Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tóth Sarolta: Tanárnak születtem
Születésem előtt tíz nappal meghalt az apám. Rendkívül művelt, tehetséges tanár volt: festett, hegedült, verseket írt, kézimunkázott, kántorként is szerepelt. Mindössze 27 éves volt, amikor egy hét alatt elvitte az agyhártyagyulladás.
Nem vagyok babonás, nem hiszek a lélekvándorlásban sem, mégis úgy érzem, a lelke átszállt belém. Már hatéves koromban - amikor iskolába kezdtem járni - elhatároztam, hogy tanár leszek. Álmom nem kis küzdelem árán, de megvalósult. Anyám hatévi özvegység után férjhez ment. Nevelőapám sajátjaként szeretett, de mivel nem volt szakmája, segédmunkásként keveset keresett, - lévén egy 12 gyermekes család 7. szülöttje - nem tudták taníttatni. Anyám sokat betegeskedett, nem tudott állandó munkát vállalni. Mély szegénységben éltünk, saját lakásunk nem volt soha, egyik albérletből a másikba vándoroltunk lepusztult lakásokba. Sokat koplaltunk, betegeskedtünk.
Szerettem tanulni, sokat olvastam. Húsz évet töltöttem iskolapadban - két diplomát szereztem, doktoráltam. E húsz év alatt bizonyítványaimban a három legrosszabb érdemjegy két közepes és egy elégséges. / Ezeket egyetemi éveim idején "szereztem" / Minden tantárgyat kedveltem, kivéve a fizikát. Nem jelentkeztem, ha tudtam a helyes választ, csendesen vártam, mégis egy idő után valamiféle tekintélyt szereztem ezzel. Tanáraim is figyeltek rám, anyámat rábeszélték, hogy gimnáziumba járasson. Nyolcadik osztályos koromban, a továbbtanulás eldöntésekor az igazgató úr anyámnak ezt mondta:
- kedves Anyuka! ez a gyerek tanítónak való, nem akták közé, ne folytassa tanulmányait közgazdasági technikumban. Gimnáziumba kell tovább tanulnia. Így beírattak a győri Kazinczy Ferenc gimnáziumba.
Kitűnőre érettségiztem, felvételi vizsga nélkül felvettek az ELTE bölcsészkarára. / Akkoriban ez volt a szabály./ Nem mehettem, mert dolgoznom kellett előbb. Két évig számlázóként vállaltam munkát. Ezután jelentkeztem a szegedi egyetem bölcsészkarára magyar, történelem szakra. Később a latin szakot is elvégeztem. Minden tárgyat tanultam, amit meghirdettek, és a diplomamunkámat doktori disszertációvá fejlesztettem. Még abban az évben letettem a doktori vizsgát "summa cum laude" minősítéssel, de nem használtam a címet, és anyagi előnyt sem jelentett. Értéke később mutatkozott meg: feltétele volt a főiskolai oktatásra kinevezésemnek.
Tanári munkámat abban a gimnáziumban kezdtem, ahova egykor diákként jártam. Egykori tanáraim kollégája lettem, szeretettel fogadtak. Az igazgató viszont négy év után elbocsátott - neki nem volt középiskolai tanári diplomája sem - "Nem doktorokra van szükségem" - mondta és helyettem szülési szabadságom letelte után barátját alkalmazta helyettem.
Másik tanári állást sem ajánlott, sőt az akkor mindenkiről készült "káderlap"-n minősített munkámról azt írta, hogy magánéletem eseményei / házasságkötés, gyermekszülések, doktorálás / tanári munkám rovására mentek. Fizetés nélküli szabadságot ajánlott a tanulmányi osztály akkori vezetője, aki az igazgató barátja volt. Mégis sikerült szereznem állást egy másik iskolában helyettesítőként, ahol később még 12 évig tanítottam, kezdetben elkeseredve és sok nehézséggel.
Így kerültem egy alacsony színvonalú gimnáziumba, amely hamarosan szakközépiskolává alakult. Kizárólag fiúk jártak ide, akikkel nehéz volt megszerettetni a humán tárgyakat. Nekem mégis sikerült. Sok kedves élményem maradt ebből az időből. Ezekről külön regényt lehetne írni. / Novellákat írtam ezekből a történetekből, melyeket a Holnap Magazin irodalmi oldalán és önéletrajzi könyvemben megörökítettem már./
Középiskolai tanár koromban még szombaton is volt tanítás. Hetenként hat magyar óra és tanári szabadság a tananyag megtanításában. Éltem is ezzel a lehetőséggel. Le tudtam kötni a tanulók figyelmét ötletes, játékos előadásokkal, feladatokkal. Nem kellett az oktatásra való időt fegyelmezéssel töltenem. Előfordult, hogy kolléga távozása miatt, érettségi előtt álló osztályban folytattam a magyar nyelv és irodalomtanítását, fel kellett készítenem őket az érettségi vizsgára. Eleinte berzenkedtek szigorú követelményeim miatt, később örömmel dicsérték a módszeremet, mert az érettségi átlaga 4-s / jó / lett. Ez az eredmény az érettségi vizsgaelnökét is meglepte, szokatlanul jó volt. Elismerésének így adott hangot.
- Maga nem ide való! Hogyan került ide?
- Elbeszélem, ha érdekli - feleltem. érdekelte.
- Segíteni fogok, hogy feljebb jusson, - ígérte.
A magyartanítás sok dolgozatjavítással jár, nagy óraszámban minden időmet igénybe vette. Szívesen vállaltam volna az iskolai könyvtár működtetését, de az igazgató nem engedte, mert szüksége volt az én oktató munkámra és az általa kapott elismerésekre. Nekem viszont terhes volt a sok füzetjavítás, amit otthon is végeznem kellett. Keveset tudtam foglalkozni saját gyermekeimmel, akik okosak és igényesek voltak a tanulásban is. Ezért közöltem az igazgatóval, hogy ha kapok jobb állást, elfogadom.
Megtörtént a csoda. Egy év végi délelőttön telefonáltak a Tanítóképző Főiskoláról.
- Akar filozofálni? Akkor keressen fel most! - szólt a főigazgató helyettese.
- Miről kell filozofálni? - kérdeztem.
- Jöjjön és megbeszéljük.
Átmentem, felajánlották, hogy náluk a következő tanévtől filozófiát oktathatok, ha elvégzem levelező tagozaton a szakot. Elvállaltam. A minisztérium jóváhagyta. A következő tanévben - már negyven évesen - az ELTE filozófia szakán megkezdtem tanulmányaimat, jeles minősítésű diplomával befejeztem. Itt kaptam életem egyetlen elégséges osztályzatát egy írásbeli dolgozatra, mert a választott témáról - amivel foglalkoztam benne - más véleményem volt, mint a tanársegédnek. Itt a szóbeli vizsgám jó érdemjegyet ajánlott, vagy két közepest a jó és az elégséges helyett. Nem fogadtam el.
Megszereztem a diplomát és adjunktusként, később docensként, nyugdíjazásomig leendő tanítókat, hallgatókat oktattam sikerrel és kevés óraszámban nagyobb fizetéssel. Én készítettem a tanmenetet és gyakran tartottam az egész - több száz hallgatónak - évfolyamnak előadást segítő, emlékeztető cetlik nélkül a nagy előadó teremben kezemben egy mikrofonnal.
Megvalósult az én gyerekkori álmom. Apám büszke lett volna rám, én pedig megköszönhettem volna neki az örökséget, amit halála után lelkével küldött nekem.
Harminc év telt el nyugdíjazásom óta. Unokámtól kaptam az internetet, megtanított kezelésére. Ekkor kezdtem írni verseket, elbeszéléseket, mert ez pótolta számomra az oktató munkám elvesztését. Írásaim tanári oktatásra hasonlítanak, nem éppen szórakoztatók és nincsenek tanítványok, akik lelkesen hallgatják.
Megöregedtem, elfáradtam, súlyos betegségek támadtak meg, de néha mégis írnom kényszerít a volt hivatásom. Talán nem éltem hiába. Egykori tanítványaim közül néhánnyal kapcsolatban vagyok, sok év után is keresnek, olvassák írásaimat, mint én is azokét, akik tanulmányaik befejezése után írni kezdtek újságíróként.
Az írás csupán pótcselekvés, nem török költői babérokra, termékeny amatőr vagyok különböző amatőr írókat népszerűsítő oldalakon. A véleményeket szívesen fogadom, de érzékenyen, mert a hibák - amiket elkövetek - koromból fakadó mulasztások.
3177
mamuszka - 2020. április 08. 12:43:23

