Hodos Éva: Kergetődző felhők
Senki sem tudta igazán, hogy a mackó érkezett-e előbb, vagy a lányka, aki kezdetben maga után húzta, majd amint nagyobbacska lett, hóna alatt fogva hordozta Medve urat.
A Nagykovács család szerint a játék Marikával együtt jelent meg a Pitypang utcai házban, pontosabban a kislány születése napján. Édesapja vásárolta idegességében a falucska egyetlen boltjában, ezzel lepve meg újszülött gyermekét. Úgy vélte, a babaágy egyik sarkában őrtálló - illetve ülő - katonának befogadják, kinevezve őkelmét egyszemélyes hadseregnek. A mackó nem sejthette milyen feladatot várnak el tőle, tette amit minden gyermekjáték: szolgálta kis gazdáját. Eltűrte, hogy az apró kezek fülénél fogva cibálják, s hol lekvárt, hol csokoládét kennek bundájára. E büszkesége egy idő után szürkévé fakult, mancsain a varrás felfeslett, s elveszítette legnagyobb kincsét, a dörmögés tudományát is. Lábaira parányi fehér zoknik kerültek, hogy a benne lévő szalma ne szóródjon szét. Míg új volt, a babaágy sarkában kucorogva leste az alvó gyermeket, óvta annak álmát. Gazdája nőtt, s azt is elfogadta, hogy vége a nyugodt időknek, birkóznak vele, kinőtt ruhácskákba öltöztetik, így tologatva végig a falun babakocsiban, mikor édesanyával vásárolni mennek. Nem tartotta mindezt méltóságának alulinak, sőt! Büszke volt arra, hogy Marika csak vele tud jókat játszani, csak vele hajlandó aludni térni az ágyába, s csak akkor eszi meg a főzeléket, ha Ő is ott ül mellette a konyhaasztalnál, nyakában az elmaradhatatlan szamóca mintás előkével.

Egy forró nyári napon édesanya úgy döntött, kimossa a felismerhetetlenségig elpiszkolódott Medve urat. Talán ezzel tette tönkre a benne rejlő sípot, ki tudja? A fiatalasszony a kút mellett álló fadézsába nyomkodta bele a mackót, s kis kefével alaposan átdörzsölte, hogy a különféle gyümölcs, s főzelékfélék maradványai eltűnjenek az egykor aranysárga bundáról, majd kiakasztotta száradni a ház háta mögött felhalmozott téglarakásra. Marika időnként meglátogatta a borzasan álldogáló jószágot, türelmetlenül lesve, s parányi ujjacskájával nyomkodva ellenőrizte, hogy megszáradt-e már. Az ilyen fürdetések utáni szárítkozások azonban hosszú folyamatnak bizonyultak, s előfordult, hogy Medve úr egy hétig is ott állt a napon. Mikor azután végre az utolsó csepp nedvesség is eltávozott belőle, mehetett vissza gazdájához, s ismét elfoglalhatta őrhelyét a kiságyban. Míg Marika kisebb volt a fürdetéseket édesanya csak nagy rábeszélésekkel tudta kiharcolni, mert a gyermek esti lefekvéseinél követelte a mackót. Történt néhány eredménytelen kísérletet ugyan arra, hogy a kislányt egyéb játékkal is megbarátkoztassák, abban reménykedve, hogy egy új kedvenc talán kiszorítja Medve urat a gyerekágyból, de nem sok eredménnyel. Marika angyali, festett arcú porcelán fejű hajasbabát kapott karácsonyra, mely hosszú pillákkal árnyékolt világoskék szemeit mozgatni tudta. A lányka először találkozott "alvós babával", nagyon megörült neki, s néhány napig valóban úgy látszódott, minden megoldódik. Az újdonság varázsa azonban hamar elszállt, s Kati baba dísznek felkerült a szülői ágyon szépen felhalmozott párnák tetejére. Ismét Medve úr lett a kedvenc, s visszakerülhetett a gyerekágy sarkába.

