Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Julia 14.
- Igen. Tudod... Nos, hallottad már azt a kifejezést, hogy "indigó-gyermek"?

Thomas meglepetten, de ébredezőn hunyorgott a nőre. - "Indigó"? Azt hiszem... az auráról van szó, igaz? Mintha olvastam volna erről valamit...

Julia, a nagyobbik, elrévedezett. Talán azon tűnődött, belemenjen-e egy olyan kitárulkozásba, amivel egy olyan témakört kell érintenie, melynek számos kritikusa és gúnyos ellenlábasa akad. Végül meggyőzhette magát, hogy itt és most jó időben és jó helyen vall magáról, mert nagy sóhajjal belevágott. Thomas figyelmesen hallgatta.

- Nyilván nem titok előtted, hogy élnek emberek, akik látják mások auráját. Legalábbis ezt állítják. Nem akarlak meggyőzni semmiről, csak... tudod él a közelben egy őslakos család, mikmak indiánok, és a család aggja, egy spirituális vezető, nos, ő "tisztánlátó". Ő fedezte fel, hogy az én aurám különbözik mindenki másétól a környezetemben. Akkoriban ez kicsit ijesztő információ volt. Ma már tisztázott tény, bizonyos körökben, hogy az úgynevezett "indigó generáció" a '70-es évek második felében jelent meg a Földön. Remélem, nem érzed úgy, hogy őrültségekkel traktállak, mert... az igazat mondom.

- Folytasd csak - kérte Thomas. Julia hálás pillantást vetett rá, és folytatta a magyarázatát.

- Nos, a "látók" szerint, egy kisgyermek aurájának színárnyalata megmutatja, a gyermek sorsfeladatát. A háborús időkben például vörös aurájú gyermekek születnek, és a szakértők szerint a vörös energiamező a túlélést szolgáló képességek dominanciáját jelzi. Azok a gyerekek azonban, akiknek az aurájában megjelenik az indigókék szín és nagy mértékben jelen van, teljesen ismeretlenek voltak a "látók" előtt. Mára megállapították, hogy az "indigó gyerekek" küldetése spirituális. Az ő magas rezgésű energiájuk azt mutatja, hogy a Föld megmentése és az emberek megsegítése a küldetésük.

Thomasban kezdett körvonalazódni valamiféle válasz a miértekre. Mindeközben fel sem merült benne akár egyszer is, hogy megkérdőjelezzen bármit abból, amit hall. Talán azért volt ez így, mert végre válaszok érkeztek valahonnan, s talán nem következetes dolog az első hallott szavakat elfogadni igaznak, de mindaz, amit Julia most elmondott, tökéletesen egybevágni látszott a húsz évvel ezelőtti találkozás markáns momentumaival.

- Az emberek megsegítése... - gondolkodott hangosan.

- Igen, de nemcsak ez jellemző ránk. - Julia eddig kívülről szemlélve beszélt az "indigókról", most azonban már úgy utalt a csoportra, mint amelynek ő is a tagja. - A kiemelkedő intelligencia furcsa makacssággal, engedetlenséggel párosul. Bizonyos értelemben lázadásról beszélhetünk. Én magam vagyok rá a legjobb példa, azt hiszem. Mint mondtam, rengeteg fejtörést okoztam a környezetemnek. A szüleim mindig okoskának tartottak, de azért az mégiscsak zavarba ejtő, amikor egy négyéves kislány nyomdakész mondatokat alkot, és úgy tud társalogni a felnőttekkel, mint egy másik művelt felnőtt. Azonkívül... hát, igen. Én mindig mindenkinek segíteni akartam... de ez nem mindig sült el a legszerencsésebben.

- Az én esetemben azonban igen - nézett rá Thomas, és pillantásában annyi rejtelem volt, ami zavarba hozta Juliát. A kis July számára meglepő volt látni, hogy édesanyja kislányos szégyenlősséggel mosolyog. - Az én esetemben sikerrel töltötted be a küldetésedet.

