Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Deák Mária: Asszonysors
Ágnes az erkélyen állt. Az utat kémlelte, jön-e már a férfi. A vékony hálóing, mint a jeges páncél tapadt a testére. Ő azonban nem érezte a hideg éjszakát. Gondolatai a férfi körül forogtak. Vajon hol lehet? A hűtlenség tárgya a kocsma. Az asszony hajába hideg szél csapott. Összerezzent, fagyos ujjával újabb cigarettára gyújtott. A gyufa melege jóleső érzést keltett benne. Szemei még mindig a házak között kanyargó járdát nézték, hátha feltűnik az ismerős alak. Csend volt. Ekkora elhaltak a lakásokból szűrődő zajok, csak a szél hangját lehetett hallani, amint az elszórt fák között utat keres magának a néma éjszakában. Miért? Válasz azonban nem érkezett. Undorító játék az egész. Házasságukba befészkelte magát a kétszínűség. A melegen tartott ágy egyszer csak hűlni kezdett. Az asszony bűntudatot érzett. Önbizalma elszállt. Tehetetlenül állt a probléma előtt. Csúfos fintora lenne a sorsnak, hogy ő is egy olyan férfi mellé sodródott, mint az apja volt? Csodálta édesanyját, hogy hosszú évekig élt együtt egy alkoholista férfival. Csodálta, de el is ítélte érte. Édesanyja egyszerű asszony volt, aki "asszonysors" jelszóval tudott belenyugodni a megaláztatásokba. Szó nélkül tűrte férje rigolyáit és nem ritkán durvaságát. Ágnest kirázta a hideg arra a gondolatra, hogy hosszú évekig viselje egy iszákos férfi hangulatváltozásait. Pedig azon az úton halad. Nem tiltakozik, nem tesz szemrehányást. Megalázkodik, mert szereti Gábort. Szereti az összes kialvatlan éjszaka ellenére, és a férfi számára természetes az ő odaadása. "Kutyából nem lesz szalonna." - Szokta mondani az anyja. Talán igaza van.- Talán még nem késő - bújt vissza bizakodva az ágyba. Hajnali ajtónyitásra ébredt. Gábort hozta haza két cimbora. Alig állt a lábán, szemei vérben forogtak. Ágnest megcsapta az alkoholbűzös lehelet. Legyőzve undorát vetkőztetni kezdte a férfit, közben beszélt hozzá, mint egy kisgyerekhez. Lassan teltek a percek. Ágnes már csak a plafont bámulta reggelig. Megszokott, ezerszer ismételt mozdulatokkal ébresztette a két gyereket, indította őket az oviba.

- Apának pihenni kell. - mondta a kicsiknek. A fiúk élvezték a sétát a hóesésben. Nevetve kapkodták a hópelyheket, s ujjongva ugrálták körbe az anyjukat. Ma beszél Gáborral. - határozta el hazafelé menet - Ez így nem mehet tovább! Halkan nyitotta az ajtót, mert tudta, hogy férje iszonyúan szenved a másnaposságtól. Forró teát készített. Leült az ágy szélére, asszonyi gondossággal igazított a takarón, amikor meglátta az eltorzult arcot.
Sírva ült a kórház folyosóján. Sírt, mert félt. Félt, hogy elveszíti a férjét, félt, mert dühös volt mindenkire. Utálta a szánakozó pillantásokat, ami nem is a férjének, hanem neki szóltak. Őt sajnálták. Csakúgy, mint az anyját évekig. Asszonysors? Nem, ő nem nyugszik bele, erősnek kell lennie! Erősnek, okosnak, türelmesnek! Muszáj!

