Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Julia 11.
Julia állt mellette. A haja most ugyan nem volt befonva és a ruhája is más volt, mondhatni modernebb, de, hogy ő volt az, arról Thomas minden kétséget kizáróan meg volt győződve. Miért ne követhetné Julia a divatot? Hiszen jól megfigyelhet itt mindenkit, lemásolhatja a mindennapok legaktuálisabb trendjeit. (Bármilyen képtelenül hangzik is mindez. Elvégre Julia jelenléte már önmagában is merő képtelenség. S mégis.) Julia ott állt tőle pár lépésnyire, furcsán csillogó kék szemeivel fürkészve őt. Akárcsak húsz évvel ezelőtt.

A kislány meglepetten nézett föl rá.

- Igen, itt is vagyok, meg én is vagyok. De neked mi bajod van? Rosszul érzed magad?

- Sem-semmi bajom, Julia - hápogott Thomas. - Csak meg... csak megijesztettél. Nem számítottam rá, hogy... hogy felbukkansz.

- Akkor nem hozzám beszéltél? - pislogott rá a gyermek.

- D-de, igen. Hozzád, Julia.

- Nem értem - vonta össze égővörös, szép ívű szemöldökét a kislány. - Ha hozzám beszéltél, akkor mitől vagy úgy megijedve?

- Hát, csak... tudod, fényes nappal van, és... izé... nem hittem, hogy ilyenkor is előjössz.

A kis Julia csodálkozón hunyorított bele a felhők közül előmosolygó napkorongba. Majd gyanakodva pislogott a férfira.

- Ugyan miért ne jöhetnék elő fényes nappal? Én nem vámpír vagyok. Vagy talán annak nézek ki?

- Nem - nyelt egy nagyot Thomas. - Határozottan nem.

- Na hát akkor! - A kislány ráemelte a mutatóujját a férfira, s mozdulata olyan határozott volt, hogy szegény Thomas kis híján félreugrott, mintha Julia ujja végéből menten villámok csapnának felé. - Te láttál már vámpírt?

- Nem, és nem is akarok - vágta rá Thomas megszeppenve.

A kislány szuggesztív kék szemei kissé összeszűkültek.

- Hát, én mondom, ne is akarj, mert nem jó buli. Én pedig bármikor előjöhetek, mert mindig jó voltam. Tudd meg, hogy oda megyek, ahova én akarok, és akkor, amikor én akarom. Persze van néhány szabály, amire figyelnem kell, de itt azt csinálok, amit csak akarok. - S miután ismertette jogköreit, a kis Julia, ismerős mozdulattal emelte fel kis öklét, és mutatóujjával a magasba bökött. - Szobafogságban is csak egyszer voltam egész életemben, de az már irtó régen volt, és csakis az irigy Marilla Chadbert hibájából. De... ő már a múlté. - S ezen utolsó megjegyzés után összetapsintotta kis kezeit, mintha jelezné, a munka el van végezve.

- Úristen! - nyögött fel Thomas. - Mi... mit csináltál vele?

A kislány pajkosan elernyőzte kis kezével az ajkait, úgy súgta:

- Legyen elég annyi, hogy többé soha nem árulkodott. De ennél többet nem mondhatok.

Ezután jókedvűen előrelépett egyet, minek következtében a jól megtermett felnőtt férfi kettőt lépett hátra.

- Szóval kanyarodjunk csak vissza - emelte ismét mutatóujját Thomasra. Miért is lepődtél meg annyira azon, hogy valaki, akit megszólítasz, válaszol neked?

Akárcsak húsz éve, gondolta Thomas pironkodva. Szinte faragatlannak érzi magát Julia színe előtt. De azzal nyugtatta magát, hogy ez talán megbocsátható vétek, mert Julia színe előtt alighanem a legtöbben nagyon bárdolatlannak éreznék magukat. Ő azonban, akárcsak húsz évvel korábban, biztos kézzel a markában tartotta a beszélgetés fonalát, és Thomast a kellő szigorral visszaterelgette a vezérfonalhoz.

- Hát, csak - hápogott a férfi dobogó halántékkal -, tudod, nem gondoltam bele... nem gondoltam, hogy valóban válaszolni fogsz.

- Ez érdekes - hümmögött a kislány. - Én csak akkor szoktam megszólítani valakit, ha szeretném, hogy válaszoljon is. Hiszen ezért szólítom meg, ugye? Mert kommunikálni szeretnék vele. Hjaj... a felnőttek néha olyan furán viselkednek.

- Ne haragudj, Julia. Persze. Belátom, igazad van. Csak, tudod, nem hittem, hogy meghallasz engem.

A kislány különös fényű szemei elkerekedtek.

- Nem hitted, hogy meghallak? Ilyen közelről?

Thomas zavart mosollyal bólogatott.

- Persze. El is felejtettem, kivel van dolgom. Nézd el nekem, Julia. Csak egy felnőtt vagyok.

A kis JUlia töprengőn vizsgálgatta ezt a "csak egy" felnőttet, mintha azt keresné az ábrázatán, hol lehetne rajta elindulni valamely értelmes irányba.

- Honnan tudod a nevemet? - kérdezte végül.

Thomasban a megilletődött ijedtség helyét most a tanácstalanság vette át.

- Hogy honnan tudom? Hiszen te magad árultad el nekem. Nem emlékszel?
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:37:58

Kedves Kitti!

A még mintha azt jelentené: az unalom ellenére... Smile
Mindenképpen köszönöm megtisztelő, kitartó érdeklődésedet.

Laca Rose

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:34:47

Olvasom még.

2951
Firm76 - 2019. október 14. 19:12:18

Kedves Babu!

Bizonyára az eltelt idő az oka a felejtésnek. Smile A nőt, akit Thomas elveszített, Carolnak hívják. És igen, csupán a régi találkozás során megismert jellegzetes gesztusokra utaltam az "ismerős mozdulat"-tal. De úgy van, ahogy mondod: úgyis hamar kiderül most már az igazság. Smile

Laca SmileRose

5548
babumargareta - 2019. október 07. 17:34:07

Szia laca!
Itt valami nem tiszta! Miert gondolom,hogy Julia a volt felesege
Thomasnak?Miert irtad hogy "kis Julia, ismerős mozdulattal emelte fel kis öklét"-ismerosnek a regebbi talalkozasra utaltal ,vagy arra amit en gondolok?
Ezt viszont nem ertettem :"Honnan tudod a nevemet "?
Megzavartal egy kicsit de olvasom tovabb csak kiderul a igazsag !
Szeretettel olvastam.....BabuHeart

2951
Firm76 - 2019. október 03. 20:41:09

Kedves Kata!

Sosem vetemednék olyan szemtelenségre. Inkább csak tele van meglepetéssel, fordulattal a történet. Én szeretem ezt a vonását.

Laca SmileRose

5772
Saranghe - 2019. október 01. 16:19:48

Kedves Laca!

Na, ez jó kis befejezés! Smile Megyek is tovább. Jól átvertél.

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

2951
Firm76 - 2019. szeptember 26. 08:42:32

Kedves Rita!

Szívből köszönöm ezt a figyelmet. Remélem a folytatásokkal és végül a befejezéssel sikerül erre rászolgálnom.

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 24. 09:33:12

Kedves Laca!

Az éber figyelem maradt. Szeretettel olvastam a műved.

Üdvözlettel: RitaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.