Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kitti: Ötödik parancsolat: 6. rész
Pista magányosan töltötte a napjait. Mióta Icát elveszítette, nem járt őnála senki. Évek teltek el, azt se számolta mennyi. Egyik nap éppen olyan volt számára, mint a másik, még csak azt sem tudta minek nevezik.

Nem történt körülötte semmi, nem nézett felé senki. Már rég lemondott Valiról. Gyerekeit, leginkább Évikét, oly mélyre temette magában, hogy ne kerülhessen elő, még gondolatban se. De mostanában előtört újra a kín, ahogy elé került mégis az emlék. Elképzelte mekkorák lehetnek. Öt év, nagy idő egy gyereknek. Neki százzal is felért. Talán már emlékeikben sem él, talán már teljesen elfeledték. Ócska házának küszöbén ült, hosszú térdeit álla alá téve, mikor léptek nesze döngött, a háza mögül. Felállt, elindult nézni ki jő. Magas, fiatal, vékony fiú nézett felé. Megtorpant a lélek benne, ahogy felismerte.

– Peti? – kiáltott. De már lépett, ölelte. – Peti fiam!

Sírtak. A gyerek csak csendesen, Pista hangosan zokogva tartotta karjában az elsőt, a legidősebb fiát.

– Hát, megtaláltál, fiam? – sírta – Elgyütté gyerekem?

– Apu. Már egy hete kereslek, szüntelen. – bicsaklott a gyerek hangja. – Eleresztettek, megnőttem. Most már felnőtt vagyok. Oda megyek, ahová akarok. Hozzád jöttem először, kerestelek apu.

Bementek a házba. Petit nem is érdekelte milyen ez az otthon. Nem látott semmit az apján kívül. Nyúlánk, vékony alkatú fiú lett, koromfekete, vállig érő hajával, csillogó barna szemekkel nézve a kinti világot. Észre se vette a mocskot, a sivár, lakatlan és kopár szobát. A szegénységet. Nem is érdekelte. Tele volt a lelke mesélni valóval, tervekkel és élettel. A hírek, amiket az intézet falai beengedtek, fojtogatták a torkát. Beszélt testvéreiről, leginkább Ferikéről, aki Németországba került. Lelkendezett. Elmondta, hogy szakmát is szerzett Tiszadobon. Ő már szakember. Vas-és fémszerkezet-lakatos lett, indul is vele Budapestre. Lám, augusztus van és vége a szünetnek mindjárt és ő dolgozni fog.

Pistát egyre csak Évike érdekelte. Vele, vele vajon mi van? Ott van-e még Hajdúhadházon? Hiszen a lányokat, Peti elmondása szerint össze-vissza hurcolták. Ahogy beszéltek, megszületett a terv, ami a holnap reggelét ragyogtatta elő aranyos reménnyel. Átnéznek Hajdúhadházra együtt, megkeresik Évikét. Peti majd onnan indul Budapestre.

Estére gombát szedtek. Tele volt a mező szegfűgombával és pöfeteggel. Megsütötték, ettek, aztán beszélgettek hajnalig az égő gyertya mellett.

Pista kiöltözött reggel. Előkotorta az asztal alól a hajtott inget, tiszta nadrágot keresett, amit lepedő alatt tartva szokott vasalni. Jókedvvel indultak, vicceket mesélve mentek. A falun keresztbe haladva büszkén lépdeltek egymás mellett. Apa és fiú.

Hajdúhadház gyermekotthonába nehezen jutottak be.

– Nincs látogatás. – szólt a portás, kis nyüzüge, szemüveges ember. Aztán, csak felengedte az irodára őket. Pista szíve a torkában vert. Tán meg se engedik, hogy lássa az elvett gyereket. Évát, a legkisebb kedvest. Végül engedték, de elvinni nem lehetett, mert ilyen végzést nem adott a hatóság az intézmény kezébe. Pedig egy fagylaltra, csak kivitték volna Évikét.

A gyerekek, az udvaron kerengtek. Kis csoport leányka „körben áll egy kislánykát” játszott, Évi épp a közepén sürgött a körnek, keresztbe tett kézzel fogva egy másik kislányt. Pétert azonnal felismerte, és eresztette a sergést tartó kezet nyomban, hogy a vele pörgő gyerek repült hirtelen a falnak. Ezer szerencse, hogy a lendület nem verte szét a fejét is a falban. Éva rohant, Péter kitárt karjaiba csapódva, és nevetett.