Történt, hogy egy hűvös februári reggelen malacvisítás ébresztette Marikát. Tudta, hiszen az előző napon hallotta, amint beszélgették szülei, a mai napon vágják le a szomszédban azt a disznót, mely Sanyi bácsiékat olyan sokszor megtréfálta. Ez a jószág már apró malac korában is furcsa dolgokat művelt. Három testvérével együtt érkezett a disznóólba, azonban nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nincs egyedül. Meleg nyári napokon megtette, hogy a többiekre rácsukta a belső ólajtót, majd elé feküdt, megakadályozva, hogy azok a kinti vályúból igyanak. Mire a gazda hazaért, s elkergette őrhelyéről, a három malac félájultan hevert a belső ólban. Sanyi bácsi állította, hogy Mazsi - mert így hívták a vörös színű malacot - még röhögött is, furcsa vigyorral a pofáján, nyelvét kilógatva szájából. Nos eldöntötte, nincs tovább! Az asszony már félt neki enni adni, mert mindig valami csúfságot tett vele, bizony nem kíméli, inkább lássa füstölt kolbász és szalonna formájában, minthogy naponta egye a méreg miatta. Egyébként is már csak Mazsi volt egyedül az ólban, testvérei eltávoztak onnan, szalonnává és disznósajttá alakulva át. Így, hogy nem volt társasága még gonoszabb lett, s gazdái bosszantásában lelte örömét. Hol ráborította a melegen odaöntött moslékot gazdasszonya lábára, hol beszorította a belső ólba, s mivel súlya közel két mázsa lett februárra, a vékony parasztasszony nem mert vele ordítozni. Először szépen kérlelte, majd a füle tövét vakargatta. Ez utóbbi kényeztetésnek nem tudott ellenállni, elterült az ól közepén és elégedetten szuszogott. Az alkalmat kihasználva Rozika néni lányos fürgeséggel átugrotta a gonosz állatot s kisurrant a fal mellett.
Sanyi bácsi nem akarta elhinni, mikor felesége elmesélte "foglyul ejtését", s a következő napon maga vitte a moslékot a beste jószágnak. Mazsi ártatlan pofával, halkan röfögve várta a reggelit, majd elégedetten állt hozzá a tekintélyes adag elfogyasztásához. Sanyi bácsi rendszerető ember volt, így hát azt gondolta, ha már kijött, a külső ólból eltakarítja azokat a rakásokat, melyek az előző napokban kerültek oda Mazsi disznó által. Ezt utólag maga is hibának tartotta, mert a malac talán attól félve, elveszik tőle az ennivalót, megfordult és az öreget neki lökte a disznóól ajtajának. Sanyi bácsi kirepült az ólból, elterülve az oda kidobált mocsokban. Csak a tekintélyén esett csorba, csontja nem törött, de néhány napig a bal kezét amelyre ráesett, nem bírta megemelni. Ekkor telt be végleg a pohár, s Rozika nénivel közösen döntötték el, Mazsi megy, nem várják meg a Húsvétot, eddig szólt volna ugyanis a malac mandátuma. Az eseményre meghívták a szomszédokat is, s Fazekas Mazsinak - mivel a gyerekek e nevet adták neki gazdája után -, leáldozott a szerencsecsillaga., semmi nem tántoríthatta el Sanyi bácsit szándékától. A visítás, melyre Marika is felébredt, a bosszú beteljesedését jelezte. Az öreg nem értette, miért gyűlik könny a szemébe és miért szipog az asszony is mellette, mikor a böllér elvégezte dolgát. "Dehát az ember már ilyen" - gondolta -, a jószágot mégis csak mi neveltük fel, s a szívünkhöz nőtt."

Marika álmosan kelt ki ágyából, felöltözött, majd Medve urat hóna alá fogva, kíváncsian elindult, hogy megnézze mi történik a szomszédban. A két portát fekete ribizli sövény választotta el egymástól, ahol a bokrok között az ide - oda járkáló kutyák miatt már tekintélyes lyuk tátongott. Ez a lyuk éppen jó volt arra, hogy Ő is használja, mikor át akart menni játszani, főleg ha megérkezett a két öreg unokája, Jóska gyerek.
Jóska három évvel volt idősebb Marikánál és a fővárosban élt szüleivel. Már önmagában az, hogy pesti, az utcabéli gyerekek között tekintélyt jelentett számára, de csintalansága sok esetben bajba sodorta, és Nagykovácsék nem igazán szerették, ha a kislány vele játszik. Persze ezt nem lehetett így kimondani, hiszen a jó szomszédság faluhelyen fontos dolog.

