Balázs Ildikó: A vén ágyrajáró (2019. december)
A barátnője várta estére, hogy igyanak egy üveg bort, mielőtt visszautazik. De ő csak téblábolt a Duna-parton, úszni nem volt kedve, csak nézte a zátonyokat, a vetődő halakat. Nem tudta elszánni magát sehogysem. – Ha nem én döntök, majd döntenek mások helyettem - gondolta.
Későre ért az anyja háza elé. Szokatlan fények villogtak az udvarról. Zsivajt hallott kiszüremleni, talán az öccséék vannak itt. Tüzet raktak a kertben? Szalonnát sütnek?
Megkordult a gyomra. Szerette a sült szalonnát, kenyérre csepegtetve, zöldpaprikával.
Belökte a kaput. Meglepetésére az udvaron vendégsereg. Azt hitte, rossz helyre nyitott be. De az öccse felállt, és tárt karokkal, imbolygó lépésekkel indult felé:
- Marcikám! Csakhogy megjöttél! Igyál egy aperitifet! Már mindenki téged várt! – kiabált, s belediktált egy decinyi szilvapálinkát.
Jól esett a pálinka, melegség járta át. Vajon melyik unokaöccsét ünneplik?
- Az én félévszázados bátyámra! – hadonászott az öccse a pálinkáspohárral. – Isten éltessen, Marcikám! – ordított a fülébe, és úgy megszorította, hogy elakadt a lélegzete.
Az öccse másfél mázsát nyomott. Ő sem volt sem apró termetű, sem vékony, de az öccse mellett kisegérnek érezte magát. Az harsányan dirigált:
- Családi fotó! Mindenki idejön! Marcikám, az ünnepelt középre, anyu gyere ide, Eszti, hozd a gyerekeket!
Akkor látta rémülten, hogy a volt felesége a két gyerekkel is itt van. Eddig egyikük sem látszott a tömegben. Akkor kezdett derengeni, hogy az ő születésnapját jöttek ünnepelni…
A szíve gyökeréig nyilallott az aggodalom, hogy a családi fotó felkerül a közösségi portálra, és a barátnője meglátja. Szóval ezért csinálják? Hogy a nőt lekoptassák róla? Csak nem! A feleségének élettársa van, nem váltak el papíron, de régóta külön éltek.
- Minek jött ez ide? Megint kapni akar valamit? – nem értette. - Minden nő prostituált! – jutott eszébe a sommás vélemény. – Ki is írta ezt? Valami francia filozófus? Minden nő a lelke mélyén prostituált! Vagy adni, vagy ígérni kell nekik valamit!
Eközben az öccse ide-oda lökdöste a vendégeket, hogy ráférjenek a csoportképre. Ő mindenkit maga elé engedett, s az anyja háta mögé állt. A felesége a két gyerekkel az ellenkező oldalon. Az asszony maga elé vonja a két gyereket, mintha nem szeretné, ha észrevennék, hogy ő is itt van. Meghívták, hát eljött. Az öccséékhez rokoni szálak fűzik. S ezt a barátnője is megértheti! De mégis kínos ez az egész…
Az anyja zavartan mosolyog a képen, ő izzadt sportpólóban karba tett kézzel hátul, mindenki más vasalt ingben feszeng… Az öccse orra, mint hatalmas túlérett paradicsom, ahogy tartja a kamerát… A lánya mosolyog, a fia lesütött tekintettel. A nők is ünneplőben, az anyja fekete selyemruhában. Ezek mind tudták, hogy mit ünnepelnek, csak ő nem.
Már éhséget sem érzett, a pálinka elnyomta. Besomfordált a házba, senki nem követte, ledőlt az anyja ágyára. Érezte a párnák illatát, az ismerős öregasszony-szagot, s megnyugodott.
