Szabóné Tápai Erzsébet: Tisztán látni
Zsófika az édesanyja mellet fekszik és egyenletesen szuszog.
Már elaludt, de Adrien nem bír elszakadni mellőle. Szíve minden szeretetével öleli magához. Halkan suttogja:- csak Te vagy nekem, kincsem.

Amikor Adrien elköltözött otthonról várandós volt, a hatodik hónapban járt.
Döntését sokszor végig gondolta azóta, de soha egy pillanatra sem bánta meg.
Karácsony szenteste van.
Zsófikával feldíszítették az apró karácsonyfát, égősort is vett rá és egy angyalt a tetejére.
Gondolatban az angyalhoz fohászkodik:-csak egészségesek legyünk mindketten és felnevelhessem a kislányom!
Állandó félelme:- mi lesz Zsófival, ha velem valami történik?
Már a gondolatra is jeges rémület fogja el?!
Aztán megrohanják az emlékek.
Hogyan is került ő egy gyermekkel ebbe a szegényes albérletbe?

Olyan sablonos, ami vele történt.
Másodéves egyetemista volt, amikor teherbe esett a barátjától. Zsolt nem akarta még elkötelezni magát és nem is tudta volna eltartani őket, hiszen még ó is egyetemre járt. Ettől a hírtől úgy megrökönyödött, hogy rögtön elmúlt Adrien iránt érzett szerelme.
Ezt kereken meg is mondta és egy hét múlva borítékot adott a lánynak, melyet a szülei azért küldtek, hogy kapcsolatuk kellemetlen gyümölcsétől sürgősen szabaduljon meg.
Adrien soha nem fogja elfelejteni Zsolt rideg pillantását, ahogy kezébe nyomta a borítékot.
Az ő mondanivalóját meg sem hallgatta.
Közölte vele, hogy ezen nincs mit megbeszélni, ő erről többé nem akar hallani.
-Nem képzeled, hogy tönkre teszem az életem, emiatt?
Ezek után, sürgősen el kellett volna mondania otthon, milyen helyzetbe került, de nem volt mersze, pedig az idő könyörtelenül szorította.
Adrien éjszakákon át nem aludt.
Nem tudott másra gondolni, csak a kis életre, amely ott volt benne, vele.
Egyik napon azonban olyasmi történt vele, amit racionálisan nem lehet megmagyarázni. Éppen előadáson volt, amikor nagyon erőteljes érzés kerítette hatalmába. Mintha egy hang a fejében azt mondta volna:-kislányod van. Azután pedig egy név a semmiből:- Zsófika.
Az egész annyira valóságos volt, mint amennyire képtelen.
Ettől a pillanattól kezdve megnyugodott.
Döntött. Vár még azzal, hogy elmondja otthon, míg szülei már semmire sem kényszeríthetik.
Tanult, bejárt az egyetemre, tette a kötelességét.
Tanárnő akart lenni, mint az édesanyja. Ezt már általános iskolás korában elhatározta.
Egy alkalommal barátnőjének magyarázott el egy matek feladatot. Próbálta megértetni, hogyan kell alkalmazni az azonosságot. Ahogy végig vették lépésről lépésre a megoldást, egyszer csak barátnője szeme felcsillant, arca szinte ragyogott és ő pontosan látta rajta, hogy most megértette; még mielőtt azt mondta volna:-Adrien te olyan jól el tudod magyarázni, jobban, mint a tanárnéni.
Ebben a pillanatban döntötte el: ez lesz a hivatása.
Milyen nagyszerű érzés megtanítani valamit. Ez maga a siker.

Anyja szemében a sikert az eredmények jelentették.
Emlékszik, soha nem volt vele elégedett. Ha négyest kapott egy nehéz dolgozatra, csak hallgatott.
Nem szidta meg, de éreztette, hogy kevés.
Ha egy versenyen második vagy harmadik helyezést ért el, csak annyit mondott:-miért nem első?
Otthon mindig arról számolt be, hogy az ő tanítványai jobb eredményt értek el, mint a kollégáké.
Az ő osztálya írta a legjobb tesztet. Az ő diákja lett az első a versenyen.
Anyja csak a legjobb teljesítményt értékeli.
Annyira másként gondolkoznak, annyira nem értik egymást, egy világ választja el őket.