- Nem tudom... - húzogatta a vállát kissé félszegen az egyebekben oly határozott Julia. - Egy voltál azok közül, akiknek én hallom a "segélykiáltásait". Kiszöktem hát hozzád. De itt... valami mégis más volt. Ide azelőtt mindig azért szöktem ki, hogy magamban legyek. Első alkalommal tettem azért, hogy odamenjek egy ismeretlen felnőtthöz.

- És odajöttél.

- Odamentem - mosolygott az emléken Julia. - Odalopóztam, és hallgatóztam.

- És mit hallottál?

- Azt, hogy sírsz. Benn mélyen, a szívedben. S hogy nagyon egyedül vagy, magányosan állsz az egész világ közepén. De mintha mégsem a közepén állnál, hanem... kívül mindenen.

- S megszólítottál.

- Megszólítottalak. Hiszen megszólítottál. Arra gondoltam, talán segíthetek. Azután csaknem feladtam - mondta Julia újra csak elmosolyodva. - Mert a felnőttekkel elég nehéz szót érteni. Zárva a szemük, dugó a fülükben, nem látnak és nem hallanak. A szívükhöz nagyon nehéz hozzáférni.

- De te végül is hozzáfértél az enyémhez.

- Végül is igen. Mert elesett voltál és sebzett. Fogékony voltál a különlegesre, a rendhagyóra. Olyan ajtók voltak nyitva rajtad, amik soha máskor. Ezeken ki-be járhatott az, aki képes a gyerekek tiszta szemével látni. Így tudott téged megérinteni egy gyermek, így eshetett meg ez a találkozás. A benned lévő szeretet erős szövete tartotta nyitva ezeket a csatornákat. Mert minden idegszáladdal valaki olyat akartál elérni, aki ismeretlen helyre távozott. S az antennád ezért kiélesedett, hogy észrevegye a jeleket, ha érkeznek.

- Én ebbe... egyáltalán bele se gondoltam - nézett félre Thomas.

- Belegondolni? Az lett volna csak a teljesítmény a te állapotodban. Nem, persze, hogy nem gondoltál bele, hisz nem is voltál a tudatában.

- De te igen. Mert a gyerekek még látnak és hallanak - nézett a szemébe az egyre tisztább képet kapó férfi.

Julia nem felelt, csak melegen mosolygott. Thomast nem hagyták nyugodni a találkozás emlékei, s noha nem akart megbántani senkit, azért tele volt még kérdőjelekkel.

- De, tudod, közben alaposan megtévesztettél ám. Minden újabb együtt töltött perc után egyre inkább meggyőztél arról, hogy te egy kísértet vagy. Még olyat is mondtál, hogy ha megpróbálnálak elkapni, egyszerűen, huss, elillannál. Jó, most már értem, arra gondoltál, hogy nagyon gyorsan futsz és esélyem sem volna, ha a nyomodba erednék, és nyilván nagyon ügyesen el is tudsz itt bújni, hiszen jól ismered a terepet. De... ez a kijelentés akkor és ott egészen más benyomást keltett.

- Úgy érted, becsaptalak?

- Nem - szabadkozott a férfi. - De faggattalak, hogy kiderítsem, ki is vagy valójában. Kérdeztelek mindenféléről, és minden újabb válaszod egyre jobban megerősített abban, hogy te nem lehetsz húsvér kislány.

Julia újra csak elmosolyodott, ahogyan csak ő tudott. Na, és talán a kis Julia.

- Igen. Kérdeztél mindenféléről. Egy dolgot nem kérdeztél meg.

Thomas kérdőn nézett Juliára. Vajon mit nem kérdezett meg akkor? A nő lenézett kislányára, csak azután folytatta.

