Winczheim Tibor: A kerti medence (2020. január)
– Jó napot Bözsi néni! Iszonytató ez a forróság! – köszönt rá a sövény-kerítésen keresztül a szomszédasszonya.
„Ez is most akar beszélgetni, amikor a hőségtől majd el-ájulok! Neki bezzeg könnyű! Ül a kellemes kerti medencéjé-ben, és bámul kifelé a fejéből. Még arra is figyelt, hogy egy napernyő árnyékot vessen a vizének egy részére, nehogy már napszúrást kapjon az a buta feje!
– Úgy bizony, Mártikám! – mondta illemtudóan, hiszen neki – szomszédasszonyával ellentétben –, volt gyerekszobá-ja. – De a medencében csak ki lehet bírni! – tette hozzá némi éllel.
– Így igaz! Huszonnégy fokos már a vizem, de ha egész héten kitart a kánikula, vasárnapra akár huszonhat-huszonhét fokos is lehet. De mi van a te medencéddel? Isten tudja, mióta nem haladsz vele! Mikor fogod folytatni?
– Hát… Nem is tudom.
– Vagy már nincs kedved a saját pancsoló medencédhez?
– Nehéz ügy ez Mártikám… Hogyne szeretném, de mi-ből? Jól tudod, hogy miután a Fricim elment, nincs, ki foly-tassa…
– Miért? A fiad sem segít? Igaz is: oly régóta nem láttam őt. Csak nem megnősült, és már el is költözött?
– Hosszú ez Mártikám, de neked magyarázzak, aki leg-alább olyan jól tudod a részleteket, mint én!? Nincs férjem, az egyetlen gyermekem beköltözött a városba, egyik iskolát végzi a másik után, csak tanul, és tanul, nincs neki se ideje, se kedve itt betonozni. A másik kérdés pedig az: miből? A diák hiteléből? Vagy az én kevés fizetésemből? Én már le-mondtam róla Mártikám, a fene essen az egészbe! Kár volt elkezdeni! Most itt állok egy medence-testtel, amibe ugyan folyathatnék vizet, de minek? Azért, hogy megalgásodjon? Utána mennyiért tudnám kitisztíttatni? Egy vagyonért! Nem beszélve arról, hogy forgatni és szűrni is kellene a vizet, de semmi sincs hozzá! És ahogy a jövőmet elnézem, nem is lesz!
– Jaj, ne legyél már ennyire pesszimista! Biztosan rábuk-kansz nemsokára egy rendes férfire, az összevágja a hiányzó technikát pár hét alatt, aztán ti is fogtok tudni fürödni a ker-tetekbe! Csak a reményt ne add fel! Fiatal vagy még, minden ujjadra találsz egy férfit! De nem is tartalak fel, mert még hőgutát kapsz!
Bözsi leszedett a kertben egy nagy maroknyi petrezsely-met a krumplijához, majd indult is be a jó hűvös lakásába. Közben pedig morfondírozott:
„Ez most vagy hülye, vagy nem normális, annyi szent! Már tíz éve, hogy Frigyes itt hagyott. Akkor még néztem ki valahogy, de most? Ha a tükörbe nézek, frászt kapok a saját fizimiskámtól! De korábban sem tolongtak a férfiak én értem, pedig sosem voltam nagyigényű. Beértem volna egy szerény munkásemberrel, ha rendesen bánt volna velem… Istenem! Hány házassági hirdetést adtam már fel, hány randira men-tem el, teljesen fölöslegesen! Lecsúszott egzisztenciák, és a bezárt munkásszállók utcára tett lakói szívesen jöttek volna, de egyikük jobban szerette a tütükét, mint a másik.
Márpedig, ha az első randevún sem tudják magukat tür-tőztetni, és remegnek az alkoholért, akkor el a kezeket ezek-től a semmire kellő emberektől, mielőtt még valamelyiket megsajnálnám, vagy valamelyikükbe belezúgnék!
Igen, elsősorban a fiamért erőltettem az újabb házasságot: neki egy új apára lett volna szüksége, nekem viszont anyagi – és lelki biztonságra, de nem jött össze…
Miért is erőltetném most, amikor már a fiam – úgymond –, kiröpült a családi fészekből? Ha akkor megvolt apa nélkül, most biztosan nem fogadna el senkit sem! Felnőtt férfivá lett, megáll a saját lábán, nincs őnéki szüksége koloncra!
Csak azt sajnálom, hogy egy csúnya veszekedés után ment el! Mit is mondott? Már nem emlékszem szó szerint, de az volt a lényeg, hogy az én nagy pofám miatt kapott az ap-ja infarktust.
Lehet, de én nem tehetek róla, hogy olyan „tedd ide-tedd oda”, mulya ember volt! Nő létemre nekem kellett min-dig döntenem, nekem kellett a családi házunk építését leve-zényelni, nekem kellett eljárni az engedélyekért, tartani a kapcsolatot a víz – gáz – és az elektromos szolgáltatókkal, szakemberekkel, de még a kéményseprővel, és a szemetesek-kel is! Nekem kellett körbenézni a neten, és kiválasztani előbb a megfelelő medencét, majd a legmegfelelőbb gyártót. És persze, alkudozni, időpontokat egyeztetni, majd megren-delni azt az átkozott medencét, majd újabbat rendelni…
Hogy miért újabbat? Mert ő jött azzal, hogy hallotta a szomszédot telefonálni, hogy a mi két és fél méter átmérőjű medencénk miatt az övék három méteres lesz. Ő mondta, hogy nézzek utána, van-e legalább három és fél méteres, ne-hogy már ezeknek, a „bunkófalviaknak” nagyobb legyen a pancsolójuk!
Persze, hogy újra kellett tervezni az egészet, és megint rám hárult a telefonálgatás, agyalás, hogyan férne el, és mer-re kellene elcsúsztatni a hozzávaló gépházat. Persze, a mé-terrel nagyobb átmérőjű medence már annyi pénzt emésztett fel, hogy a hozzá való technikára nem tellett. Utána pedig a temetés vitte el a maradék kevéske pénzt, s fiam elköltözésé-vel az egyetlen, szerszámot használni tudó is kiesett a sor-ból…
Különben sem mondtam, hogy ásson napestig! Ha nem bírta, miért nem pihent? Hajtottam én? Soha! Akkor hol a hiba? Nem volt neki muszáj, egy nap alatt kiásnia a medence helyét! Persze, hogy a gyenge szíve nem bírta…
Bizony isten, lassan már azon kell csodálkoznom, hogy össze tudott hozni egy srácot!”