Gábort az alkoholos mámort követő józanság gyötörte. Először nem tudta hol van. Kórházi ágy? A fejfájás erősödött, gondolatai csapongtak. Ezt nem volna szabad! Ágnes nem ezt érdemelte... Nincs a munkának becsülete. Küszködés, kétségbeesés. Hiszen volt ez rosszabb is, akkor mégsem nyúlt a pohár után. A helyzet a hibás? A barátok? Csak kifogás. Hogyan is mondaná az anyósa? "Könnyű Katit táncba vinni, ha ő is akarja." Régebben mennyire elítélte ezeket, akik közé ő is süllyedt. Zuhanás, zuhanás a semmibe. Ó jaj, csak ne fájna úgy a feje! A gyerekek. Milyen szépek, okosak. Ágnesre hasonlítanak. Ágnes erős, erősebb nála. Mindig hisz, mindig remél. Megold minden problémát. Ágnes az édes biztonság, boldogság, kifejezhetetlen... mégis, mégis kell a mámor. Oda a tartás, a poharak között szétmállik a jellem. Minden mindegy... forog a világ... Soha többet, soha! Hányszor megfogadta? A reluxán beszűrődő fény a férfi arcára esett. Ki kellene repülni, el innen, fel a kék égbe, kiszállni ebből a szakadékból. Akarat kellene, akarat egy teljesebb életre, alkohol nélküli életre. Minden csak emlék már. Már nem tudni ki és mi vagyok. Csak emlék a régi este, amikor Ágnes könnyes szemmel, halkan, félve súgta: - Kisbabánk lesz. Még mindig emlékszik a mámorító boldogságra. Ágnes remegő testére, amint védőn átölelte. Emlékszik az első napra, amikor egymás kezét fogva ültek kicsi fiuk ágyánál, nézték az alvó csodát. Hangtalanul sírtak a boldogságtól. Akkor is lecsókolta Ágnes könnyeit és támasza volt. És most? Most Ágnes a támasz, mert ő elveszítette a talajt. Kell a mámor! Miért nem elég Ágnes illatos haja, édes szája, a gyerekek mosolya? Miért? Miért? Miért?

Ágnes szomorúan nézte a férjét a kórterem ablakából.

- Vajon mi járhat a fejében? Régen ismerte a férfi gondolatait. Az alkohol azonban kiszámíthatatlanná tette Gábort. Ágnes csak egyetlen dolognak tudott örülni, hogy nem vált agresszívvá az ital hatására. Mindig udvarolt, bolondozott. Ilyen a természete, ezért is szereti, pedig gyűlölnie kellene. Az orvos azt mondta, van esély a gyógyulásra. Megnyugtató, vigasztaló szavak voltak, de Ágnes látta a doktor szemében is a szánalmat, kiérezte a szavak közül a részvétet, és még valamit: a lemondást és beletörődést. Az utolsó szavak méregként fröcsögtek az asszony arcába.

- Lehetne kezelni, de nem fog belegyezni!
"Nem fog belegyezni. Nem fog belegyezni." - Zakatolt Ágnes agya. Még egy ilyen alkoholmérgezés az életébe kerülhet. Az alkohol megöli a lelküket. A fiúk nőnek, nem lehet mindig kegyes hazugságokkal titkolni apjuk szenvedélyét. Elkezdődött a csata, amit meg kell nyerniük. A tét az életük. Gábor keserves hónapok elé nézett. Ágnes tartotta benne a lelket. Az asszony emberfeletti erővel küzdött, szigorú napirend szerint élt: munka, háztartás, gyerekek, Gábor és ima. Minden perc beosztva. Holtfáradtan, mindig ügyelt rá, hogy férje csinosan, vidáman lássa. Látogatásai alkalmával az egyik orvos megjegyezte: - Egy ilyen asszonyért érdemes.
Ágnes az erkélyen állt. A csillagos eget nézte, szívében nyugalom. A felbukkanó hitetlenség, a megalapozott bizalmatlanság - amiről Gábor semmit sem tudott - már a múlté. Két hosszú év. Akkor is itt állt, fázva, szorongva. Az elmúlt időszak nehézségei egyszerre hatalmas súlyként nehezedtek a szívére, szeméből patakokban ömlött a könny, keserű emlékek kísértették. És akkor két erős férfikar fogta át a derekát, magához húzta és lecsókolta a forró könnyeket.
6542
ritatothne - 2020. január 14. 18:40:26

Nagyon szép volt. Örömmel olvastam. A remény hal meg utoljára. Megérte küzdeni a férfiért.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2020. január 02. 12:18:23

Nagyon szép ez a novellád jégmadár! Erőt adó, pozitív és reális. A mélységes szeretet és ragaszkodás, az alkohol okozta undorral vegyülve micsoda ellenséges gondolatokat képes kiváltani! Micsoda lealázó helyzetbe bír hozni a szeretet... Aztán a zárás előremutató példája. Remek.
Szeretettel voltam itt. Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.