Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Nagy Noémi: Ébredés
- Alig látok valamit. Hol vagyok?
- Egy emberi testben - érkezett a válasz. - Hamarosan megszokja a szemed a félhomályt. Mindent látni fogsz, amit látnod kell.
- Hogy kerültem ide? - nézett körbe a lány kérdően, keresve honnan jön a hang.
- Nem az a fontos, hogy kerültél ide, hanem hogy itt vagy! - Gyere, mutatok neked valamit.
Anna szeme előtt lassan kezdett kirajzolódni a belső test minden apró kis részlete. Kíváncsi volt, ezért követte az ismeretlent. Idegenvezetője elmondása szerint a testben komoly harcok folynak a betolakodó vírusok, baktériumok, kórokozók ellen már jó ideje, melyek száma egyre csak nő, ezért számos csatatéren fognak keresztül haladni. A látvány nem lesz szemet gyönyörködtető. A véráram segítségével minden fontos szervhez eljutnak majd. Miután elindultak, Anna látott kóros szövetszaporulatokat, végsőkig küzdő antitesteket, rémülten egymásba kapaszkodó egészséges sejteket. Áthaladt oxigénszegény testrészeken, hallott szapora szívverést, melynek hangja olyan volt, mint egy fájdalmas kiáltás. Bármerre mentek, a rombolás jeleit látta, amely ellen óriási erőfeszítéssel folyt a küzdelem.
- Azonnal segítségre van szükségük! - kiáltotta kétségbeesetten a lány. - Ki tette ezt velük?
- Te voltál! - hangzott a lesújtó válasz.
Anna döbbenten állt. Nem akarta elhinni, amit hallott. Ő sohasem tenne ilyet. Ő, aki mindenre különös gondossággal figyel. Ő, aki segítőkész, jólelkű és szófogadó gyermek. Ő, aki senkinek sem tudna ártani.
- Ez lehetetlenség! - tiltakozott ijedten.
- Ez a valóság. Most már tudod, hogy mi zajlik itt bent a szervezetedben, jó ideje. És azt vajon tudod, hogy odakint mi történik?
- Hol? - érdeklődött a lány.
- A környezetedben. Mert ott sem sokkal jobb a helyzet. Elmondom neked, hogy én mit látok a világotokban. Tomboló szélvihart, óceánokban és tengerekben mérgesen csapkodó óriási hullámokat, szétdobált szemetet, állati tetemeket, olvadó jéghegyeket, bozóttüzeket, hideg hűvös éjszakákat, tikkasztó hőséget, égi háborút, mérgező gyárkéményeket, kivágott fákat, lángoló esőerdőt, riadtan menekülő állatokat, óriási, egekbe szökő épületeket. SÖTÉTSÉGET.
- Olyat, mint itt? - kérdezte Anna szomorúan.
- Pontosan.
- Egyáltalán nem látsz már fényt?
- De igen. Imitt-amott felbukkanó színes csodás fényeket. Olyanok, mint a szentjánosbogarak. Nincsenek még túl sokan, de lelkesen világítanak, magukhoz vonzva a többieket. Szépek és különlegesek, mint a sarki fény. Minél többen lesznek, annál jobban beragyogják majd a Földet.
- Ki vagy te? Egy angyal?
- Mindannyian azok vagyunk. VÉDŐANGYALOK!
- Bárcsak azok volnánk! - válaszolta bánatosan Anna. - De talán még nem késő, hogy azok legyünk. Csodálatos bolygónk védőangyalai.
Az édesanya hosszú órák óta aggódva nézte alvó gyermekét, vékony testét, melyet elnyelt az óriásinak tűnő kórházi ágy. Anna zaklatottan aludt. Olykor erősen ráncolta homlokát, majd kezeivel kalimpált, aztán gyengéden leengedte karját, miközben egy könnycsepp gördült le arcán. Az anya csak ült mellette némán, felidézve magában az orvos szavait: - Ha nem történik hamarosan valami, elveszíthetjük őt.
Szomorúan lányára nézett, torka összeszorult, a sírás fojtogatta. Több mint fél éve kezdődött minden, amikor egyik napról a másikra nem fogadta el kedvenc ételét. Majd fokozatosan, napról napra egyre kevesebbet evett, végül már csak reggelente egy almát, melyről azt gondolta elegendő lesz egész napra. Vacsorára sem evett többet néhány falatnál. Teste teljesen legyengült. A hajdan csinos leány csont és bőr volt. Szemeit fekete karikák ölelték körbe. Már jó ideje nem nevetett és szólni sem szólt, szinte semmit. Csak nézett maga elé. Amikor megkínálták valamivel, mosolyt csalt sápadt arcára és csak annyit mondott udvariasan: - Köszönöm, nem kérem! Nem vagyok éhes!
Nem volt semmi magyarázat arra, hogy miért.
Az anya kezeiben tartotta leánya kezét és gyengéden simogatta. Hirtelen nagyot rándult gyermeke teste, aki szemeit kinyitotta és a hófehér mennyezetet nézte. Aztán lassan elfordította fejét. Tekintete találkozott édesanyjáéval, aki határtalan szeretettel nézett rá.
- Anya, hoznál nekem egy óriási szendvicset sok-sok zöldséggel? - kérte bájos mosolyával, majd így folytatta: - Tudod, komoly küldetésem van, és minden perc számit.
- Örömmel angyalom! - válaszolta meglepve, de boldogan.
Ezután szorosan magához ölelte lányát, aki viszonozta és halkan a fülébe súgta: - Felébredtem!
6913
Levendula - 2020. május 11. 09:10:34

Kedves Babu!

Nagyon köszönöm! Örülök hogy tetszett. Igazából eddig még nem sok novellát írtam úgy kb.tizet. Szóval van hova fejlődnöm még. Smile De ha a fantáziám beindul és jönnek a gondolatok akkor képes vagyok kigömbölyíteni egy történetet.
Szeretettel: Noémi

5548
babumargareta - 2020. május 10. 18:09:52

Kedves Levendula!
Régen nem olvastam ilyen szép novellát.
Mennyi mindent kell tudjál,ha ilyen jól megszerkesztetted a novella
témáját.Amellett a fantáziád sem megvetni való!
Sok szeretettel gratulálok.....BabuHeart

6913
Levendula - 2020. május 09. 17:36:49

Köszönöm Rita! Örülök hogy elolvastad és hogy tetszett!
Szeretettel: NoémiRose

6542
ritatothne - 2020. május 09. 13:15:20

Nagyon szép történet volt.

Szeretettel: RitaRose

6913
Levendula - 2020. május 05. 17:21:23

Kedves Rózsa!

Nagyon köszönöm! Igen minden édesanya szeretete határtalan.
Boldog vagyok hogy én is édesanya vagyok! Smile
Szeretettel: NoémiRose

6482
rozsa koncz - 2020. május 05. 14:08:38

Kedves Levendula!
Ilyen az édesanya határtalan szeretete.
Szép novelládhoz szeretettel gratulálok. RózsaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.