Kedves Babu!

Köszönöm kedves leveledet. Meghatott az együttérzésed.
Boldog tanár voltam, de most nem szeretném folytatni - ismerem a teljesen rossz helyzet menetét- idősebb lányom is tanár, - angolt tanít egy középiskolában, de mint igazgató helyettes inkább szervezési feladatokat lát el. Erős egyéniség, nem panaszkodik, de nem is dicséri a rendszert, fáradt nagyon.

Köszönöm a méltatásodat, kívánok kellemes ünnepeket
szeretettel SaroltaRose

5548
babumargareta - 2020. április 05. 18:08:25

Kedves Sárika!
Most nem időztem sokat az írásodnál,de az este az ágyban
olvastam a telefonomról.Smile
Meglepődtem,hogy mennyi szomorúságon mentél keresztül.
Sokan nem gondolnak arra ,hogy nem mindenkinek adatik meg a
könnyű ,boldog gyermekkor.Sad
Csak gratulálni tudok az ambíciódnak,hogy oda jutottál ahova akartál hosszú úton.Most ebben a korodban drága Sárika biztos sikerült learatnod a babérokat a volt tanítványaidtól!
Tiszta szívvel gratulálok ....BabuHeart

5396
Kitti - 2020. április 03. 09:09:42

Drága Sárikám! Visszaköszönnek soraidban a könyvedben megírt fájdalmak és örömök. Gyönyörű életregényed példaként áll előttem. Nehéz és küzdelmes életed eseményeit itt őrzöm a lelkemben.
Szeretettel ölellek.
HeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.