Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Julia 13.
Az ismerős ismeretlen nő meglehetős rosszallóan nézett le a kislányra.

- July! Mondtam már ezerszer, hogy ne zaklasd a kert látogatóit! A frászt hozod rájuk. Akik idejönnek, nem szeretik, ha piszkálják őket.

A nő egy kis piros kabátkát tartott a kezében. A kis Julia szó nélkül felállt, és kinyúlt érte, hogy magára öltse azt.

Thomas rosszulléttel küszködött. Ide-oda kapkodta zavart pillantását a két jelenség között. A két nő egymás kicsinyített, illetve nagyított mása volt. Valami szörnyű gyanú kezdett körvonalazódni benne, de még nem akarta, még nem merte hinni.

Miután a kislány magára öltötte a hajszínéhez tökéletesen passzoló kabátkát, megfogta a mosolygós szemű nő kezét, és a velük szemben kőszoborként cövekelő férfira mutatott.

- Anya! Engedd meg, hogy bemutassam neked... izé... Mi is a neved? - hunyorgott fel újdonsült ismerősére.

Édesanyja azonban minden átmenet nélkül kinyújtotta szabad kezét a kőszobor felé.

- Thomas! Üdvözöllek újra nálunk. Jó sok idő telt el, mire visszatértél.

A férfi észre sem vette, mikor nyúlt ki a nő keze felé s mikor fogta meg azt.

- Julia?

A nő melegen rámosolygott.

- Julia.

A kislány megrángatta az anyja kezét, mint holmi jelzőzsinórt, és annak biztos tudatában, hogy megnyilvánulása teljes rejtettségben van, odasuttogta neki:

- Anya! Ennek meg mi baja?

- Semmi, kicsim - felelt a nagy Julia a kicsinek. - Csak azt hiszi, kísértetet lát.


***



A kislány tovább rángatta édesanyja kezét.

- Anya! A szöszi rossz irányba fordult! El fog tévedni!

- Nyugalom, kincsem - szólt halkan a nagy Julia. - Neki most épp ez a dolga.

- Ez a dolga? De hát, ő Thomast keresi. Thomas meg itt van. Így nem fogja megtalálni.

- Dehogynem, drágám. De nézz csak Thomasra! Neki most egy kis időre van szüksége. Épp jó ez így. Majd idetalál, meglátod. Tudod, akik szeretik egymást, azok rátalálnak egymásra.

- Azért, mert a szívükkel keresnek? - kérdezte a kislány, mintha egy leckét idézne.

- Pontosan - mosolygott le rá az anyja. - Ne aggódj miatta, nem hagyjuk, hogy elkeveredjen.

- Tehát te végig egy élő kislány voltál - motyogta közben Thomas elbambulva.

A nő megütődött kissé.

- Élő? Persze, hogy élő voltam. Még most is az vagyok. És remélem, ez még jó sokáig így is marad. Miért? Te mit hittél?

A férfi ránézett, és tekintete csak ekkor kezdett némi értelmet tükrözni.

- Én azt hittem, te egy... hogy te egy kísértet vagy.

A nő halkan elnevette magát.

- És ezt vajon miből gondoltad?

- Hogy miből? - fakadt ki végre Thomas. - Minden szavad, minden megnyilvánulásod erre utalt. Még azt is... még azt is mondtad, hogy itt laksz. Itt! Még ki is kérted magadnak, hogy az "itt" az itt van, és nem máshol. Meg, ahogy eltűntél... És nézd! Ott van az a síremlék is. Ott, ahol most is állsz, közvetlenül mögötted, igen. Julia Emmanuelle Norton! Hát mégis... mégis mit hihettem volna? Úgy beszéltél, olyan érettséggel, olyan határozottan, hogy... És olyan különös voltál... túlvilági, nem is tudom. Amiket mondtál...

A nőnek ajkai elé kellett kapnia a kezét, de nem bírta elfojtani széles mosolyát.

- Jaj, te szegény! Jól összezavarhattalak. - A földre nézett a lába elé, bólogatott párat, mint akiben összeálltak egy kirakós darabkái, majd fölemelte pillantását, és meleg tekintettel nézett a férfi szemébe. - Tudod, még mindig tisztán emlékszem a fiatalemberre, aki órák hosszat állt itt mozdulatlanul. Látod azt a tágas teraszt az üvegfallal? - kérdezte, miközben a háta mögé mutatott.

