Koncz Rózsa: KONGÓ. 1. rész
Dúlnak a harcok Közép Afrika egyik legszegényebb országában! Polgárháború! Az ENSZ békefenntartó katonákat küldött, az országba. Ám mindig vannak itt-ott az országban zendülések.
Ebben a szegénynek mondott országban, sok a kibányászásra váró arany, és többféle érc. Paradicsom a fekete bányászatnak, amelynek építéséhez sok fa kell, emiatt vágják ki az őserdőben lévő fákat. A lakosság nem nézi tétlenül, fellépnek a feketén kibányászott arany forgalmazása, és az erdők pusztítása miatt.
Lázadások törnek ki, kevés a kórház, az iskola.
Eszter érdeklődve olvasta a felhívást az újságban, hogy csoportokat szerveznek Kongóba.
Orvosok, ápolók, tanárok, és őket ellátó személyzet jelentkezését várják. Eszter feledni akart, vége egy hosszan tartó kapcsolatnak, ami miatt menekült, el akarta feledni a múltat.
Rövid gondolkodás után megírta a felmondását és bevitte az igazgatónak, aki nagyon meglepődött döntésén. Szerette volna marasztalni, de nem látta értelmét.
Eszter a következő napokban mindent megtudott a küldetésről, megismerkedett Kittivel, aki ápoló és nem először ment Kongóba. Beültek egy kávézóba és hosszasan elbeszélgettek. Kongóról, az ott élő emberekről, az ország gazdasági, politikai helyzetéről. Egy hét múlva indulás!
Eszter lázasan készült a nagy útra. A repülőtéren találkoztak csoportjukkal, bemutatkoztak egymásnak.
- Jó csapat lesz - mondta a háttérben a segélyszervezet vezetője, neki már nagy rutinja volt a szervezésben, az utazásban, és jó emberismerő. Tetszett neki, hogy a két lány barátságot kötött.
Eszter és Kitti, kihasználta a hosszú repülőutat, sokat beszélgettek, és alaposabban megismerték egymást. Mindketten izgalommal várták a leszállást. Eszter azért, mert ismeretlen országba ment, Kitti, pedig amiatt, hogy a család, akit megmentett, hogy vannak, élnek-e még és a kisfiú, akit rajongásig megszeretett emlékszik-e rá?
Végre a repülőgép leszálláshoz készülődött, majd szerencsésen földet ért.
Fekete férfiak várták a csoportot, teherautókkal mennek tovább a szállás és munkahelyükre. A két lány összenézett, Kitti megszólalt:
- Vállaltuk igaz?
- Igen, vállaltuk. Akkor fel a teherautóra és indulás!
Az autó úttalan utakon járt, két óra utazás után megérkeztek. A látvány elnémított mindenkit.
Fából épült barakkok, amelyek a szálláshelyek. Az udvaron, egy olajos hordó, alatta zuhany, körülkerítve fával. Ez volt az egyetlen tisztálkodó helyiség.
Aztán a kórház, és az iskola szemléje következett. Amelyek szintén fából készültek.
A kórház szegényesen berendezve, kevés férőhelyes, gyógyszerellátás, szinte semmi a csoport vezetője felkészült a fontosabb gyógyszerek beszerzésével. Az iskolában nem voltak padok, sem asztalok. Eszter gondolván a szegénységre táblát és krétát hozott, füzetekre, könyvekre, nem is gondolt. Így maradt a palatábla.
Miután meg volt a vizit számunkra, elkezdődött a kicsomagolás. Kitti egy nagy plüssmacit vett elő táskájából.
- Ezzel alszol? Miért hoztad magaddal?
- Nem, egy kisfiúnak hoztam, az apja törzsfőnök volt, tudod, akiről beszéltem az úton. Noelnek hívják, neki hoztam, miatta jöttem vissza Kongóba. Szeretném örökbe fogadni.
Kitti, ahogy odaértek, kérdezősködött a kisfiúról és családjáról. Az új törzsfőnök elmondta, hogy sok embert lemészároltak, köztük Noel családját is. Csak egyedül a kisfiú maradt életben. A háborútól rettegve pár gyerek elmenekült, és nem tudni merre járnak. Közöttük volt Noel is.
Kitti kérte, hogy indítson keresésükre egy csoportot, ő is velük tart. Eszter látta az elszántságot Kittin, aki hatalmas akaraterővel vágott bele a másnap reggeli útnak. A gyerekek között volt négyéves kortól tíz-tizenkét éves korig. A gyerekek mind árvák voltak. Egy hete szöktek meg a táborból. Nem hittek az őslakosok abban, hogy megtalálják őket.

Másnap reggel a kórház előtt jó pár ember ült, vagy feküdt a földön. Az éjszaka behoztak egy kislányt, akit kígyó mart meg. Hiába mondták a hozzátartozóknak, hogy menjenek haza, nem tágítottak, maradtak.
Eszter várta a gyerekeket, akik egyenként jöttek és nagy szemekkel rácsodálkoztak a nagy fekete táblára. Senkinek nem volt időérzéke, mindenki úgy ment az iskolába, amikor eszébe jutott. Eszternek össze kellett szednie magát, hogyan is tudná a szülőket a pontosságra rávenni. Kitalálta, hogy reggel, amikor meghallják a kis harangszót, akkor mindenki induljon el az iskolába. A napok mentek, Eszter valamiféle rendszert vitt az iskolába, a kezdet nagyon nehéz volt. Az első napokban, csak éneketek és zenét hallgattak. A földön ülve, élvezték a gyerekek az ismeretlen zenét, és a gyermekdalokat.
Noelék keresésére indult csoport, még nem járt eredménnyel. Folytatják útjukat tovább.
5548
babumargareta - 2020. január 21. 17:19:16

Izgalmasnak ígérkező írásodat időben megkezdtem olvasni!
várom a folytatást!In Love
Szeretettel....BabuHeart

6542
ritatothne - 2020. január 21. 09:55:59

Kedves Rózsa!

Örömmel kezdtem bele legújabb alkotásod olvasásába és várom a folytatást is. Érdekes, izgalmas, olvasmányos.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2020. január 20. 23:50:29

Hú, izgalmasnak ígérkezik! Várom a folytatást nagyon! Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.