Hodos Éva: Nagyapó meséi 1. (Erdei történetek - a nagyravágyó nyúlacska)
("Erdő, erdő kerek erdő, nyúl van benne száz, tekergő..." részlet a Róka-lakoma c. nagykönyvből)

Van úgy, hogy azt érzed: ez a hely, ahová születtél nem a Te világod. Bizony Barátom! Lényed különb dolgokra hivatott, melyeket a körülötted élő nem érthetnek meg, hiszen csak egyszerű halandók. Ők - a "többiek"- éppen ezért téged hóbortosnak, sőt, némi túlzással bolondnak tarthatnak.

Történetünk egy erdőben játszódik, ott is annak egyik fája a vén tölgy legvastagabb gyökere alatt. Itt búvik meg Nyúlanyó fészke, jól elrejtve a dúvadak és egyéb illetéktelen betolakodók elöl. Nyúlanyó nem egyedül él a vacokban, tavasszal tizenhárom kölyke született, mind egyforma, mint tizenhárom tojás. Azazhogy csak majdnem egyforma, mert a legkisebb - nevezzük Nyusszogónak - eltért testvéreitől. No nem színében, hiszen éppen olyan szürkés -barnás bundája van, mint minden másik normális mezei nyúlnak, hanem a szája.... be nem állt reggeltől -estig, szegény anyját Nyúlanyót a kétségbeesés szélére kergetve, Hát Nyusszogó az a "személy", kiről mesém bevezetőjében írtam. Ő volt a meg nem értett, örökösen elégedetlenkedő nyúlfióka a szülői vacok melegében. Főként azóta nem lehetett vele bírni, hogy az új tavasz első gyűlésére Nyúlanyó a többi erdőlakó elé járult, hivatalosan is bemutatva kölykeit. A ceremóniát az erdő legidősebb állata a bagoly vezette, melyet követően a nyúlfik az erdő teljes jogú lakói lettek. Talán furcsának tűnhet ez első hallásra, éppen ezért ismerkedjünk meg eme szokásjoggal, mielőtt mesémben előbbre "ugranánk".

Erdei ceremónianap két alkalommal volt egy évben. Mint már azt említettem az első tavasszal, mikor a Nap melege felébresztette az alvó fákat, bokrokat, s előcsalta rejtekükből a rügyeket - ez volt a tavaszköszöntő -, ősszel pedig mielőtt a természet álomra szenderült volna, s a fákon a levelek arany és bíbor színekben pompáztak -a télköszöntő - ünnepet tartották az állatok az erdei tisztáson. Tavasszal az új jövevényeket mutatta be a bagoly az állatok közösségének, üdvözölve a visszatérő vándormadarakat, ősszel pedig megemlítette, hogy kik távoztak közülük. A felsorolás kiterjedt azokra, akik messzi - messzi országokba repültek, és azokra, akik ilyen, vagy olyan módon de eltűntek az erdő életéből. Mielőtt azt hinnétek a mi erdőnk különleges, hiszen mondhatjátok azt: itt minden állat békében él egymás mellett , nos sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak Benneteket.
Bizony ez az erdő sem különbözik abból a szempontból hozzá hasonló más erdőktől, hogy az erősebb nem kíméli a gyengébbet és az a bizonyos biológiai lánc itt sem működik másként, melynek igen kedvelt láncszemét alkotják történetem szereplői a nyulak.

Kérdezhetnétek és teljes joggal , hogy akkor mire jó ez az egész nagy "barátságosdi", de sajnos ezt magamnak sem sikerült még kiderítenem, s szerintem Nagyapó sem tudna rá felelni.
Apropó! Hiszen majdnem elfelejtettem őt bemutatni! Nagyapó abban az erdőben erdész, ahol történetünk játszódik és egy vén faházikóban lakik. Ő mesélte a történetet, melyet nyugodtan elhihettek, hiszen világ életében itt élt, és mint erdész minden állatot ismer. Mindenről tud, Ő szokta mondani, s amiről nem tud az meg sem történt. Ismeri történetem szereplőjét Nyusszogót is, ott látta a vén tölgy előtti fűben hancúrozni testvéreivel a idei első tavaszi napon.

De most, hogy megismertétek Nagyapót, ugorjunk vissza Nyusszogóhoz. Ott tartottunk, hogy különbözött minden, eddig ismert jól nevelt nyúlfiókától. Egyik legnagyobb gondja bundája volt őkelmének. Hiába mondogatta neki szegény Nyúlanyó, hogy minden tisztességes vadnyúl ilyen bundát visel erdőn innen és túl, a mi nyuszink ezt nem hitte el. Hogy nem hitte el? De hát miért? kérdezhetnétek kedves Barátaim! Ennek is megvan a maga története. Említettem már, hogy a tavaszköszöntő ceremónián megjelentek az erdei közösség előtt az újonnan született nyulacskák, Nyúlanyó így mutatva be gyermekeit. Ott tolongott minden rendű és rangú állat az erdei tisztáson. Ezen a napon - majdnem elfelejtettem! - egy fontos szabály lépett életbe: tilos volt a vadászat! (Egészen másnapig, míg a Nap fel nem bukkant a horizont szélén.) Senki ne gondolja azt, hogy nem vették szigorúan az állatok eme rendelkezést, hiszen még a legerősebb állat is tudta, ha vét a törvény ellen, kizárja az erdő közössége, melynek összefogó erejére azért így, vagy úgy, de mindenkinek szüksége volt. Most, hogy már mindent ismertek az erdő lakóinak eme szokásáról, nézzük meg, mi is történt azon a bizonyos napon!
6542
ritatothne - 2020. január 17. 15:52:06

Kedves Éva!

Úgy alakult, hogy előbb olvastam el a második részt, de most kikerestem az elsőt is. Örülök, hogy rátaláltál erre a Magazin oldalra és ilyen aktívan vagy jelen.

További alkotó kedvet!

Szeretettel: RitaIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.