Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Julia 09.
Húsz év telt el. Sok víz lefolyt minden mederben, mire Thomas visszatért. Már nem volt ugyanaz az ember. Már nem a fájdalom hozta vissza, hanem a puszta emlékezés. A nő, aki a kezét fogta, mégis érzett benne felbukkanni valamit, ami számára ismeretlen volt a férfiban. Ez a valami nyilván a múltból bukkant elő. A férfi múltjából, aminek ő nem volt, s hamar megfejtette, a jövőben sem lehet a részese.

Fázósan húzta össze vállait, miközben jólesőn karolt férjébe, a szeretet és támasz biztonságot adó forrásába. Évek óta házasok már, de a férfi most először hozta el ide. Mi több, saját bevallása szerint, ő maga sem járt itt már két teljes évtizede. Mi hozta el ma erre a helyre, rejtély volt a nő számára. Egyrészt, mert Thomas nem osztotta meg vele, másrészt, mert ő tapintatosan nem firtatta. Ám, hogy férje magával hozta őt, s így ha az okot nem is, de magát az okozatot, e rendhagyó vizitet megosztotta vele, ez végtelen' jó érzésekkel töltötte el. Melengető, élénk színű érzésekkel.

Kemény dió, kizárólag így tudta jellemezni férjét. Amikor találkoztak, csupán kedvességét, példaértékű toleranciáját, megértő hajlamát, megnyerő kisugárzását észlelte. Amit az érdeklődés általános hiánya ellensúlyozott benne. Thomas látszólag semmi és senki iránt nem mutatott különösebb érdeklődést. Nehezebb volt felkelteni a figyelmét, mint egy hullafáradt, lusta buldognak. Csupán később, miután a nő nem kevés fáradozása eredményeképpen egyre közelebb kerültek egymáshoz, fedezte fel az ezek alatt rejtőző dióhéj páncélját. Ám hamar felismerte azt is, hogy ezt a dióhéjat érdemes feltörni, érdemes megküzdeni a páncéllal, hogy hozzáférjen a belül rejtező kincsekhez.

S ma határozottan érezte, hogy egy újabb apró darabka tört le a kemény dióhéjból, s ő bizonnyal mindjobban hozzáférhet végre a rejteményekhez, amelyekkel a férje azonos. Érezte, a beavatottság egy újabb, magasabb fokára hágott ma, ezen az idegen földön, s öröme határtalan volt. Kellett is iparkodnia erősen, hogy a hosszú utazás során mindinkább elkomolyodó férfi szemében nehogy érzéketlen szertelenségnek tűnjön az ő rejtett boldogsága. Így tehát csak magában ünnepelt.

Most már azonban itt voltak. A szép vadregényes táj, a sok zöld, az Appalache-hegyvonulat legkeletibb csúcsai, az Atlanti-óceán őstenger-illata, mind-mind elvarázsolták a nőt, és többé már képtelen volt elfojtani romantikus hajlamait. Az utazás e mesébe illő végállomása teljesen a hatalmába kerítette.

- Csodaszép itt minden, Thomas - sóhajtotta, miután hatalmasat szippantott a harapni valóan friss levegőből. - Miért nem jövünk ide gyakrabban? Miért nem jöttünk még soha?

Thomas lehajtotta a fejét, miközben az ódon kőkerítés mentén sétáltak mind beljebb a húsz esztendeje nem látott, mégis tökéletesen ismerős útvonalon, a síremlékek fegyelmezett sokasága között.

- Erre a kertre gondolsz? Netán szívesen látogatsz temetőket?

A nő elmosolyodott.

- A tájra, a vidékre gondoltam. Épp ideje volt felfedezni, hisz ilyeneket csak természetfilmen, úti filmekben látni. S egyébként nem hangolnak le a temetőkertek sem, ha már így rácéloztál. Legfeljebb akkor, ha elhanyagoltak. De ez itt különösen rendezett és ápolt. Tudom, hogy ez itt elhunytak nyughelye, de mégis... szinte jólesik itt a séta. Mert ez a hely azt fejezi ki, hogy az emberek szeretik egymást. Törődnek egymással. Még a síron túl is. Ez nagyon megérint. Odahaza nálunk ez sajnos nem jellemző. Még a síron innen sem, hisz magad is jól tudod. De mit csacsogok itt? Hiszen amúgy is pontosan tudod, mire gondoltam.

