Auerbachné Tóth Katalin: Mia és Rudolf - III.
III.


Mia nyugtalanná vált, ezt mindenki észrevette, hiába próbálta rejtegetni. Azon az éjjelen már egy szemhunyásnyit sem aludt, mert gondolkodott. A hajnal pedig egy ifjú hölgyet talált a szobában, aki immáron biztos volt benne, hogy szereti Rudolfot. Tudatosodott benne, hogy ezért hasonlította minden kérőjét Rudolfhoz, és ezért nem akart soha férjhez menni. Vagy Rudolf, vagy senki! És most Rudolf eljött, csak érte jött el! Igen ám, de akkor mi legyen? A szívét kövesse, vagy maradjon a családjával? Ki vigyáz akkor a kis lugasra? De ha nem megy, mi értelme lenne a lugasra vigyázni, egyáltalán, oda átjárni? "Édes jó Istenem, ha létezel egyáltalán, vigyázz Rudolfra és a lényeidre, még az emberekre is! Szeretem Rudolfot! Engedd visszajönni értem, és nem számít, milyen formát ölt! Magát a lényét szeretem, nem a külalakját! Szeretnék vele menni akkor is, ha alakot is kell esetleg érte váltanom!"

Mia igyekezett a 28 nap alatt letudnia a folyamatban levő varrásait, és újakat már nem vállalt el. Ha kérdezték, annyit mondott, hogy most mással foglalkozik, nem tud újabb megrendelést vállalni. De a feladatait ellátta, bár egy-egy, számára kedvesebb helytől és tárgytól lopva búcsúzott, ahogy a tágabb családjától is, bár azok nem tudtak semmit a készülő szökéséről. Nem akarta elmondani senkinek, mert félt, hogy akkor megakadályoznák, vagy ami még rosszabb, Rudolfot is elfognák és megölnék, ezt pedig nem engedhette meg.

Aztán eljött az utolsó este, amit még a szülői házban töltött. Az ablakon kinézve látta, amint felkel a telihold, és tudta, már csak pár óra, és Rudolf megérkezik a válaszáért. A válaszáért és talán őérte. De este még lelkiismeretesen elvégezte a házimunkáját, aztán összepakolta kevéske holmiját. Nem tudta, most kell-e mennie, vagy mennyit vihet magával, de pár holmit magával akart vinni.

Ahogy pakolt, észre sem vette, hogy az édesanyja kinyitotta az ajtót, de megállt a küszöbön és úgy nézte, mit csinál a lánya. Pár perc után szólalt csak meg:

- Elvisz, ugye? Elmész az alakváltóddal?

Mia olyan hirtelen fordult meg, hogy szinte mindent lesodort az ágyról, és döbbenten nézett az asszonyra.
- Honnan tu... Miből gondolod? Milyen alakváltótól beszélsz? - kérdezett rá, de nagy izgalmában majdnem elárulta magát.
- Csak tudom... Rudolf az, ugye? - kérdezett vissza az anyja. - Jó, ne válaszolj, sejtem, hogy ő az. Sosem mondtam el neked, de mikor születtél, azon az éjjelen járt nálunk egy jövőbelátó, aki azt mondta: ez a gyermek nem a mienk, csak kölcsönkaptuk, mert egy alakváltóhoz tartozik. Féltem, hogy apád ezért bántani fog téged, de ő mintha nem is hallotta volna, mit mondott a nő, én pedig nem mertem rákérdezni...
- Soha nem mesélted, anyám! - ült le döbbenten az ágy szélére Mia.
- Pedig így volt. Sejtettem, hogy ezért nem kellett neked egyik kérőd sem, és sajnáltalak, hogy a világ megváltozott állása szerint lehet, hogy a te alakváltód már régen halott. De ezek szerint nem az, és megtalálta az utat hozzád.
- Megtalálta, és értem jön. Feladsz minket, vagy elengedsz? Nem tagadom meg, szeretem, és ha elfogják, én is vele megyek! - állt fel határozottan Mia. A tekintete lángolt, és az anyja meglátta benne a szerelmes féltést a másik iránt.
- Szó sincs ilyenről! Csak el akartam búcsúzni tőled és megmondani, hogy anyai áldással kelsz útra, bárhová vezessen is az utad. Sok szerencsét és légy nagyon boldog, kislányom! - ölelte meg a nő Miát.

