Hodos Éva: Angyali történet
Még mielőtt valaki azt gondolná, angyalnak lenne a Mennyek országában könnyű dolog, nos, ki kell hogy ábrándítsam: mint mindenhol, itt is mindenkinek megvannak a maga feladatai, melyeket ha tetszik, ha nem el kell végeznie.
Történetem az egyik legkisebb angyalról szól. Ez az angyalka a mennyei tisztségek még egyikét sem nyerte el, s hogy miért? Igen egyszerű a dolog magyarázata: bármit is bízott rá a felső - vagy uram bocsá' a még felsőbb - vezetés, soha semmit nem tudott rendesen elvégezni. Ha történetesen üzenetet kellett volna továbbítania, ami ugye az ilyen angyalkák legfőbb feladatai közé tartozik, nos neki bizonyosan valami egyéb, halaszthatatlan elintézni valója akadt. Teszem fel észre vette, hogy az egyik csillag homályosabb, mint a többi és addig nem nyugodott, míg fényesre nem dörzsölte, így persze a saját feladatával elkésett. E mulasztás következményeként az általa kézbesítendő üzenetek már csak akkor ékeztek meg a címzetthez, mikor hatályát veszítette a parancs. Egy idő után semmit nem mertek rábízni, még maga az Úristen is azt mondta, hagyják békén, had' komolyodjon.
"Bár nem mondta ki, hogy nem vagyok használható semmire, de lényegében bizonyára ezt gondolja." E véleményt a mi angyalkánk fogalmazta meg saját magáról, ott üldögélve a Mennyek országának egyik felhőjén, lábaival a levegőben kalimpálva. Összeborzolt, kusza csillogó fürtjeit a pajkos szél ide - oda fésülgette, arcocskáját a napsugár pirosra csókolta. Máskor is ült már itt: szerette nézegetni az embereket a földön. Felhallatszott hozzá a megszületett gyermekek első felsírása és boldog volt, füléhez eljutott a haldoklók utolsó kegyelemért fohászkodó imája és szeméből csillagkönny perdült. Odalenn most az emberek a karácsonyi csodára készülődnek, mint ahogyan itt fenn a mennyben az angyalok is. Mikor a többiek jutottak eszébe, angyalkánk egy parányit elszomorodott, mert a nagy égi készülődésben neki még egy icike - picike egérfarknyi feladatot sem adott senki. Tudjuk, hogy nem bántó szándékkal történt mindez, azonban ismerve az előzményeket, így látták jobbnak a többiek.
Itt ül hát most kedvenc felhője szélén és az elmúlt hetekre gondol. Az angyalok az évnek e szakaszában különösen sokat dolgoznak. Készítik a karácsonyi ajándékot, melyet csillagporból gyúrnak össze, majd szárítanak a Nap első sugarainál. Mikor a massza ismét por alakot vesz fel, mágikus erővel bír. Ennek a különleges anyagnak a szétterjesztése az egész Földön a karácsonyi feladatok legmegtiszteltetőbb része, s a már sokat próbált angyalok feladata. Ezen a csodálatos éjszakán a misztériummal átitatott csillagporszemcsék elviszik a béke és szeretet csíráit a Földre, ahol is minden ember lelke megtelik velük, s a következő évben ebből virágzik ki a jóság. Ezt az ajándékot juttatja el az Úristen a földi halandóknak.
Abban az évben, melyről most beszélünk, kicsit másként sikerültek a dolgok, mint azt látni fogjuk. Az ajándékozás előtti nagy karácsonyi vacsorán minden rendű és rangú angyal egy hatalmas asztal körül ült, melynek legfőbb helyét maga az Úristen foglalta el. A mi angyalkánk is ott ült a többi kisangyal között, éppen Vele szemben. A nagy elfogódottságtól egyetlen falat sem ment le a torkán, s hiába hordták a finomabbnál finomabb mennyországi étkeket az asztalra, Ő bizony éhen maradt.
Minden angyal tudta a dolgát: éjfélkor az Úristen meghúzza a nagyharang aranyzsinórját, s a jelre a nagyobbak leszállnak a Földre az ajándékkal, az apróbbak pedig a hónapok óta gyakorolt ünnepi zsoltárokat zengik.
A vacsora elfogyasztását követően az Úristen szokáshoz híven elrendelte az általános pihenőt, mely mindenki számára kötelező erővel bírt.
Egész Mennyországban csend lett, csupán a mi kis angyalkánkat láthatjuk, amint a felhő peremén szomorkodik. Millió csillag szikrázott körülötte, de a sötétségben Ő csak saját gyomra korgását hallgatta. Dühös volt magára, amiért nem rejtett a selyem ruhácska zsebébe legalább egy parányi süteményt, de hiába forgatta ki azokat, biz' nem talált abban semmit, hiszen előző napon éppen az égi madarakat etette, kik felrepültek hozzá.