*
Éjfél után két óra tájban leizzadva ébredt. Az ablak nyitva maradt, és hűvös szél fújt a Dunáról. Álmában egy fura alak jött be az ablak irányából a szobába, és hideg leheletet fújt a tarkójába, miközben a fülébe súgta:
- Mit csinálsz itt, fiam? – s a tárgyak a szobában mozogtak, a szőnyeg megemelkedett. Álmában félt.
Időbe telt, amíg magához tért. - Ki volt ez az álombeli alak? – töprengett. Fekete szálkás haj, kerek fej, harmincas, életerős, fura férfi, aki otthonosan mozog a lakásban.
Hallgatózott. Az udvaron csend. Hova lettek az emberek? Hol az anyja? Nyilván a másik szobában, nem akarta felébreszteni. Ez a kerti parti kínos volt – jutott eszébe, az öccse nem normális, hogy összecsődít embereket az ő születésnapjára. Szerencsére olyan részeg volt, hogy észre sem vette az eltűnését.
- Hú -, döbbent rá -, Lia várt az este! - Rossz érzés töltötte el. Nem, nem akart ő semmit igazából tőle. Semmi komolyat, ezt megmondta neki már az elején, de a Lia nem hitte el.
Megkordult a gyomra, kiment a konyhába. Az asztalon egy üvegtálon saslikot talált, farkaséhesen rávetette magát. Húst evett magára, egy pohár vizet ivott és visszabotorkált.
Próbált visszaaludni, de az álom nem hagyta. Töprengett, ki látogathatta meg a másik szférából. Mit is kérdezett álmában? Mit csinálsz itt, fiam? Fiam? - Ami álmában természetesnek hatott, most megakasztotta a gondolatában.
- Ó a bolond nagybácsi! – döbbent rá. - Ő volt az, a fura szerzet! - ujjongott a felismerés örömével. Fiamnak életében nem szólította soha. – És miért jött? Mit akart? Miért szólította fiamnak, és mit keresett az anyám ágyánál? Jó, persze, egy álombeli alak bárhol megjelenhet, de az álom pont azt mutatja meg, amit életében nem láttunk…
Az agglegény nagybácsit az anyjuk ápolta haláláig. Az apjuk öccse volt, kicsit bogaras, kicsit különc. Szeretett inni titkon, és olyankor ölelgette, de csak őt. Az öccsét nem, arra mindig összeszűkült szemmel nézett.
Az anyja soha nem beszélt róla. Ha felhozta neki a bácsit, az anyja konokul hallgatott.
- És mi van, ha az ő fia vagyok? – hasított bele a felismerés. És hirtelen világossá vált sok összefüggés: hogy miért kellett a fiát a nagybácsi nevére keresztelni, miért kapta meg az összes unokaöcs közül az ő fia egyedül a lakást, miért volt a bácsinak a lakáson holtig tartó haszonélvezete és kulcsa a lakáshoz, miért járt úgy hozzájuk, mint aki haza jár…
Vajon ki tud róla? Még páran élnek a volt munkatársai közül, egy-két özvegy, talán tőlük meg lehetne tudni valamit.
Na de mi haszna belőle, megtud valami bizonyosat? Az öccse a lelke mélyén így is utálja, és az ő egész élete egy bocsánatkérés az öccse felé. Gyerekkorától mindent neki adott, mindenét megosztotta vele, csak hogy elfogadja. Érezte az öccse titkos neheztelését.
Délután megkereste egy régi osztálytársőjét, és megkérte, beszéljen az öreg Marával a felvégen. A nő izgatottan ígérte, hogy még aznap elmegy az öregasszonyhoz.
- Mara néni - nyitott be hozzá -, tudja mit hallottam ma?
- Mit? – az öregasszony összes ránca mosolyba szaladt. Végre egy hír!
- Hogy Marci vér szerinti apja nem a hivatalos apjuk volt, hanem a nagybátyjuk!
Az öregasszony sápadt arca áttetszővé vált egy pillanatra. Nem is titkolta a megütközését.
- Hol hallottad ezt a régi dolgot? – kérdezte megütközve.