Odakinn éppen hogy csak hajnalodott. A Nap keleten óvatosan dugta ki néhány sugarát paplana alól, piros és narancssárga színekkel festve meg az égbolt peremét. A nyugati részen még a Hold és a Sarkcsillag ragyogott.. A faluban kutyák vonyítottak, kakasok ébresztgették kukorékolásukkal a gazdákat, s az innen - onnan felhangzó malacvisítások jelezték, ez a mai nap nem csak Mazsi disznó számára jelenti az utolsó reggelt.
Csípős volt a levegő, s a mindent betakaró hólepel ezüstösen ragyogott a szürkületben, melyet Nagykovács gazda előző nap elhányt az udvar hátsó részében lévő istálló és a nagyház között. A fekete ribizli bokrok ágai meghajoltak a súly alatt, s a Marika által használt lyuk körül csak néhány kutyanyom jelezte az éjszakai hívatlan látogatókat.
A kislány tanácstalanul toporgott az udvar közepén, majd átvágva a felhalmozott hórakáson, elindult a ribizlibokor alján lévő lyuk felé. Mire átvergődött az ágak között, úgy nézett ki, mint egy hóember. Medve úr is megsínylette a kalandot, zoknija fennakadt egy erőszakos ágacskában, s a medvelábat kitöltő szalma hulló töredékei mutatták, merre járnak gazdájával.

Jóska ijedten ugrott fel, mikor a bokrok közül a kislány elébe toppant, majd nevetve veregette le annak kabátjáról a ráhullott havat.
- Nocsak! - mondta, nagy hangjával palástolva az iménti ijedtségét -, talán a bokorban aludtál?
- Nem - válaszolta Marika -, csak hallottam a visítást... A szüleimet nem láttad?
- Odabenn vannak - intett a fiú a ház felé -, most isszák az áldomást.
Marika ekkor vette észre, hogy az ól előtt Mazsi disznó fekszik, immár hófehéren, megtisztítva, lábaival az ég felé nyújtózva.
- Szalmával perzselték - magyarázta Jóska a kislánynak, meglökve a malacot. - Papa szerint így jobb lesz az íze. - mutatott az égetés nyomaira, mely a hűvös levegőben apró füstöket eregetett. Jóska leguggolt a pernye mellé, s egy szalmaszálat belenyomott. Talán a szél támadt fel, vagy nem elég gondosan oltották el a tüzet, de az is lehet, hogy Mazsi disznó utolsó bosszantása volt ami történt, nem lehet tudni, tény, hogy az ágacska tüzet fogott. Apró fényes lánggal égett, mely egyre nagyobb lett, ahogy a fiú óvatosan forgatta. Marika is leguggolt, s felváltva táplálták a malac mellett talált töredékkel. A kislány hóna alatt lévő Medve úr lábából is potyogott a szalma, s mire észrevették a bajt, már késő volt. A mackó lába kigyulladt, s Marika ijedten ejtette el. Jóska látta, hiába próbál segíteni a dolgon, hiába ütögeti a füstölő, majd egyre nagyobb lánggal égő jószágot. A száraz szalma sistergett, apró szikrákat dobálva a magasba. A fiú felugrott és eliramodott a ház felé, éles hangon kiáltozva nagyapjáért. Marika dermedten állt. Medve úr pillanatok alatt elégett, s mire a házból a felnőttek kitódultak a kétségbeesett hangokra, már csak egy kupac hamu maradt belőle. A kislányból kitört a sírás. Édesanyja átölelve próbálta vigasztalni.
- A mackómat akarom! - kiáltozta a gyerek, feszegetve magáról az ölelő karokat - Medve urat akarom!
- Kicsikém, sajnos nem tehetünk semmit - szólt édesapja lágy hangon a hangosan zokogó gyerekhez. - Szegény elégett… - majd hozzátette tanácstalanul: - Ha gondolod veszünk másikat…
A kislány mérges arccal nézett rá:
- Nem kell másik mackó... Soha többé nem kell másik... - suttogta.
Édesanya hazament Marikával, karjaiban tartva a szepegő gyereket.

Jóska is megijedve állta nagyapja tekintetét, aki vallatóra fogta, mert kellemetlenül érezte magát a szomszédok előtt az eset miatt.
- Hányszor mondtam, hogy ne játssz a tűzzel! - korholta. - Látod milyen baj lett belőle, hogy nem fogadsz szót. Te vagy az öregebb és mégis neked van a kevesebb eszed, még jó, hogy mindjárt nem a disznóólat gyújtottad föl.
Rozika néni nem bírta nézni, ahogy unokája szemeiben könnyek gyűlnek és védelmére kelt.
- Te is hibás vagy - szidta az öreget -. A tüzet Te oltottad el, vagy nem?
Sanyi bácsi levetette a fején lévő kalapot, majd fejét vakargatva így dünnyögött:
- Talán nem egészen. De - csattant föl - akkor sem tüzeskedhet, ez már többször meg lett neki mondva.
A balesettel a korábbi jó hangulat elszállt, s a nap további része olyan lett, mintha Mazsi disznónak tort tartottak volna a Fazekas portán. Sanyi bácsi ugyanis így, hogy senkit nem tudott okolni a történtek miatt, néhány pohárka forralt bor után kitalálta, hogy ami történt az a disznó bosszúja volt.