A lakás ajtajából még átnézett a szomszédba. „Bunkófal-vi asszonyság” éppen bekapcsolta a kisrádióját, és lehunyt szemmel adta át magát az élvezeteknek.

„Nekem már sosem lesz férjem, és soha sem lesz meden-cém. Ha nagyon nagy szerencsém lesz, legalább a fiam visz-sza fog térni nemsokára” – facsarodott el a szíve, majd bána-tosan indult a fürdőszobájába.
Megeresztette a meleg vizet, és beletette a kádba, a gyere-ke fürdetéséből megmaradt kiskacsát. Úgy keverte hozzá a hideget, hogy 28-29 fokosat kapjon.

Legalább ebben előzze meg a szomszédasszonyát!



Winczheim Tibor novellás kötetei megrendelhetők a szerzőnél:
WINCZHEIM TIBOR profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége:
WINCZHEIM TIBOR

E-könyv formátumban 490.-ft-os áron megvásárolhatóak a Holnap Magazin web áruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/index.php?route=product/category&path=73&page=2

6542
ritatothne - 2020. február 27. 12:59:28

Kedves Miklós!

Ez az a típusú versenyszellem, aminek nincs értelme, mert van értelmes is, ami arra irányulhat, hogy azért tudjak minél többet, hogy a családom hasznára legyek. Gyarapodjunk, ne hagyjuk, hogy lepusztuljon minden körülöttünk, mindezt a saját igényünk miatt, nem pedig azért, hogy a szomszédot dühítsük.

Remekül megírt novelládat érdeklődéssel és tetszéssel olvastam.

Szeretettel: RitaIn Love

6191
Magdolna43 - 2020. január 13. 15:14:48

Kedves Tibor!
Tetszéssel olvastam történetedet, kicsinyes emberek, kiket csak a versengés érdekel, hogy ők valamivel, ha csak pár centivel, többnek érezzék magukat.Ismertem valakit aki, mikor építkezett egy sorral több téglát rakatott a falra, hogy az ő háza magasabb legyen, mint a szomszédé.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

5396
Kitti - 2020. január 07. 22:46:28

Én nem tudom mire jó ez a verseny. Talán a régi rezsim ültette ezt el az emberekben? A versenyszellem, hogy valaki attól érzi jól magát, hogy neki több van, vagy nagyobb van, vagy jobb van valamiből, mint másnak. Fogalmam sincs hogy lehet így élni, de mondjuk nem is érdekel. Képes a férjét halálba kergetni egy rohadt medencéért...

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.