– Peti! Értem jöttél, Peti? – lelkendezett.

Pista csak állt, bámulta kislányát, aki már nem volt oly nagyon szőke, mint ahogyan emlékezett. Arcocskája is megnyúlt, elveszítve a kisbabás gömbölyded alakot. Szája az övé volt, vaskos, bíborvörös fényű húsos ajak, és a szeme szintén. Mélykék, nagy, és árnyas pillák ölelték. Nem ismerte volna fel, így első ránézésre biztosan. Csak a szemét. Talán.

Éva nyolc éves volt. Idegen, hideg pillantásokat küldött Halál Pista felé. Nem tudta kit lát. Kerestek egy padot, lekuporodtak.

– Évikém, kisjányom, az apád vagyok – fordult felé Pityu.

A gyerek barátságtalan arcot vágott.

– Igen? És eddig hol voltál? – vágta Pista elé a kérdést. Metsző, éles hangon szólt. Bántani akart.

Peti békíteni próbált.

– Maradj már Évi! Nem örülsz, hogy eljöttünk? Mennyit terveztünk már, nem emlékezel? Még tavaly is vártad aput, te mondtad a találkozón.

– Az tavaly volt. Aztán nem jött sose. Akkor most mi van?! Vagy magával visz? He? Vagy te? Úgyis megint itt hagy. Meg itt hagysz te is. Ide senki nem jön úgyse! Hagyjatok inkább békén! – Azzal elszaladt.

Nem volt idő a vigasztalásra, a magyarázkodásra. A gyerekeket ebédhez készítették, ők meg eljöttek.

– Nem baj, apu. – szólt Peti a kapuban – Majd megnő és megérti, hidd el. Ne szomorkodj miatta!

De már oda lett a jókedvük.

Megölelték egymást az állomáson. Péter Pest felé, Pista meg hazafelé vette az utat.

Kótajba ment. Estére érkezett meg. Lámpát se gyújtva dőlt a poros, pókhálós, egérszaros ágyba. Tágra nyílt szemekkel meredt a sötétbe. Évára gondolt, Évikére. Meg Valira, akit meg ő várt, szívből, erővel és mégse úgy lett. Megutálta érte, már nem akarta várni. Nem akart már semmit. Fülében Éva hangja csengett. – „És eddig hol voltál? És eddig hol voltál? …hol voltál?”

Másnap elment a kocsmába. Két deci pálinkát kért, megitta. Nem is maradt tovább. Elvinni is kért egy üveg bort. Visszament régi házába, elkullogott a csűrbe. Fogott egy vödröt, kést tett bele, és az üveg bort, majd kötelet keresett. Sokáig turkált, mire meglelte, aztán elindult. Ismerte az egész környéket, erdőt, mezőt, falvakat. Tudta melyik házban ki lakik, hogy élnek, ki kinek a rokona. Csak őt nem tartotta számon senki.

Kiment az erdőre, ahol a legjobb gombát szokta szedni. Jó mélyen begyalogolt, ahol emberek nem szoktak járni, csak ha külön céljuk van vele. Sűrű tölgyes erdő, fácánokkal, nyúllal, ami télen jó fogás az éhes szájnak, s nagy öröm a hirtelen vadásznak. Most is látott fácánt, félénk kis tojó szaladt keresztbe előtte. A Nap sugara áttört a lombok feje fölött, fényt szórva a fák törzsein kúszó indákra, és az útra. Kis csapás volt ez az út, nem is igazi járásra való, csak a fák közti árnyékok meddő sivataga. Nem nőtt rajta semmi, csak az évtizedes avar gyűlt, meg gallyak, s alatta a rovarbirodalom. A legszebb fához ment, ami neki legjobban tetszett. Fogta a vödrét, kését kivette, és faragni kezdte a fa kérgét. Betűt faragott. „É”, majd a „V” betű jött, aztán az írás. „ Éva szeretlek! Apa” S aztán az évszám, 1979. Mikor kész lett, megnyugodva rágyújtott, és körbejárta a fát újra. Elővette a bort, a dugót bicskájával kihúzta, majd mind egy szálig kiitta. Kétszer vette le a szájáról az üveget csak. Harmadjára már üres volt a palack, hát messzire dobta. Vállára vetette a kötelet, és felmászott a fára. Hirtelen és erőteljes lendülettel ugrott, hamar elérte az első ágat. De ment tovább, magasabbra vágyott. Egy vezérágat talált fent a magasban, arra vetette a kötelet, furmányosan kitalálta. Jó erősen felkötötte a fára, aztán hurkot vetett a kötél másik végén, nyakába vágta, és leugrott. Nem jól sikerült az ugrás, vagy a hurok nem csúszott, de még sokáig fuldoklott. Ráért, hiszen ember nem igazán járt erre, szabadulni meg már úgyse tudott.

