekövetkezzen, miközben ott az életösztön is, ami itt tart.

Szeretettel: RitaSmile

5548
babumargareta - 2019. szeptember 06. 16:45:55

Kedves Laca!
Meghökkentő történetedet szeretettel olvastam!
Annyi bölcsesség mégsem lehet egy valódi hús vér gyerekben
csak akkor ha már átesett azon a szakaszon!
Most már tud adni tanácsokat és mindent megengedhet
magának,mert ő már az ég gyermeke lett régóta!
Szeretettel olvastam kedves írásodat !Olvastatja
magát,gördülékeny ! Gratulálok szeretettel...BabuHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.