Nagykovácsék házában késő éjjel még égett a lámpa. Hiába kérlelték a szülők Marika nem akart aludni, mindegyre Medve urat követelve.
- Dehát Te is láttad kislányom - mondta az apa egyre mérgesebben, mert fáradt volt -, hogy elégett. Mit csináljunk? Csodákra mi sem vagyunk képesek édesanyáddal.
A fáradtság végül legyőzte a gyermeket, elaludt, de pilláin ott csillogtak a könnyek, s álmában is néha fel-felzokogott.
- Holnap veszünk neki egy másik mackót - fordult oda a feleségéhez a gazda. - Még egy ilyen éjszakát nem akarok.
- Azt mondta, hogy nem kell neki másik... - kezdte a fiatalasszony.
- Bánom is én mit mondott - pattogott az édesapa - mégiscsak előbb elfelejti, ha lefoglalja magát egy újabbal.
- Ahogy gondolod - hagyta rá felesége, hiszen jobb ötlet neki sem jutott eszébe.

A szomszéd háznál sem volt sokkal jobb a helyzet. Hiába főzte meg Rozika néni a töltött káposztát, s hiába sütött hurkát, hájas kalácsot, Jóska csak í-mmel-á-mmal turkálta az ételt.
- Csak nem fáztál meg? - aggodalmaskodott nagyanyja. - Ha beteg leszel, apádék kétszer is meggondolják, mikor eresztenek le hozzánk ismét.
- Semmi bajom, miattam ne aggódj nagyi - mondta a fiú. - Csak sajnálom Marikát, meg persze a mackóját. Talán ha lenne neki egy másik...
A mondatot nem fejezte be, úgy felugrott, hogy majdnem magára borította a forró levesestálat.
- Már megint mit csinálsz - csattant fel nagyapja - most már csak tényleg az kell, hogy leforrázd magad...
Abbahagyta a szidalmazást, mert unokája a szobában álló szekrényhez lépett, s annak tetejéről a birsalmák közül lábujjhegyre állva leemelte cserépmalacát. A nagyszülők tudták, hogy egy piros biciklire gyűjt. Ide vándorolt két éve már az a pénz, melyet a húsvéti locsolkodásért és a disznóvágási kóstolókért kapott a rokonoktól.
Füléhez tartva megrázta. A perselyben csörögtek a forintok, s tekintélyes súlya azt sejtette nem kevés pénz lehet benne.
A fiú konyharuhába csomagolta a cserép malacot és nagyszülei álmélkodó tekintetétől kísérve kiskalapáccsal ráütött. Amint szétbontotta papír-és fémpénzek gurultak szét.
- Mit gondolsz nagyi - nézett nagyanyjára -, ennyi elég lenne egy új mackóra?
Rozika néninek könny gyűlt a szemébe és nem mert ránézni sem párjára, sem az unokájára.
- Talán - sóhajtotta, majd halkan megkérdezte - és mi lesz a biciklivel?
- Nyárig még összegyűlhet a rávaló, hiszen ezután lesz Húsvét, és holnap biztosan kell vinnem kóstolót ángyoméknak és keresztanyáméknak is…
- Jól van, jól van, persze, hogy viszel, hiszen ebből a fránya malacból mindenkinek ennie kell – mondta Sanyi bácsi, s büszkeségtől dagadozva nézett a fiúra. "Hiába - gondolta -, csak a mi fészekaljunk, meglátszik."