Testét is csak három nap után fedezték fel. A hiányát pedig talán soha.

Egy kislány talált rá. Nyolc esztendős, ki szüleitől szaladt beljebb az erdőben, hogy huhogással riassza majd őket viccből. De ő riadt halálra a haláltól, Halál Pistától, aki lengve recsegtette az ágat a feje fölött. A tervezett huhogásból velőtrázó sikoly nőtt, ahogy észrevette.

Halál Pista teste duplájára duzzadt a nagy melegben, szagával rovarokat csalogatva. Szeme kidülledt, tán ragadozó madarak is megkezdték már, nyelve lógott, s ahogy a szél bejárta az erdőt, mint az inga, úgy mozgott a puffadt test, lengedezve.

5396
Kitti - 2020. március 08. 17:09:20

Drága Marika!
Kicsit későn vettem észre a hozzászólásod, ne haragudj! Nem szeretnék a Biblia tanítására most kitérni, de bizony számosan vannak olyan szülők, mint amilyet bemutattam ebben az írásban. Általában a Kék-fényben láthatjuk őket viszont, vagy a Riasztás című műsorban. Megnézzük, elfelejtjük... A gyerekek sorsa aztán senkit nem érdekel igazán. Pedig az elrontott gyermeki sors igen kemény életet hoz a felnőtt korban is, hiszen akivel rosszul bántak nem ismeri meg azt az irányt, ahol egyenesben tarthatja az életét és az érzelmeit. Nagyon félre tud siklani. A regény későbbi oldalain a gyerekekről van szó és persze Valiról, aki nem képes megállni a lejtőn, viszi tovább a lendület....
Köszönöm szépen a figyelmed! Rose

5555
Maria HS - 2020. február 27. 14:25:58

Kitti!
Végig olvastam a történetedet, remekül megírtad.
Gratulálok!

Olvasás közben, hol a düh, hol a sajnálat adta egymásnak a kilincset.
Anyának a tettét, nem tudom elfogadni.

Igaz a cím magába foglalja a /Parancsolat szót/
ami azt jelenti tiszteld, Anyádat, Apádat..

Azt nem, hogy egy ilyen gyerek lelke, mennyire tudd fájni s valaha elmúlik-e, a fájdalom.

Intézetben felnőni, szeretett nélkül, nagyon kemény..
Igazi ÉLETISKOLA.

Rose

5396
Kitti - 2020. február 25. 09:03:40

Drága Kata!
Micsoda remek érzés látni azt, hogy az olvasóban maradandó élményt adott néhány gondolat! Igen, a gyermekek részét átrendeztem. Lacikáét bővítettem, Marikáét tovább vittem. Nem szeretném folytatólagosan feltenni, de talán egy részt kiemelek belőle.
Jól látod Pista jellemét, valóban gyáva, önzőségét híven tükrözi ahogy társat szerez magának. Csupán a saját vágyai és magánya enyhítésére teszi ezt, de igen érzékeny emberismeretre van szükség ahhoz, hogy ezt lássa az olvasó is. Igaz, nem Pista miatt hal meg az asszony, de az ő érdekeiért nem történik semmi, csupán a kihasználása az életének.
Pista monológjára szerintem azért nincs szükség, mert gyakorlatilag nem is gondolkodik. Ha azt tenné, nyilván az élete és annak minősége sem lenne olyan, amilyen. Amit lehet tudni, hogy Évikét szerette igazán, rajta kívül senkit. Pont ezért viselte meg Éva elfordulása és érezte azt, hogy minden egyéb értelmét veszítette, hiszen már Éva sem az övé.
Nagyon köszönöm az értő figyelmed, különösen nagy örömöt okoztál vele. In LoveRose

5772
Saranghe - 2020. február 24. 16:23:07

Kedves Kitti!