- A hivatalban – füllentette az asszony, és maga is megdöbbent, hogy tényleg igaz a hír.
- Hát ez nagyon régi dolog… Annak idején a férjem is beszélte, az apjuk nem véletlenül verte az anyjukat, jóféle volt az, még a sógorától sem fért meg.
Az asszony minden szavát nyelte.
- Tudom, hogy elváltak, pedig az akkoriban ritkaságszámba ment.
- Összekülönböztek azok mindenen, és a nagyobbik fiú húzta a kurtát, az apja mindenért megverte, azért is küldték a papokhoz tanulni, amíg zajlott a válás.
- Szóval tudtak róla, hogy Marci a nagybácsitól van?
- Az emberek mindenfélét beszélnek – kapott észbe a vénasszony.
- De Marci tényleg a nagybácsira hasonlít, pláne a Marci fia! Nem hiába vett a nagybácsi a Marci fiának lakást, mégiscsak az ő egyedüli vérbeli fiúunokája! Holott hat unokaöccse volt!
- Régi dolog ez… - felelt kitérőn az öregasszony. - Hallom, most töltötte Marci az ötvenet!
- Igen, nagy kerti parti volt az anyjuknál! A felesége is ott volt a gyerekekkel.
Az öregasszonyt mintha darázs csípte volna meg.
- Akkor megint együtt van a feleségével? És az unokám? Akkor neki már nem udvarol?
- Hát nem tudom… - mondta halkan az asszony, és sürgős dolgára hivatkozva elköszönt.
Az öregasszony az órájára nézett, fél kilenc volt. Már sötétedett. Felült a biciklijére, és tempósan lekarikázott az alvégre a Marci anyjához. Bezörgetett az ablakon. Az soká jelent meg az ablakban.
- A fiad itthon van még? – kérdezte az öreg Mara támadón.
- Nincs, már visszament- felelte a másik csendesen.
- Megint együtt van a feleségével?
- Ezért jöttél, Mara? – kérdezett vissza.
- Ezek szerint együtt!
Az asszony az ablakban konokul hallgatott. Tőle aztán nem fog megtudni senki semmit.
- Majd megmondom az unokámnak, hogy a fiad egy szélhámos – indulatoskodott az öregasszony. - Akár az anyja. Jóféle voltál te, Ágnes, a két uraddal!
- Tégy, amit jónak látsz, Mara, én nem avatkozom a fiatalok dolgába.
- Hát ne is! - csúfondároskodott. – No, Isten áldjon.
- Isten áldjon.
Úgy köszöntek el, mint aki a másikat már nem látja az életben. Az öregasszony mélységes csalódással, mert azt remélte, városi asszony lesz az unokája. A másik meg lélekben remegve, hogy most megint miért kell tartania a hátát. Hisz az egész élete rettegésben telt, mindig titkokat kellett őriznie. Most mi derül ki megint?
Nem volt elég a két fiát felnevelni rendesen? Bujkálni az emberek elől, elbújni a templomba Isten elöl? Imádkozni egyedül. Gyónni sem lehetett. Vannak titkok, amiket nem lehet a gyóntatópapnak sem elmondani. S mégis kiderülnek. Ahol már ketten tudnak valamit, ott nincs titok.
A sógort nem kapta rajta senki. Éjjel kettő tájban jött, mint a tolvaj, s távozott az ablakon, amelyen belépett. Mindig tudta, mikor nincs otthon az ura. De nem járt sokáig. Csak amíg a fia megfogant. Aztán többet nem élt a lehetőséggel.
Ötven éve őrzi a titkot, amit az egész város tud. Hogy két ura volt szó szerint. Mindkettő hozzá hordta a keresetét. A hivatalos ura nőkre is költött, italra is. A sógor soha semmire. Még a falatot is megvonta magától, félt a háborútól, hogy jön a front és éhezni fognak, mint gyerekkorában. Úgy beleette magát a tudat, hogy egyszer ismét nélkülözhet. Spórolt, lakásokat vett. S aztán mindent nekik hagyott.
