Dr.Horváth Gábor: Az erdei kunyhó látogatói
Erdőszélen házikó áll, mohás vén fák árnyékában, csörgedező kispatak fut kertjének aljában. Zsindely a kalapja, deszka az oldala, ajtaja is, ablaka is nyitva, tárva. Mintha éppenséggel vendégeket várna. Kórószár kerítés veszi az udvarát foghíjasan körbe, kistónyi esővíz gyűlt horpadt közepébe.
Ezt a házikót nem lakja már senki, csak gyerekek jönnek ide néha-néha, állatokra lesni. Ha gazdája nincs is az elhagyott tanyának, vendégei azért szép számmal bejárnak.
Reggelente elsőnek Kisagyar, a vadkan-fi érkezik oda, zsenge süldőkora óta. Régebben kukorica is volt bőséggel a szóráson, ma már csutka sincs a vadetető rácson, mégis szeret odajárni. Ha másért nem, hát dagonyázni.
Korán reggel, ahogy megjön, a tóhoz trappol rögtön. Jót szürcsöl belőle, röfög a békának is, csak hogy üdvözölje. Farára tottyan a saras parton, oldalára dől, majd hirtelen felpattan. Figyel egy ideig, mintha valakit még várna, aztán megnyugszik, s nagy lustán átfordul a másik oldalára.
Ahogy az agyagos iszapot felkeni magára, elunja a fürdőt, indul a dolgára. Közben ilyeneket röfög magában:
- Na, ma sem kell már bögölytől tartanom. Megvéd tőle sárpáncélom.
Azzal nagypeckesen tovább ballag, avar zizzen, ág reccsen alatta. Biztosan gyorsabban haladna, ha tudná; az erdő másik végén csodás tisztás vár rá. Zsengébb fűre aligha lelne máshol. Rovarlárva, gumó, gyökér. Túrni se kell, szinte kifordul magától. . .
Alighogy bezárul a bokorfal Kisagyar mögött, egy másik nyílik nyomban, Pötyi gida előtt. Ugrásra készen, óvakodva lépdel az udvarra, mintha minden fatörzs mögött vadász lapulna.
Őzgidát mondtam, igaz-e? Pedig hát régen volt már Pötyi gida. Fején a kisagancs épp ezt bizonygatja. Igaz, pöttyeinek valamelyest látszik még a nyoma.
Figyel, szélirányba fordul, orrát feltartva szimatol. Veszélyt nem érez, hát tovább bandukol. Mivel a tó vizét Kisagyar az imént felkavarta, a patakhoz megy inkább, hogy szomját abból oltsa. Eltelik hamar a kispatak vizével, újra szétnéz, s a rét felé lépdel.
Alig tép kettőt-hármat a harmatos fűből, avarzörgést hall a háta mögül.
- Tapsi lesz az bizonyára - gondolta -, a nagy fülű barátom. Ilyen zajjal csak ő jár; szöszmötöl, meg ugra-bugrál. Na, mindjárt meglátom.
Csend lesz egy pillanatra, s csakugyan megnyílik a bokor. Látszik már egy pici orr, majd mögötte egy nyuszi fej, két hatalmas füllel. Aztán egyszer csak, kiér mindene. Óvatos nagyon, lelapul a földre. Fürkészi csudára; jár-e róka erre?
Majd feláll két hátulsó lábára, körbenéz, füleit mozgatja jobbra is, meg balra, feszülten figyel minden apró zajra. Nem hall semmi gyanús hangot, nekiáll majszolni a sok finom pitypangot. Teli szájjal makogná, ha tudná; ha répa nincs, ez is kincs.
Pötyinek is, Tapsinak is megtelik a hasa délidőre, indulnak hát haza, egy kis pihenőre.
Alighogy elhal a hang utánuk, feltűnik az égen Hosszúcsőr, a gólya. Csőrét jó magasan hordja, de ha enni is akar vele, földre kell szállnia, hisz ott az eledele. Úgy is tesz, lépked a tóparton, a sekélyest gázolja, s közben azt motyogja:
- Miért nincs ennek a kisháznak kéménye? Milyen szép is lenne! Illene rá éppen fiókáim fészke.
- Na, még csak az kéne - brekegi Brekeke, a kistó állandó lakója. A nyúl felett se lakik róka. . . Jaj! Az éhes gólya kész veszedelem nekem.
Elbújnék egy biztos helyre, de hol az a hely? Segítsetek! Elég mély a tó vize? Oda ugye nem láthat le?
- Hát, mélynek elég mély, cserregi egy szarka, de legjobb lesz, ha belefúrod magad az iszapba.
- Brekk-brekk! Ezt én nem is értem. Miért jó a gólyának, ha a begyében végzem? Ehetne ő is szúnyogot mint én, vagy vízipókot éppen - vartyogja, hanem a szarka tanácsát bölcsen megfogadja.
Ekkor Hápi réce toccsan nagy zajjal vízre, Hosszúcsőr meg mérgesen kelepel feléje.
- Köszönöm, kacsabarátom! Ha nem látnád, épp az ebédemet várom.
Erdőn, mezőn így zajlik az élet. Lakói az állatok - ellenségek és barátok -, egymás mellett jól megférnek. Tudom, most azt gondoljátok; többen is élnek ott, mint amennyit felsoroltam. Igaz, mert például kimaradt a sikló, harkály, mókus, bagoly, tüskéshátú süni. S hogy még ki mindenki? Próbáljátok megszámolni!
6659
horka - 2020. január 24. 00:45:14

Köszönöm szépen, kedves Marica. Pici "Szaklektoraimnak" is tetszett. Smile

6476
Siposne Marica - 2020. január 23. 18:38:59

Verses prózád nagyon tetszett. Állatmese gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Gratulálok!
Marica

6659
horka - 2020. január 22. 22:08:35

Köszönöm szépen kedves Mindnyájatoknak. Örömmel látom, hogy nemcsak én nem öregszem Smile

6191
Magdolna43 - 2020. január 22. 19:39:49

Kedves Gábor!

Csodálatos a meséd,nagyon élethűen sorskoztatod fel azállatokat.
Nagyon tetszett szeretettel gratulálok,
Magdi

2603
orkutya - 2020. január 22. 18:30:17

Aranyos kis mese, biztosan tetszik a gyermekeknek is! Cool

6659
horka - 2020. január 21. 16:41:45

Kedves Kitti! Elismerő szavaid jólesnek, csakúgy, mint unokáimé, amikor a tata-meséket kérik. Smile

5396
Kitti - 2020. január 21. 13:40:43

Kedves horka!
Pompás próza versed, ami egy remek mesét rejt, hát csodálatos. Képei beszédesek, szinte fényképszerűen jönnek elő a szereplők. Hiány van ebből a műfajból és a történet maga is képviseli a tanító mesét. A gyermeki lélek, mint szivacs a vizet, úgy nyelné be ezt a pompás, ritmusos, remek mesét! Gratulálok, nagyon tetszett! Rose

6659
horka - 2020. január 20. 23:16:20

Örülök, ha tetszett, kedves Éva, Rózsa. Igen, megvolt a főpróba, és fizetségül Kincseim mosolya. Smile

6482
rozsa koncz - 2020. január 20. 22:17:39

Kedves Horka!
Nagyon kedves, történeted örömmel olvastam.
Gratulálok RózsaHeartRose

6643
szikra60 - 2020. január 20. 20:53:07

Az én kedvencem Kisagyar lett, de a többiek is nagyon aranyosak! Kedves verses mesédhez szívből gratulálok! Remélem, az otthoni főpróba is megvolt! ÉvaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.