Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Julia 12.
A kislány erősen gondolkodott, homlokát is ráncolta belé. Kék szemei hol a férfit kémlelték, hol az emlékeit.

- Te tanár vagy?

- Nem. Nem vagyok tanár.

- Akkor orvos?

- Nem. Az sem vagyok.

- Postás?

- Nem. Nem vagyok postás.

A kislány egyre reményvesztettebb lett.

- Pék, boltos, cukrász, valami...

- Sajnálom, Julia, egyik sem vagyok. Nem az iskolában találkoztunk és nem is az orvosi rendelőben. Mi itt találkoztunk. Itt, ezen a helyen. Akkor már csináltad ezt az... "ide-oda járást".

- Á, értem - hagyta jóvá a gyermek. - De az jó régen lehetett, mert én sajnos nem emlékszem rád.

- Nem emlékszel rám? - Thomas döbbenetéhez a számára fájóan ismerős veszteségérzet társult. A régmúlt idők meséiben mintha találkozott volna azzal a vándormotívummal, hogy bizonyos túlvilági mesealakoknak mindent el kell felejteniük, hogy mindig csak a legutóbbi nap történéseire emlékeznek, ez valami büntetés vagy ilyesmi, de... Julia emlékszik Marilla Chadbertre, de őrá nem. Igaz, csak egyszer találkoztak, és megérti, ha ő nem hagyott olyan mély nyomot Julia emlékezetében, mint a kislány az övében, mégis úgy érezte magát, mintha közeli családtag meredne rá értetlenül, aki most ébredt a kómából és amnéziája miatt nem ismeri meg őt. Borzasztó, fosztogató érzés kezdett úrrá lenni rajta.

- Sajnálom - tárta szét gyönge gyermekkarjait a nagyon is ismerős, energikus mozdulattal a kis Julia.

Thomas leroskadt a közeli padra. A festés már megkopott a léceken, és nem is volt ugyanaz, de a pad még ugyanaz volt. Ezen a padon beszélgetett húsz esztendőnek előtte a világ legkülönösebb kislányával. A kislánnyal, aki, ím, itt áll előtte, de valamiért nem emlékszik rá.

Megérintette az éltes léceket; elmélázott.

- Hát, én is sajnálom. Tudod, itt beszélgettünk, ezen a padon. Sok éve már.

- Hát ez az! - sóhajtott komolyan Julia, miközben ő is helyet foglalt. - Ha sok éve történt, persze, hogy nem emlékszem rá. Nem emlékezhetek mindenre.

Thomasból kibuggyant egy jóízű, aprócska nevetés. Megcsóválta a fejét.

- Milyen kár... Tudod, én tisztán emlékszem rád.

Nem érkezett válasz, és harmadikként a csend is odatelepedett melléjük. Thomas a fejét lógatta, Julia pedig szótlanul vizsgálgatta őt. Végül megszólalt halkan, érett, felnőttes tapintattal.

- Miért vagy olyan szomorú?

Erre Thomas csaknem sírva fakadt. De mégiscsak szégyellte volna a könnyeit Julia előtt, így visszafojtotta azokat.

- Hm... Akkor is ugyanezt kérdezted.

- És akkor mit feleltél?

Thomas elmosolyodott.

- Arra nem emlékszem. De végül is mindent te válaszoltál meg helyettem. Azt azonban tudom, hogy akkor még más ember voltam. Ami akkor elszomorított, ma már nem bánt annyira.

- Értem. Tehát már megváltoztál - szögezte le a kislány.

- Igen, épp, ahogy mondtad.

- Ezt én mondtam?

- Igen, te. És még sok mást is mondtál nekem. Olyan dolgokat, amikkel visszacsepegtetted belém az életet. Sokat köszönhetek neked, Julia.

A kislány hosszasan nézte ezt a fura idegent, csak kisvártatva szólalt meg újra.

- S most azért tértél vissza, hogy mindezt megköszönd?

Thomas meg sem lepődött a kislányban lakozó felnőttes bölcsességen. Hát persze! Persze, hogy ezért. Egész úton azon tanakodott magában, hogy miért. Miért tér ide vissza? És tessék: Julia tudja. Julia olvas benne. Julia érti őt, mikor még ő sem ismeri saját indítékait. Épp felelni akart, amikor közeledő léptek zaja korcant a kavicsos talajon és Petty hangja hallatszott, amint fennhangon szólítja őt:

- Thomas! Thomas, hol vagy?!

Ne! - kiáltott fel a férfiban a néma kétségbeesés. Riadtan a mellette ülő Juliára nézett. Most biztosan eltűnik! Talán újabb húsz évre!