Órákon keresztül csendben üldögélt, majd érezte, ahogy pillái elnehezülnek, s az álomtündér már - már karjára veszi. Ebben a pillanatban egy csillag suhant el mellette süvöltve, fényes csóvát húzva maga után. Érezte, hogy valami nincs rendben. Hiszen már meg kellett volna szólalnia a nagyharangnak, de a Mennyországban továbbra is csend honolt. Az ég alján lám halvány fénysugár dugta ki fejét a sötét függönyt félrelibbentve, s kíváncsiságával is jelezve: hamarosan pirkadni fog. Az angyalka megrémült: mi lesz, ha az emberek nem kapják meg az ajándékot, hiszen akkor a következő évben a Földön gyűlölködés és békétlenség lesz úrrá! S ha mindenki szívében csak a harag és a gonoszság fog kicsírázni, senki nem juthat el ide a Mennyek országába!
Tanácstalanul állt fel, majd elindult tétova léptekkel. Amerre elhaladt mindenütt angyalkákat látott, kik az álom mezőin jártak, nagyon messze innen. A mennyei trónushoz ért, s megdermedt a látványtól: az Úristen is aludt még, jóságos feje mellére hanyatlott, kezében az aranyzsinórt tartva.
A mi angyalkánk vacogott a félelemtől, mikor megérintette a Hatalmasság karját, azonban nem történt semmi, az előző napok fáradalmai miatt az Úr nem ébredt fel, a mély álom fogva tartotta.
Ekkor mély levegőt vett, kihúzta az aranyzsinórt a szorító kézből, majd megrántotta azt. Föltett szándéka volt, hogy felébreszti a többieket, nem számolt azonban a maga gyengeségével. A harang zsinórja magasba rántotta angyalkánkat, aki így most ott lebegett az Úr feje fölött, lábaival aprókat rugdalva a végtelen űrben. Elkeseredve látta, hogy bizony a harang nyelve nem mozdul, az Ő parányi súlya kevés lesz ennek megingatásához. Összeszedte magát, s óriási erőfeszítéssel még egyet próbált rántani a zsinóron, mely megszánta talán, s himbálódzni kezdett. S lám! Ahogy megmozdult a kötél, a harang is egy aprót billent. Nem nagyot, csak egy igazán parányit, azonban ez elég volt ahhoz, hogy nyelve nekiütődjék falának, mire egy halk kongás hallatszott. Igazán csak egy akkora, mint egy nagyobb sóhaj, de ez elég volt ahhoz, hogy az Úristen felébredjen tőle. Szemeiből kipattant az álom, elkapta angyalkát, aki még mindig ott himbálódzott a feje fölött, s egy hatalmasat rántott a kötélen. Óriási zengés - bongás támadt. A hang hallatára az angyalok mind felugráltak, karjukra kapták parányi kosarukat, s hamarosan ott tolongtak a "nagyfelhő" szélén, megkezdve az alászállást. Angyalkánk is ott állt az Úristen mellett, boldogan énekelve a hála dalait, s nézve végig az égi ajándék Földre lejutását.
Mire a napsugarak kibújtak a sötét függöny mögül, már valamennyien ismét a nagy asztal körül ültek, s éktelen hangzavarban mesélgették egymásnak a lent történt dolgokat. Az Úristen mellett a mi angyalkánk ült, aki most ha lehet még nagyobb zavarban volt, s bizonyára nem evett volna ismét egy falatot sem, ha nem Ő maga rakott volna egy hatalmas szelet kalácsot a tányérjára, majd mosolyogva megkocogtatta pohara oldalát. A hangzavar elcsitult, s mindenki az Úrra figyelt, aki komoly arccal e szavakat mondta:
- Köszönjük meg barátaim ennek a kis angyalkának, hogy a mai szent éjszakán el tudtuk juttatni a Földre az ajándékunkat. Nélküle - nézett a zavartan feszengő angyalkára - a jövő esztendőben az emberek között kicsírázott volna a békétlenség, a gyűlölet, s a Földön mindenhol háború és pusztítás lett volna az úr.
- Most már azt is tudom, hogy mi lesz a Te feladatod - fordult angyalkánk felé ismét. - Te fogsz a Mennyországi kapu harangjának őre lenni. A Te dolgod meghúzni a harangot, valahányszor egy jótét lélek be akar jönni ide a Mennyek országába. Neked kell jelezned a többieknek, hogy új jövevény érkezett. Nos elvállalod? - kérdezte mosolyogva az angyalkától.
- Elvállalom - rebegte az alig hallhatóan.

Így történt, hogy a mi angyalkánk áll ott a mai napig is a Mennyország kapujában, s ha valaki belép azon, a harang megkongatásával minden ott élő tudomására hozza, hogy új jövevény érkezett, s a többiek kitódulnak a lélek fogadására.
6542
ritatothne - 2019. december 30. 19:22:20

Kedves Éva!

Érdekes kis műved érdeklődéssel olvastam. Szép kis mesét kerekítettél ebből az angyalkás történetből. Mi is lehetünk ilyen kis angyalkák, akik odafigyelünk arra, hogy mindenkihez elérkezzen az öröm, a szeretetünk ajándéka képpen.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.