Nem tudni, ki várta jobban a Pitypang utcában a reggelt, s hogy Nagykovácsék keltek e föl előbb, vagy Fazekas Jóska., Nagyanyját egyre sürgette, rakja össze a kóstolót, had« vigye már a csomagot. Rozika néni szép kockás abroszt vett elő, s egy fehér cseréptálat, melyet megtöltött hurkával, kolbásszal.
- Mondd meg Zsuzskának, hogy délután jöjjenek át egy kis toros káposztát enni! - kiáltott a gyerek után, aki sietős léptekkel indult meg a három házzal odább lakó keresztszüleihez
Valószínűleg a böllér vihette szét Medve úr történetét a faluban, aki a vacsora elfogyasztása után még betért egy kis lélekmelegítőre a kocsmába, mert mire Jóska céljához ért a tállal, a rokonok már mindent tudtak. Boldogan vette észre, hogy ebben az évben felment a "kóstoló ára", s több pénzt kapott érte, mint az előző alkalommal.
Szabó gazdáék nem fukarkodtak a disznótorossal. Mire Jóska végigjárta a rokonokat, arca kipirult, de nem volt hajlandó leülni reggelizni mindaddig, míg nagyanyja kendőt nem kötött, s el nem kísérte a kisboltba. A parányi helyiségben polc - polc hátán magasodott. Volt itt minden, amire a falusi embernek szüksége van. Az egyik sarokban csak játékok sorakoztak, azonban a fiút most ez nem érdekelte. Máskor nagyanyjának úgy kellett könyörögnie, hogy menjenek már, mert szeretett mindent végig nézni, a vonatoktól kezdve a könyvekig. A fiú szemei most azt kutatták, vajon van-e olyan mackó, mint Medve úr volt.
- Szerencséd van - mosolygott rá a boltos - ezt a példányt karácsonyra hozatták, de meggondolták magukat a szülők, és inkább babát vettek kislányuknak - emelt le egy dobozt a felső polcról. Mikor a fedelét levette, Jóska látta, szakasztott olyan mackó lapul benne, mint amilyen Medve úr lehetett valamikor réges - régen, aranyszínű bundával, borostyán színű szemekkel, nyakában piros csokornyakkendővel. A boltos a játékot előre - hátra ingatta, s az mély morgó hangot adott.
- Jó benne a síp is - nézett a fiúra. - Most olcsóbban adom, mert a héten új árukészlet jön, kell a hely.. - hunyorított Rozika nénire.
Kifizették a mackót, és Jóska boldogan csapta hóna alá a szépen átkötött dobozt. Megelégedve gondolt arra magában számolgatva, hogy talán nyáron még a biciklit is meg tudja venni, ha a Húsvéti locsolópénzét majd hozzáteszi.

Elmúlt a tél, beköszöntött a tavasz, mindent virágba borítva. A ribizli bokrokon friss hajtások sarjadtak. Tavaszi szünet volt az iskolában és Jóska ezt a néhány napot ismét nagyszüleinél töltötte. Húsvétkor sikerült annyi pénzt gyűjtenie, hogy a piros kerékpárt megvehette egy kis nagyszülői támogatással kiegészítve. Most ott hasaltak Marikával a bokrok alatt. Marika karjaiban az új Medve úrral, Jóska pedig az olvasókönyvével, melyből a házi feladatát olvasta fel a kislánynak. Marika figyelmesen hallgatta a mesét. Hanyatt fordult és nézte az égen egymást kergető bárányfelhőket.
- „A kismalac fenn a fa tetején rémülten látta, hogy már az utolsó …”- olvasta a fiú, mikor Marika ujjával a kék ég felé mutatott.
- Bárányfelhő – jegyezte meg Jóska, maga is felpillantva könyvéből.
Fenn, a többi között egy különös alakú felhő lebegett. Kétségtelenül medve alakja volt, apró füleivel a feje tetején. Azokra a mackó alakú mézeskalács figurákra hasonlított, melyeket a vásárban is kínálnak az árusok. A kacagó tavaszi szél pillanatok alatt szétkergette, nem maradva utána csak néhány fodros felhő pamacs.
- Bárányfelhő...- ismételte Jóska, majd mosolyogva Marikára nézett, mert az tiltakozóan rázta meg szőke fejét – Nem, nem bárányfelhő, mackófelhő... – suttogta a kislány titokzatosan.
6542
ritatothne - 2019. december 30. 18:59:43

Kedves Éva!

Élvezettel olvastam szépséges, emberséges írásod. Olyan jó volt visszamenni a régi szép időkbe, mikor nagyon sok minden hiányzott, ami ma már megvan, de a szeretet, az egymásra való figyelés az megvolt és talán ez a lényeg.

Szeretettel: RitaRose

6643
szikra60 - 2019. december 17. 19:43:54

Köszönöm kedves kommentjeiteket. Szeretettel Éva

6482
rozsa koncz - 2019. december 17. 19:38:55

Szia ÉvA!
Elhoztad nekünk a várva várt kikeletet, szépen leírt történetedhez
Gratulálok. Örömmel olvastam RózsaHeartRose

6476
Siposne Marica - 2019. december 17. 08:31:04

Kedves Évike!

Élmény volt olvasni Fazekas Mazsi, s a kis Marika tanulságos történetét.

Köszönöm.
Szeretettel: Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.