Apja jelenléte a családban a közös étkezéseken kívül nem érzékelhető.
Informatikus. Folyton a laptopján dolgozik vagy játszik. Igazi kocka.
Neki úgy a legkényelmesebb, ha minden döntést feleségére, Zsuzsára hagy. Megteszi, amit mond neki, cipeli a csomagokat vagy leviszi a szemetet.
Gyermekkorában apja szokott vele játszani. Társasoztak, legóztak, megtanította biciklizni és persze a számítógépen játszani. Emlékszik milyen menő volt az osztályban, amikor megmutatta informatika órán a METIN nevű játékban, karaktere a legmagasabb szintű volt.

Ahogy múlt az idő, már látszott, hogy felszedett néhány kilót –hiszen a hatodik hónapban volt,- amikor hétvégén reggeli után kirakta az asztalra terhes kiskönyvét.
Anyja először észre sem vette, aztán később Adrien szólt, hogy nézze meg, mert az a füzet nagyon fontos.
Amikor Zsuzsa felfogta, hogy mit tart a kezében és ez mit is jelent valójában, elfehéredett és remegni kezdett. Majd magából kikelve csapta az asztalra a kiskönyvet.
Minden szóra emlékszik, amit akkor anyja a fejéhez vágott.
Azt mondta:-Te tönkre tetted az életünket! Ez a hála amiért, mindent megtettünk érted?
Mindent megkaptál. Semmit nem kellett dolgoznod, megkíméltünk.
Mit mondjak most a kollégáknak?!
Mit mondjak a barátainknak?!
Mit fognak gondolni rólunk?!
Na és ki az apja?
A válasz persze, ha lehet, még jobban bőszítette. Tombolt és ordítozott: -El kellett volna vetetni, amíg még lehetett!!!
Ekkor Adrien szinte megvilágosodott. Hirtelen mindent tisztán látott.
Anyja számára csak egy a fontos, a tökéletes élet látszatának fenntartása.
Az, hogy mit szólnak a barátok, a kollégák felülír mindent.
Anyja utolsó mondata az volt:- takarodj a szemem elől!

Adrien néhány nap múlva, apja segítségével elköltözött otthonról.
Apjával tartják a kapcsolatot, havonta egyszer felkeresi őket, anyagilag is támogatja lányát.
Tőle, tudja, hogy anyja idegösszeomlást kapott, aztán munkahelyet váltott.
Nem hajlandó beszélni Adrienről. Tudja, hogy András a férje rendszeresen meglátogatja lányát és unokáját, de soha nem kérdez semmit.
Képtelen feldolgozni a történteket.

Karácsony szenteste volt.
Adrien szülei nem állítottak karácsonyfát. Szótlanul ültek a nappaliban. András a számítógépén bíbelődött, Zsuzsa valami filmet nézett.
Hirtelen András megszólalt:-Tegnap voltam náluk. Zsófikának most volt a születésnapja. Már egy éves.
A telefonommal lefényképeztem őket. Az a kislány olyan szép és olyan okos, teljesen elvarázsolt.
Telefonját oda tette felesége közelébe és visszaült a laptopjához. Jól ismerte Zsuzsát, tudta, ha azt mondja neki nézd meg, csak az ellenkezőjét éri el.
Ezért hagyta, hátha végre győz a kíváncsiság, a józan ész, vagy a szeretet.

Zsuzsa az elmúlt egy évben csalódott.
Önmagában, a nevelési módszerében, hiszen a saját lányával csődöt mondott. Adrient hiába nevelte arra, hogy soha ne elégedjen meg a középszerűséggel. Legyen a legjobb, ha egyszer az is lehet!
Neki mindig a legjobbnak kellett lennie, hiszen csak így volt esélye kitörni abból a szegénységből, amibe született. Csak így nyerhetett ösztöndíjat, hogy tanulhasson. Mennyit küzdött életében. Ezért nem volt Adriennek testvére sem, mert nem akarta, hogy a gyermeke nélkülözzön, hogy bármiben hiányt szenvedjen. Szinte dühödten meg akart adni a lányának mindent, amit ő nem kapott meg. Mindezért cserébe ezt érdemelte?
Aztán eszébe jutott, milyen boldog volt, amikor Adrien megszületett. Milyen melegség járta át szívét, ahogy felidézte ezt az érzést, keze öntudatlanul elindult a telefonért.
A képek mappáját megnyitotta és …ott volt. -Uramisten, de szép! Barna fürtök, gyönyörű, nagy, kék szemek és mosolyog.
Zsuzsa szíve megsajdult, vasmarokkal szorította a szégyen.
Most úgy érezte tisztán lát mindent. Ő erre a gyermekre kimondta a halálos ítéletet, még a születése előtt. Mintha ő lenne élet és halál ura. Hát milyen ember ő? Az ő véréből való. A szeme: mintha a sajátját látná.
Döntött. Hirtelen és határozottan szólt Andrásnak: -holnap karácsony. Reggel valahonnét szerzel egy karácsonyfát és már indult is előszedni a díszeket. András értetlenül nézett Zsuzsára, aki csak annyit mondott: -Elmegyünk értük. Te tudod hol laknak.

