Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Hornyák Jánosné: Pillanat: Kilencedik történet: Emlékezetes pillanat (2020. április)
"Van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből" - írja Weöres Sándor.
A legszebb pillanatokból áll össze Életünk csodálatos nagy festménye. Szívünkbe azonban láthatatlan papírra, olvashatatlan tollal kerülnek be ezek a felvillanások. Attól szépek, hogy egyáltalán nem tervezzük őket.
Jó pár éve történt, úgy 40 éve, mikor az ősz derekát a hideg tél ölelte át szorosan. Odafönn kiszakadtak a felhők párnái, s fehér hópihék hulltak alá csendesen. Fehér köntösbe öltöztek a fák. A hó fehérre színezte a hegyeket, dombokat is.
Gimnáziumi osztályunk téli kirándulásra indult a Bükkbe. Elindultunk a hegyre fel, olyan távolinak tűnt a cél. Már nem is hideget, inkább meleget éreztünk a kaptatás miatt. Gyönyörködtünk a tájban. A fák csupaszon fagyoskodtak, de ágaikon ott remegett a jövő. A természet örök körforgásában, a tél fehér asztala hívott meg vendégségbe. S valóban asztal volt, mert ha jól emlékszem, a "Királyasztal" helyre túráztunk. Ez a hely vattacukros mesebirodalommá változott. Jó volt tizenévesként egy kicsit elfeledni a tankönyveket, a leckét. A természet könyve sokkal izgalmasabb képeket mutatott be nekünk. Volt ott szánkópálya is. Na, itt jön az én aprócska sztorim. A fehér Királyasztaltól távolodva, lefelé egy simább terepet választottunk. Néha jött csak egy-egy szánkó az úton. Gyorsabb lett a léptünk a sima talajon. Egyszer kiáltást hallok: Csiszi (Ez volt a becenevem)!!! Nem volt időm hátra sem nézni, de valami 7. érzékem azt sugallta, hogy száguldva jön mögöttem egy szánkó. A másodperc töredéke is soknak tűnt volna a gondolkodásra. Ösztönösen jó nagy terpeszállásba ugrottam. És hopp, lábam közt érkező szánkós ölébe vágódtam, s már száguldottam is vele lefelé. Kaszkadőrmutatványba illő tett volt. A társaim - elmondásuk szerint - lemeredve, szótlanul álltak, majd hahotázásba törtek ki. Én pedig száguldottam lefelé, a gyorsan szerzett "taxin". A hegy alján jót nevettünk a hirtelen választott "sofőrömmel". Sorozatos elnézését kértem, mire ő: Csakhogy nem történt baj! Türelmetlenül vártam a csoportomat. Szuper voltál! - hangzik a barátnőm szájából. - Videóra kellett volna venni! No, hisz', ki sejtette ezt előre, hogy így alakul. Én ilyet megcsináltam?! Én, aki nem igazán a tornászbajnoki cím várományosa voltam a gimiben.
A pillanat szépsége abban rejlik, hogy gyorsan elillan, kicsúszik tenyereink közül, mint ahogy a szánkó gyorsan lesiklik a hegyoldalról. Ez is elmúlt! Életünkben minden elmúlik, mint a téli hópelyhek a kitárt tenyerünkben.
6542
ritatothne - 2020. április 05. 18:39:31

"Életünkben minden elmúlik, mint a téli hópelyhek a kitárt tenyerünkben."

Kedves kis történet volt.

Szeretettel: Rita

6643
szikra60 - 2020. április 02. 12:00:45

Kedves Tollforgató! Hát ez valóban olyan pillanat volt, melyet a sors egy gyors ecsetvonása talán viccből, oda rajzolt életed palettájára. Kedves történet, köszönöm a színes perceket! Szeretettel Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.