Thomas követte szemével a megjelölt irányt. Alig ötven lépésnyire valóban előtűnt egy jókora épület, amelyet hatalmasra nőtt Douglas fenyők (mi csak egyszerűen duglászfenyőknek hívjuk ezeket) határoltak el a temetőkerttől. Érthető, hogy azon a húsz évvel előtti alkonyon nem láthatta meg a szürkületben, hiszen most is csak útmutatás és fürkészés révén vált felismerhetővé számára. Az épület kerítése határos volt a temetőkertével, a kettő között két ölnyi "senki földje" futott végig karcsú rejtekül, egy átsurranni kész kisgyermeknek. Thomas előtt egyszeriben minden világossá vált.

- Ott van az az "itt" - folytatta Julia. - Ott éltem akkor, és ott élek ma is. Három generáció él együtt abban az "itt"-ben. Onnan néztelek hosszan, az üvegajtón túlról. Idő múltával úgy tűnt, már egy örökkévalóság óta állsz itt. Odabenn dorombolt a nagy kandalló, zsibongott az élet a hátam mögött, zajgott a népes família, idekinn pedig hideg volt, és te itt álltál egyedül abban a hidegben. Egyetlen társad a fülsiketítően kiáltozó magányod volt. Csak álltál, egyetlen mozdulatot sem tettél. S én sajnáltalak, mert úgy álltál itt, mint egy hatalmas felkiáltójel... akire senki nem figyel oda, pedig ott van. Az árva szó fogalma új értelmezést nyert bennem, miközben néztelek. Azután beesteledett, és te még mindig nem mozdultál. S ekkor már én voltam az, aki nem bírta tovább elviselni a te mozdulatlanságodat.

- És kijöttél - mondta halkan Thomas.

- Igen. Hiszen amúgy is nagyon önfejű kislány voltam. Nem tűrtem semmilyen tiltás zabláját. Nagyon sok fejtörést okoztam a környezetemnek. Még édesanyámnak sem fogadtam szót. Úgy éreztem, nekem nem parancsolhat...

- "Senki földi halandó" - idézte fel az egykori kislány komoly kijelentését Thomas.
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:41:29

Kedves Kitti!

Sajnálom, hogy épp most veszítetted el, amikor végre fény derül mindenre.

Laca Sad

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:51:25

Sajnos elveszítettem a fonalat. Azért olvasom tovább, hátha megtalálom.

2951
Firm76 - 2019. október 19. 12:30:16

Kedves Rita!

Örülök és köszönöm.

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2019. október 18. 09:08:52

Kedves Laca!

Érdekes fordulatot vett a műved. Ügyesen tartod fenn az igazgalmat és az érdeklődést.

Szeretettel: RitaIn Love

2951
Firm76 - 2019. október 17. 18:13:18

Kedves Babu!

Kikészítem az olvasó lelkivilágát, mondod. Grin Igazán nem ez a szándékom, de igyekeztem fordulatossá, meglepetésekkel tarkítottá tenni a történetet.

Örülök, hogy újra itt vagy, köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Laca SmileRose

5548
babumargareta - 2019. október 07. 17:59:53

Szia Laca!
Ebbol ,hogy ujra itt vagyok ,azt jelenti ,hogy aki szeret valamit
nem hagyja el! Ezt ketertelmuen irtam.
Irasod olyan jol forog olyan izgalommal,hogy az olvasot lekotod es nem tudja abba hagyni az olvasast .Ez egy elegtetel lehet szamodra !In Love
Mivel annyi minden tortent mar megadom magam es nem
tippelek a te lelkedbol semit.
Vagy ,letezel, fantazialsz es kikeszited az olvaso lelkivilagat !
Koszonom ,hogy olvashattam ,de irtad Katanak,hogy nincs vege es akkor most hajra !
DE VAJON UGY VAN ?VAGY SEMMI SINCS EGESZEN UGY?
SHeartzeretettel....Babu

2951
Firm76 - 2019. október 03. 21:02:38

Kedves Kata!

Természetes, hogy biztos voltál benne. Maga Thomas is teljesen biztos volt.

Más szemszögből nézve pedig: ha biztos voltál benne, akkor mégiscsak jól sikerült megírni. Grin

Sajnálom, hogy várnod kell; egy epizód ma ismét felkerül. Addig is köszönöm a megtisztelő figyelmedet.

Laca SmileRose

5772
Saranghe - 2019. október 01. 16:50:11

Biztos voltam benne, hogy nem ember, habár utaltál az ellenkezőjére. Tetszik, hogy nem vagy kiszámítható, de most aztán várhatom a folytatást... Sad

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.