*
Este fél tíz volt. Felhívta a fiát. Az autót vezetett.
- Anyám, mit kavarsz már megint?
- Mara idejött az előbb megkérdezni, hogy együtt vagy-e a feleségeddel.
- Mondtad neki, hogy a feleségem meg az öcsém felesége rokonok? Ezért hívtál fel?
- Csak szólni akartam. Beszélj a barátnőddel, hogy a nagyanyja valami hírt felszedett. Nem tudom, mit akart. Hogy neked ne lehessen senkid? Pedig én sem élek örökké, már megállapodhatnál.
- És ezt most mondod, anyám? Miért nem az öcsémnek mondtad, amikor megszervezte a kerti partit?
- Tudtam én róla? Nekem sem szólt senki, csak jöttek egymás után be az udvarra az emberek… - az anyját a sírás környékezte. – Most az öregasszony bekavar az unokájánál… Így is jár hozzá egy vénlegény az utóbbi hetekben.
A férfi az autóban kifújta a lélegzetet, s hallgatott. Valamifajta megkönnyebbülést érzett a szíve táján.
- Jól van, anyám. Ha Lia férjhez akar menni, nem én vagyok a megfelelő jelölt számára. De azért köszönöm, hogy szóltál – tette hozzá csendesen.
- De mi lesz veled, ha meghalok? Én sem élek örökké!
- Nem kell mindenkinek száz évet élnie. Öreganyám 96 volt, te a százat biztos megéred. Én meg élek, amíg élek! – felelte dacosan.
- Fiam, bár megérném a százat, hogy lássam az unokáimat felnőni. De veled mi lesz? Már tíz éve egyedül vagy, mint a kivert kutya.
- Nem vagyok, anyám. Itt vagy te nekem. Nyugodj meg, jó éjt! – s rátaposott a gázpedálra. Ha tíz előtt felér, a kisboltban vesz egy üveg bort.
- Lehet, hogy tényleg a nagybácsi a vérbeli apám?– töprengett. – Ezért a vonzódás a nőkhöz és a lelkem mélyén a vágy a függetlenségre?
Csak egy dolog sajdította a szívét. A barátnője öt éve várt rá.
- De miért nem jó neki minden úgy, ahogy van? Hisz látja, hogy nincs rajta kívül senkije? Amiért nem viszi focimeccsre? Eddig is egyedül ment mindenhova. A nagybácsi sem akart senkivel együtt lenni, mégis lett fia, unokája. Jó fej volt az öreg, tényleg hasonlítok rá! Vén ágyrajáró! – mosolygott el kajánul. Majd tovább szőtte a gondolatát. - A feleségem is akkor mondta, hogy nincs már türelme hozzám, miután megvettük az ő nevére a nyaralót – sóhajtott. – A nők nem érik be szerelemmel. Mindig adni vagy ígérni kell nekik valamit.
Az augusztusi melegben a kisbolt ajtaja tárva volt. Lezárta az autót, majd kezében a borosüveggel felment a lépcsőn. Az ajtócsukódással együtt egy árny osont be vele a lakásba. Egyre gyakrabban érezte a jelenlétét. Néha úgy hitte, csak képzelődik, amikor a fekete hajú férfialakot látta a szeme sarkából, amint ott ült a konyhában. Máskor a hálószobában, az éj közepén megébredve mintha hallotta volna a hangját is:
- Az én fiam, fiam!
De lehet, csak bizalmas jó társa, a magány osont vele.
6643
szikra60 - 2020. január 20. 12:00:18

Kedves Ildikó! Igaz, hogy csak most, de elovastam az írásod. Nagyon szépen összeszedett mű, igazán tetszett! Gratulálok a nyereményedhez! ÉvaRose

6542
ritatothne - 2020. január 18. 20:18:24

Szeretettel gratulálok a nyereményhez.

RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.