Sajnos én tudtam, hogy ez lesz! Sad. A véleményem szerintem ugyanaz, hogy Pista ismét a könnyebb utat választotta! Ha egy szóval lehetne jellemezni, akkor ő egy gyáva alak volt egész életében, és önző!! Még a halálával sem kímélte az embereket. Nem gondolt arra, hogy mit éreznek majd a gyerekei, vagy aki rátalál. ( szegény gyermek). Olyan halála volt, mint az élete, borzalmas! A gyermekotthonos részből nekem valami hiányzott, ami múltkor valami pluszt adott! Lehet változtattál rajta, de lehet csak mert tudtam mi lesz. Szerintem Pista elkeseredését még egy jó kis monológ formájában továbbszőhetnéd, és akkor jobban át lehetne érezni, hogy miért is döntött így. De ez csak az én személyes véleményem.
A gyerekotthonról, és a gyerekek sorsáról nem tudtunk meg anno többet? Vagy az később jön?

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

4204
pathfinder - 2020. január 23. 13:22:21

Kedves Kitti!

Jajj... Végig reménykedtem, hogy valami úton-módon jobbra fordul Pista sorsa, és legalább a gyerekeket visszakapja... Az alkohol még soha nem volt jó tanácsadó, lám most neki sem volt az... De nem tudom megérteni, hogy ha vágyik a gyerekeire, miért csinál ilyet? Miért nem követ el mindent, hogy visszaszerezze őket? Miért nem látogatta őket? És arra nem gondolt, hogy mit fognak szólni a gyermekei, ha ezt megtudják? Millió kérdést vetett fel bennem a befejezésed... De szerintem pont ez bizonyítja, hogy életszerű, amit írták. Remélem azért a gyerekeknek jobb soruk lesz, mint az apjuknak és az anyjuknak volt...

szeretettel gratulálok:
Kata Rose

5396
Kitti - 2020. január 22. 21:22:15

Kedves Tibor!
Nagy örömmel látom, hogy megtisztelő figyelmeddel kitüntettél, köszönöm! Igazság van abban, amit mondasz és valóban az lett volna a helyes viselkedés az apától. Igaz, nem arra számított, hogy elszedik az összes gyermekét, hiszen segítséget kért, nem azt, hogy szétverjék a családját. Már ez a csalódás is benne van abban, hogy maradt ahol volt, de mint Katának is írtam, hát volt elég baja az alkohol elvonási tüneteivel, a magányával és a nincstelen életével. Ő maga is segítségre szorult. Viszont azt senki nem vette számításba. Az utazási költségeket sem tudta volna megfinanszírozni, hiszen a hat gyerek öt felé lett szétrámolva. No, mindegy, lehet, hogy mindez nem jön le a történetből, de majd akkor átírom. Köszönöm, hogy itt voltál! Rose

2603
orkutya - 2020. január 22. 18:06:50

Megrázó történetet olvastam. Kár, hogy nem happy end-del végződött, hiszen az apa megkereshette volna a többi gyerekét is! Egy dolog - véleményem szerint -, ha egy apa nem tudja eltartani gyermekeit, viszont őket meglátogatni, velük kapcsolatban maradni mindig lehetett volna... Cool

6542
ritatothne - 2020. január 22. 11:07:26

Kedves Kitti!

Igazad van, persze, hogy más és nem lehet összehasonlítani, csakis olyan szempontból gondoltam, hogy a Te történetedben szinte mindenki szenvedő alany, ráadásul az apa önkezével véget is vet az életének, ezzel lezárva minden lehetőséget arra, hogy jobbra fordulhasson a család sorsa, míg az enyémben vannak csalódások, de megmarad a remény is. Hosszú életünk alatt történnek velünk jók és rosszak egyaránt, fájdalmas csalódások, de azok után is alakulhat jól, vagy jobban az életünk. Egyszerűen nehéz szembesülni ennyi fájdalommal és nyomorúsággal úgy, hogy még a halvány remény sem mutatkozik. Azért talán a gyerekek élete még lehet emberi és akár boldog is.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2020. január 22. 09:51:31

Igen, Katinkakata, az lett volna az egészséges hozzáállás. Viszont egy alkoholistáról beszélünk, aki az elvonási tünetek miatt logikus gondolkodásra nem képes. Az összes ereje kellett ahhoz, hogy ne nyúljon a pohárért. A szegénység, a magára hagyatottság érzése képes felőrölni azokat az energiákat, amikkel tenni is lehetett volna valami sorsfordító dolgot. Köszönöm, hogy itt voltál! Rose

5396
Kitti - 2020. január 22. 09:48:02

Drága Rózsa!
Köszönöm, hogy itt voltál. Nem, nem belelátok, hanem átélem, hiszen én hozom létre őket. Smile
Szeretettel láttalak. Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.