- Tíz éves voltam, Thomas. Nem beszéltem még a felnőttek kitekert, mindenféle zagyvalékkal összefertőzött, hazugságokkal, kertelésekkel, hátsó szándékokkal, önös érdekekkel teletűzdelt nyelvét. Ha azt akartad tudni, kísértet vagyok-e, úgy azt kellett volna megkérdezned. Egyenesen, zsigerből, ahogyan a gyermek kérdezte meg tőled, miért vagy szomorú. Mert egy tíz éves kislánynak az igen az igen, a nem az nem, és a kísértet jelenti a kísértetet. Tudom, felnőttként ez már nem ilyen egyértelmű. Ezen a téren elbeszéltünk egymás mellett. S végül ez a tapasztalat nyilván annyira eltért a megszokottól, hogy nem is tudtad beleilleszteni a mindennapi történések sorába. Így vitted magaddal. Ez teljesen érthető.
5396
Kitti - 2019. november 16. 06:53:43

Kedves Laca!
Az irántad érzett tisztelet és műveid iránt való érdeklődés vitt bele Júliádba. A sci-fi és hasonszőrű írások egyszerűen nem tudnak lekötni és érdemben pont ezért nem is tudok reagálni rájuk. Becsületesen végigolvastam, bár a műfaj tőlem oly messze van, mint ide a Hold. Sem írásban, sem filmben nem kedvelem, és ha megtehetem, hát kerülni is szoktam. De azért van véleményem, ha rászorítom magam az elfogadásra...

2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:47:35

Kedves Kitti!

Látom, nemcsak a fonalat vesztetted el, de vele együtt az érdeklődést is. Sajnálom. Köszönöm, hogy azért még befejezed.

Laca Rose

2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:45:11

Kedves Kata!

Az könnyen meglehet, de akárhogy is, szívből gratulálok a kislányodhoz. Köszönöm megtisztelő figyelmedet. Örülök, hogy tetszik a koncepció.

Laca SmileRose

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:55:10

Tőlem távoli ez a szemlélet, de most már befejezem a történeted.

5772
Saranghe - 2019. november 05. 11:14:48

Kedves Laca!

Nekem tetszik ez a spirituális vonal . Smile. Szeretem az ilyen történeteket.Lehetséges, hogy az én kislányom is " indigó" gyerek? Megvigasztal, ha szomorú vagyok, kibékít az apjával, mindig segíteni szeretne. Ha beszélgetünk, olyan logikusan érvel, vagy kioszt, mint egy felnőtt. Smile. Annyi szeretet van benne!

Megyek tovább..

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

2951
Firm76 - 2019. október 19. 12:32:32

Kedves Rita!

És óvatosan tegyük hozzá, hogy ez csak általában érvényes, minden esetben tisztelet a kivételnek. Cool

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2019. október 18. 09:17:24

Kedves Laca!

Igen, a felnőttre bár jellemző a kiváncsiság, mégse mer zsigerből úgy kérdezni, mint egy gyermek, hanem többnyire hátulról jön, vagy megmarad az általa elképzelt igazságában.

Szeretettel: RitaIn Love

2951
Firm76 - 2019. október 17. 18:18:42

Kedves Babu!

Örömmel olvastam mindazt, amit írtál, köszönöm a szép gondolatokat.

A sok kis pontról, amit említesz, sajnos nem tudok mit mondani, én nem látok pontokat a szöveg alatt. Mindenesetre ez még nem a vége. Minden folytatásosnál kiírom a szöveg alá nagybetűvel, hogy VÉGE, amikor a végére értem. És az utolsó epizódnak a címében is jelzem.

Laca SmileRose

5548
babumargareta - 2019. október 07. 18:11:24

Szia Laca !
Most ha siros asszony volnek zokogtam volna,de igy szomoruan olvastam ,hogy milyen bonyolult az ember lelkivilaga .Hogy milyen kicsik vagyunk a szomorusagunkban,hogy mennyire kapaszkodunk mindenben ,csak hogy megvigasztaljuk fajo lelkunket.
Nagyon szep ,meghato lelki tamasz az irasod .Bar nem hiszek semmi foldon kivuli lenyekben de a hatalmas fajdalom elott valoszinu osszeroskadnek es probalkoznek en is kapaszkodni egy kisgyerek kezeben.
Koszonom ,hogy megosztottad velunk ezt a csodas, tanulsagos "mesevilagodat"HeartEgy utolso kerdesem ,a sok kis pont a szoveg alatt a veget jelenti? Nem csodalkoznek azon sem.

Sok szeretettel....Babu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.