De a kislány, csodálatos módon, ezúttal nem illant el. Ott ült továbbra is, lábait lóbálta-kalimpálta nagyon is ismerős önfeledtséggel, és érdeklődéssel nézett a hang irányába. Thomas boldog meglepetéssel meredt rá.

- Julia, most nem tűnsz el?

Julia megütközve sandított felé.

- Miért? El kellene tűnnöm? - Majd újra a közeledő nő felé fordult. - Nem akarod, hogy meglásson engem? Hogy meglásson minket együtt?

Visszafordult a férfi felé, és rosszalló gyanakvással méregette.

- De hát, ahhoz én még kicsi vagyok, hogy féltékeny legyen rám...

Thomas nevetett is, sírt is örömében. A kislány most Petty felé bökött a hüvelykujjával.

- A szerelmed? Nagyon dögös a szöszi.

A férfi egy bólintással nyugtázta Julia sajátos stílusát, majd a mind közelebb jutó Pettyre nézett.

- A szerelmem? Nem. Ő több annál. Tudod, ő az...

- Aki most kitölti az űrt a szívedben, amit egykor valaki más hagyott maga után.

Thomas úgy ugrott fel, hogy kis híján elvágódott.

Egy nő állt mellette. Egy gyönyörű, fiatal, vörös hajú, kék szemű nő, sok kicsi szeplőpöttyel csinos orra körül. Egy nő, akit ő már biztosan látott valahol. Akinek a hangját is biztosan hallotta már. Talán meg is erőltette volna a memóriáját, hogy kutasson, találjon rá valahogyan, azonosítsa be, ha tökéletes paradoxonként nem lett volna benne egészen bizonyos, hogy ezzel a nővel ő még soha életében nem találkozhatott.
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:39:18

Újabb meglepetés. Smile

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:48:54

Hm. Nahát!

2951
Firm76 - 2019. október 19. 12:29:07

Kedves Rita!

A lemaradásban én is jeleskedem, de legalább folyton igyekszik az ember felzárkózni. Grin
Köszönöm, hogy időt szakítottál a folytatásokra, köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2019. október 18. 09:02:48

Kedves Laca!

Nagyon lemaradtam a műveid olvasásával, pedig érdekel az a különös világ, amibe bevezeted az olvasóid.

Érdeklődéssel folytatom.

Szeretettel: RitaIn Love

2951
Firm76 - 2019. október 14. 19:19:49

Kedves Babu!

Ha meglepődtél, én akkor lehetek elégedett az eredménnyel. Ha túl könnyű volna kapásból minden részletet és összefüggést megérteni, akkor silány munka lenne a téma kibontása. Grin Örülök, hogy érdekesnek találod a történetet. Köszönöm a figyelmed.

Laca SmileRose

5548
babumargareta - 2019. október 07. 17:43:19

Szia Laca!
Mind erdekesebb lesz az akcio! Julia olyan mintegy orvos :
a paciens emlekszik a sebeszre de a sebesz sok mutet utan nem emlekszik kit miert mutott meg meg,csak halvanyan emlekszik az alakjara. Ugy ahogy irja Kata en is megyek tovabb ,bar jobban meglepodtem mint Thomas! Szeretettel udvozollek.
Szeretem ,hogy apro reszekre osztottad.
En altalaban 3 reszre szoktam osztani ,de van olyan folytatasos novellam talan 1 vagy 2 amiket 6 reszre osztottam
Szeretettel....BabuHeart

2951
Firm76 - 2019. október 03. 20:51:23

Kedves Kata!

Örülök, hogy nem fáraszt az epizódok hosszú sora. (Itt jegyezném meg, hogy inkább sok kis epizódra bontottam a történetet, mintsem egy-két terjedelmesebbre. A rövidebbek nem annyira riasztóak, de a hosszúak igen. S ha valakit érdekel a történet, az, ahogyan te: úgyis továbbmegy.) Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Laca SmileRose

5772
Saranghe - 2019. október 01. 16:43:37

Kedves Laca!

Hm......Megyek tovább! Smile

Kata

2951
Firm76 - 2019. szeptember 27. 08:51:44

Kedves Marica!

Igazi öröm azt olvasnom, hogy jól érthető a történet és hogy továbbra is kíváncsivá tesz. Azt hiszem, ebben csaknem minden benne van, amire vágyhat egy alkotó.

Jönnek a folytatások, épp most gépeltem be az új szövegrészt. Nagyon örülök érdeklődésednek, köszönöm a megtisztelő figyelmedet.

Laca SmileRose

6476
Siposne Marica - 2019. szeptember 27. 07:22:44

Kedves László!
Írásod lenyűgöz: összeszedettsége, egyszerűsége által, mindenki számára érthető.
A titkot sejteni lehet, még is kíváncsivá tesz.
Várom a folytatást!
Üdvözlettel: Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.