Karácsony első ünnepének délutánján, megszólalt Adrienék ajtó csengője. El sem tudta képzelni ki lehet az, mikor ajtót nyitott szinte megnémult. Szülei álltak az ajtóban és anyja köszönt elsőnek: -szervusz, kislányom. Bemehetünk? Csak annyit tudott mondani a meglepetéstől, hogy:-Tessék.
Zsófika a nappaliban játszott. A hangok hallatán felnézett és vidáman mondta:-papa.
András felemelte kis unokáját a szőnyegről, megpuszilta és azt mondta:-Zsófika, ő itt a nagymamád, adj neki is egy puszit!
Zsófika odahajolt és cuppantott egyet az ismeretlen néni arcára; majd a szemébe nézett és mosolygott. Zsuzsa nyújtotta a karját, hogy átvegye a kislányt, ő azonban félénken bújt Andráshoz, aki megjegyezte:- a szeme tisztára olyan, mint a tiéd. Várj egy kicsit, mindjárt megbarátkozik.
Zsuzsa leült a keskeny kanapéra.
Halkan kezdte a beszélgetést:-Tudom, hogy a múltat nem lehet meg nem történtté tenni, de a jövőt még jobbá tehetjük.
Lassan Zsófika is megbarátkozott és odaadta egyik játékát Zsuzsának. Aztán nemsokára az ölébe ült. Zsuzsa csak nézte és nem tudott betelni vele. Könnyei fátylán keresztül Zsófika szemének tükrében önmagát látta. Tudta, hogy önző volt és soha nem bocsájtja meg magának, hogy kidobta lányát abban a nehéz helyzetben. Nem is érti, hogy tehette ezt.
Aztán Adrienhez fordult és azt kérdezte: megpróbáljuk együtt?
Zsófikának is jobb lenne, neked is könnyebb volna. Nem kell azonnal döntened. Szeretnénk, ha a kis unokánk minél több szeretetet kapna.

Adrien, alig mert hinni a fülének. Anyja nem azt mondta, hogy Zsófikának mindene meglegyen, vagy, te egyedül úgysem tudnál tisztességesen gondoskodni róla.
Azt mondta, hogy minél több szeretetet kapjon.
Ez igazi csoda. Anyja képes volt saját értékrendjét átminősíteni. Felülemelkedni a képmutató látszat minden áron való megőrzésén, a teljesítmény kényszer béklyóján.
A kis angyalkára nézett a kicsiny karácsonyfa tetején és magában csak annyit rebegett:
-Köszönöm.
6677
Liza - 2019. december 28. 14:23:02

Kedves Magdi és Babu!

Köszönöm a jókívánságokat!
Még sok, kitűnő alkotást kívánok nektek, mindnyájunk örömére!
Liza

5548
babumargareta - 2019. december 27. 19:40:00

Drága Líza!In Love
Hirtelen megijedtem a novella hosszúsága miatt!
Szép történet, különös szépen kidolgozva .Érződik ,hogy még írtál többet is ,nem az első novellád.Írjál minél többet!
A novella lényege megható ugyanakkor tanulságos is.
Gratulálok szeretettel...BabuHeart

6191
Magdolna43 - 2019. december 27. 19:11:16

Kedves Líza!
Nagyon szép a történeted.élmény volt olvasni.
Sok szeretettel gratulálok és
Boldog újévet kívánok!
Magdi

6689
annamaria - 2019. december 23. 11:53:13

Teljes mértékben egyet értek Kittivel. Szeretettel gratulálok!

6677
Liza - 2019. december 15. 20:36:02

Kedves Kitti!
Nagyon köszönöm!

5396
Kitti - 2019. december 13. 18:01:20

Nagyon szép a történet Liz! Olvasmányos, gördülékeny, rendezett írás. Gratulálok!
Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.