Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: A pillanat: Tizenharmadik történet (2020. április)
Van olyan, hogy egyetlen pillanat válik döntővé egy ember életében? Van olyan, hogy egyetlen pillanat megváltoztat egy embert? Vagy úgy, hogy felszínre hoz valami rosszat vagy úgy, hogy felszínre hoz valami jót? Ritkán vannak ilyen pillanatok manapság. Talán gyakrabban történnek meg a léleknek ilyesfajta katarzisai olyankor, amikor felborul a világ szokott rendje: nagy háborúk vagy más nagyobb csapások idején.
Ramon egy huszonéves egészséges fiatalember, aki éppen a katonai szolgálata vége felé járt, mikor kitört a nagy járvány. Nemcsak Spanyolországban, de mindenütt egész Európában, sőt, az egész világon. Emiatt, hasonlóan más országokhoz, felfüggesztették a kiskatonák leszerelését, mert szükség volt a katonaságra sokféle feladathoz. Pedig Ramon már úgy várta ezt a tavaszt, úgy várta, hogy hazamehessen Madridba, hogy végre összeköltözzenek Luciával!
De a reményteljes tervei most mind bizonytalan időre eltolódtak. Az országban napok alatt több ezerre nőtt a betegek száma, és senki sem tudta igazán, hogy valójában hány ember a fertőzött. Későn kezdtek el odafigyelni rá? Ki tudja. A vírus sokaknál nem okozott komoly tüneteket, egy kis megfázásra meg ki szokott nagyon odafigyelni?
Azt a csapatot, amelyhez Ramon tartozott, fertőtlenítő szolgálatra osztották be. Sok helyen volt rájuk szükség. Az utóbbi két napban több nyugdíjasotthont kellett felkeresniük, és fertőtleníteniük. Nem volt kellemes munka, de el kellett végezni.
Az egyik otthon bent volt a hegyek között egy völgyben. Gyönyörű hely, gondolta magában Ramon a terepjáróból kipillantva a környező tájra. Sütött a nap, a bokrok színes bimbói már nyíladozni kezdtek, olyan friss, olyan jó életszaga volt a levegőnek, hogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy errefelé valami beteg lehet. A betegségnek nincs helye itt az életben, így érezte Ramon, és valószínűleg a társai is.
Mikor megérkeztek az idősek otthonához, ott senki sem fogadta, senki sem várta őket. Ezen meglepődtek először, de aztán Xaver, a csoportjuk vezetője megszólalt:
-Öltözzünk be, és gyerünk befelé, biztosan van elég dolguk az ápolóknak, semmint hogy minket várjanak!
Igen, ez valószínű volt. Hamar felvették a védőruhát, volt már benne gyakorlatuk bőven. Az épületben az Igazgatóság táblán látták, hogy az a második emeleten van, tehát oda mentek elsőként fel. De az Igazgatóságon a szobákban nem volt senki.
Ez már elkomorította őket, és szótlanul kezdtek a keresésbe, hogy hol találnak valakit, bárkit a személyzet közül. Ráakadtak egy konyhára, de az üres volt. Megtaláltak egy ápolónői szobát, de az is üres volt. Egyiknek fertőtlenítésébe sem kezdtek bele, mert előbb az itt dolgozók közül akartak beszélni valakivel. De hiába. Semelyik emeleten sem találtak senkit.
Ekkor elkezdtek benyitni a szobákba. Elborzasztó látvány fogadta őket. Magatehetetlen, legyengült öregek feküdtek az ágyakban, teljesen elhanyagoltan, és néhány közülük már halott volt.
Xaver betelefonált a parancsnokságukra elmondani, hogy mit találtak, és utasítást kérni, hogy mit tegyenek. A többiek ezalatt bénultan álltak a megrázó élménytől, hamar kifordulva egy-egy szobából.
Ramon ottragadt valamelyik szobában az egyik halott öregasszony ágya mellett. Az ágy fejénél, az éjjeli asztalkán egy fénykép állt. Egy fiatalasszony és egy csecsemő képe. Rajta egy dátum, amelyik pontosan megegyezett az ő születési dátumával.
Ramon tudta, hogy a szülei, akik felnevelték a nevelőszülei, a vér szerinti apjáról és anyjáról nem tudott semmit. Soha életében nem tudott megszabadulni attól a gondolattól, hogy a halott öregasszony az ágyban az ő nagyanyja lehetett.
3920
lilapetunia - 2020. április 05. 19:31:06

Kedves Rita!
Sajnos valóságmagja van: tényleg volt egy ilyen otthon, ahol már csak magatehetetlen betegeket és halottakat találtak.
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat,
szeretettel:
Márta

6542
ritatothne - 2020. április 05. 18:43:41

Komoly, nehéz, szép történet volt.

szeretettel: Rita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.