Egy pár percig ott álltak szótlanul összekapaszkodva, majd Mia anyja szólalt meg először.

- No, elég az érzelgősségből, mert különben elkésel! - azzal még adott egy puszit búcsúzásul a lányának és kilépett a szobából.

Mia döbbenten ült az ágya szélén pár pillanatig, de aztán rájött, hogy pakolnia kell, és néhány perc múlva már egyetlen kicsiny táskájával a karján igyekezett a lugasba, ahol már Rudolf várt rá. A férfi.

- Döntöttél? - kérdezte köszönés után Rudolf.
- Szeretlek, Rudolf! Ahová te mész, oda megyek én is. Veled megyek.
- Akkor menjünk.
- Egy pillanat még! - állította meg Rudolfot Mia. Letépett néhány hajtást a lugas bokrairól és zsebre dugta az ágakat. Aztán körbenézett, mint aki örökre búcsúzik. Végül visszafordult Rudolfhoz: - Készen vagyok, mehetünk.

Rudolf megnyitotta a dimenziókaput és áthúzta magával Miát.

(folytatása következik)
4204
pathfinder - 2020. február 05. 14:15:48

Kedves Babu!

Javíthatatlan álmodozó vagyok, és hinnem kell benne nekem is, hogy létezik olyan szerelem, amelyért érdemes élni, ami örökre szól és ami felemel, még ha meg is kell érte küzdeni. Örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül Smile

Köszönöm, hogy nálam jártál:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2020. február 05. 14:14:35

Kedves Kitti!

Valóban, ez nekem eszembe sem jutott... De tényleg mint Ruth! Én csak azt éreztem, hogy miután kettejük világa szétszakadt, ha együtt akartak maradni, valamelyiknek ki kellett lépnie a saját világából.
Köszönöm, hogy rámutattál erre a párhuzamra!

Köszönöm:
Kata Heart

5548
babumargareta - 2020. január 23. 16:08:42

Szia Kata!
Olyan szívemhez szóló sorok!Valahogy így képzelem el a szerelmet.
Nem számít ,hogy milyen a külseje de szeressen őszintén, úgy
ahogy én is szeretem Nehéz megtalálni az ilyen társat ,lehet azért találok ki én is ehhez hasonló verseket meg írásokat.
legalább ott történjen meg a lehetetlen.
Szeressen úgy, mint senki más, de csak annyira, amivel nem fojt meg.
Érzelemmel olvastam drága Kata .Heart
Gratulálok! BabuRose

5396
Kitti - 2020. január 23. 14:49:55

Akár a Bibliában. Ahová te mész, oda megyek én is...
Rose

4204
pathfinder - 2020. január 23. 13:51:21

Kedves Magdi!

Így igaz, ha az anya tényleg szereti a gyerekét, akkor a gyerek érdekét és nem a sajátját kell néznie...

Köszönöm szépen az értő olvasásodat:
Kata Heart

6191
Magdolna43 - 2020. január 22. 18:18:26

Kedves Kata!

Bonyolódik a meséd, ami szorosan kapcsolódik a valósághoz.
Egy anya aki igazan szereti gyerekét el tudja engedni, mert az ő boldogsága a legfontosabb neki.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

4204
pathfinder - 2020. január 22. 15:55:00

Kedves Rita!

Nagy szülői dilemma, hogy mennyire kell fogni a gyerek kezét és mennyire engedjem szabadon... Most már kezdem tapasztalni egy lassan tinikorba lépő gyermekkel ezt a kérdést, és nem egyszerű, hogy meddig lehet engedni, és hol van az a határ, ami már veszélyt jelenthet.
Lassan a történet viszont elérkezik a végkifejlethez. Köszönöm, hogy követed Wink

Szeretettel:
Kata Heart

6542
ritatothne - 2020. január 21. 14:44:17

Kedves Kata!

Egyre jobban bonyolódnak a dolgok. Viszont a való életben is ilyen egy igazi édesanya, vagyis olyan, hogy el tudja engedni a gyermekét, akkor is, ha fáj neki.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.