Így volt, Thomas valóban jól tudta, mire is gondol a felesége. Mindössze egy kis haladékra volt szüksége, hogy összeszedje lélekjelenlétét és a gondolatait.

- Nos, a vidék valóban csodás, S valóban kedvesebbek itt az emberek is, mint azt megszokhattuk. Közvetlenebbek, érdeklődők. De... ezt a szép vidéket sötét emlékek árnyékolják be, tudod? Legalábbis... én így érzem.

A nőnek csaknem kiszaladt a száján: te így tekintesz az egykori szerelmedre? A nőre, aki egykor mindennél többet jelentett számodra? Egy sötét emlékként? De még idejében magába nyelte a szavakat. Remélte, most, hogy itt vannak, talán újabb dióhéj darabkák töredeznek majd le férje erős páncéljából.

- De talán igazad van - folytatta Thomas rövid hallgatás után, és elmosolyodott. - Nem, nem. Biztos, hogy igazad van. Húsz év túl nagy idő. Már hamarabb is eljöhettünk volna. El kellett volna... jönni.

- Mi tartott távol? - bátorodott fel a nő, elvégre Thomas nem azt mondta, hogy eljöhettem volna. Nem, ő azt mondta, eljöhettünk volna. Tehát ő is szerves része férje minden gondolatának, bármi legyen is, bármihez is fűződjön az.

Thomas halkan nevetett egy rövidet.

- Mi tartott távol? Hm... Ha elmondanám, úgysem hinnéd el.
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:34:21

Kedves Kitti!

Juliának mindig igaza van. Smile

Laca SmileRose

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:29:00

Lám, Júliának mennyire igaza volt...

2951
Firm76 - 2019. szeptember 26. 08:34:46

Kedves Rita!

Igen, mondhatni, hogy Thomas most némi erősítéssel tért vissza, sokkal inkább biztonságban van, mint húsz évvel korábban. Akkor kifejezetten veszélyben volt, már ami a lelkét illeti, de persze Julia vigyázott rá. Most a társával vigyáznak egymásra, és ennél szebb harmónia aligha létezhet az anyagi világban.

Köszönöm, hogy itt voltál, örömmel láttalak.

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 24. 08:42:46

Kedves Laca!

Szép, harmonikus részhez érkeztem. Tetszésemre volt, ahogy megnyílni látszik a férfi és ahogy boldog ettől a feleség. Törik a dió.

Szeretettel: RitaSmile

2951
Firm76 - 2019. szeptember 24. 06:09:54

Kedves Marica, Babu és Kata!

Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmeteket, az olvasást és a kedves észrevételeiteket, mindez sokat jelent. Örülök, hogy az elbeszélés elnyerte tetszéseteket, remélem, a folytatások tartogatnak még szórakoztató meglepetéseket s némi tanulságot.

Laca SmileRoseRoseRose

5772
Saranghe - 2019. szeptember 18. 16:22:24

Kedves Laca!

Hát izgatottan várom a folytatást!

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

5548
babumargareta - 2019. szeptember 18. 15:26:19

Kedves Laca !
Lehúztad a függönyt,! A végkövetkeztetés érdekes módon a feleség szavaiban rejlik: "Mert ez a hely azt fejezi ki, hogy az emberek szeretik egymást. Törődnek egymással. Még a síron túl is."
"sötét emlékek árnyékolják be"nem a legjobb kifejezés ,bár neki az volt! A feleség is " része férje minden gondolatának",amit Julia-nak köszönhetett. A múltból jövő lett!
Persze ha annyi ideig nem látogatott el oda ,nem jelenti hogy nem szerette!Csak a lelkét kellett felébreszteni ,így adtad a novelládnak a címet :-Julia-
Sok szeretettel olvastam ....BabuRose

6476
Siposne Marica - 2019. szeptember 18. 12:59:34

Kedves Lázló!
Örömmel olvastam novelládat.
Üdvözlettel:
Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.