Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Nagy Noémi: Utolsó nap (2020. június)
Az a májusi vasárnap épp úgy indult mint bármelyik. A felkelő nap sugarai beragyogták a szobát. Kellemes meleg volt odakint. A lelkem repdesett az örömtől. Már csak egy hét és újra hazautazom gyermekeimmel magunk mögött hagyva a város zaját. Hazamegyek, oda ahol ifjúságom legszebb éveit éltem meg. Szeretteimhez, akikkel nem találkozhattam minden nap. Szűk kis családomhoz. Szeretett édesanyámhoz és drága nagyikámhoz. Gondolatban már ott voltam a családi háznál. Éreztem a fák és virágok illatát. Láttam nagyikámat, amint boldogan jön felénk és üdvözöl minket. Hallottam az udvarunkban szaladgáló kis vakarcs ugatását, magam elé képzeltem ahogy vidáman fut felénk amint meglát minket.
Gondolataimat hirtelen telefon csörgése törte meg. Vidáman szóltam bele. Egyik kedves rokonom hangját hallottam a vonal végén. Nagyon megörültem hívásának, de boldogságom hamar szertefoszlott. Fura volt a hangja, visszafogott és csendes. Nem beszélt sokat csak annyit mondott halkan: - Nagymamád ma reggelre örökre elaludt. Édesanyád nem tud most hívni.
- Az lehetetlen, hiszen este még beszéltünk - válaszoltam miközben alig kaptam levegőt. Majd hangosan zokogni kezdtem.
- Tegnap mindenkitől elköszönt - mondta.
Szavai hallatán melyek ekkor már nagyon távolinak tűntek, úgy éreztem kitéptek egy darabot a szívemből. Próbált megnyugtatni, de abban a pillanatban megszűnt létezni körülöttem a világ. Szerettem volna visszafordítani az idő kerekét. Szerettem volna eltaszítani magamtól azt a mérhetetlen fájdalmat ami a lelkemet gyötörte. A verőfényes csodás májusi nap egy csapásra szürkévé változott, mely csak fájdalmat és szomorúságot hozott.

Tíz éve a legcsodálatosabb angyal vigyázz rám minden nap odafentről. Érzem jelenlétét, hallom bíztató szavait melyek erőt adnak a mindennapokhoz. Magamba szívom azt az energiát melyet küld nekem amikor szükségem van rá.
Ha megkaphattuk volna még azt az egy hetet, ha hazamehettem volna, ha megölelhettük volna még egyszer egymást utoljára. Ha...
Sokszor gondolok arra, vajon hogyan telt az utolsó napja? Én így képzelem el.

Kora reggeli ébredése után lassan kiült az ágy szélére. Párnája alól elővette foghíjas fésűjét és lassan megfésülte vékonyszálú hosszú haját. Miután gondosan kontyba tekerte, hajcsatjával megtűzte. Reggeli imája után magára vette barna színű ruháját és hozzáillő otthonkáját. Fejére kötötte kendőjét és átsétált a családi ház melletti különálló kis épületbe. Kedvenc helye volt ez. Az ő birodalma, olyan konyhaféleség és pihenőhely is egyben. Napjának nagy részét itt töltötte. Finomabbnál finomabb ételeit itt főzte, és amikor elfáradt egyszerűen ledőlt idejétmúlt heverőjére. Arra a heverőre ahol oly sokszor ültem le mellé, arra a helyre ahol oly sokszor látott el bölcs tanácsaival, arra a helyre ahol oly sokszor nézhettem miközben békésen alszik.
Szerény reggelijének elfogyasztása után a ház többi kis négylábú kedvencét látta el. Majd hozzálátott ebédjének megfőzéséhez, mely korábban sohasem jelentett neki gondot, de miután az idő elröpült felette és elfáradt, többször leült zöld színű hokedlijére. Az ülőke színben épp olyan volt, mint régies, sok fiókos konyhaszekrénye, mely gyermekkoromban mindig tartogatott számomra valami finomságot.
Ez a nap is épp úgy zajlott mint a többi, a megszokott kis menetrendjét követve. Nem maradt el az ebéd utáni pihentető alvás sem. Aztán egy kis kerti séta következett, megcsodálva a háza előtt lévő színpompás virágait. A nap ezer ágról ontotta melegét. Lágyan simogatta fáradt arcát. A szomszéddal kicsit szóba elegyedett majd botjára támaszkodva sétált még egyet az udvarban és visszament a kiskonyhába. Fáradtnak érezte magát, szokatlan fura érzés kerítette hatalmába, mely ébredése óta elkísérte őt. Újra lepihent. Sokáig jólesően aludt. Késő délután ébredt fel. A nap már nyugodni készült. A fáradság érzése egyre jobban erősödött benne, teste egyre gyengébb lett.
- Szóval elérkezett az idő - mondta békésen.
Tudta, érezte eljött az a bizonyos utolsó nap, mely mindenki életében egyszer bekövetkezik majd. Nem félt. Sohasem félt az elmúlástól. Hívő ember lévén azt vallotta, ami jön, el kell fogadni. Szíve tele volt szeretettel. Visszatekintett a múltjába és könnyek szöktek a szemébe. Szeretteire gondolt és arra milyen csodálatos családja van. Számos megpróbáltatáson ment keresztül élete során, mégis mindig bizakodó volt.
Kedvenc konyháját még utoljára szépen rendbe rakta, majd egy utolsó pillantást vetett rá és bezárta. Elindult a nagy házhoz, megállt a teraszán és a kapura pillantott. Gondolatban felidézte azokat a pillanatokat amikor megérkeztünk hozzá. A dédunokák véget nem érő csacsogásait, az öleléseket és azt a sok-sok szeretetet, amellyel megajándékoztuk egymást. Eszébe jutott, hogy csak egy hét kellene még, hogy találkozhasson velünk. Milyen kevés idő és most mégis milyen távolinak tűnik. Majd a messzeségbe nézett. Tekintetével végig pásztázta azt a helyet ahol leélte az egész életét. Azután elköszönt mindentől.
Bement a házba. Az ajtó bezárult mögötte. Ruháit levetette, gondosan a székre tette. Testét mely egyre gyengébb lett, utoljára megtisztította az élet porától. Szerette volna még hallani gyermeke, unokája, testvérei hangját ezért felhívta őket. Senkinek nem mondta, hogy többé nem látjuk egymást. Pedig érezte, hogy így lesz.
Lefeküdt az ágyába. Kezét összekulcsolta és imádkozni kezdett. Gyenge szíve egyre lassabban dobogott. Elfáradt teste végleg megpihenni készült. Szeretteire gondolt és arra, hogy a jóisten vigyázzon rájuk, míg élnek. Csak imádkozott és tudta, hogy készen áll az utazásra. Majd elaludt. Mindörökre. Lelke szabadon szárnyalt egy új világ felé.
6913
Levendula - 2020. június 01. 20:38:05

Kedves Kitti!

Drága nagyikám 86 évesen alud el örökre. A mai napig nagyon hiányzik nekem, de érzem hogy velem van és erőt ad a mindennapokhoz. Csodálatos ember volt.
Köszönöm hogy elolvastad novellámat.
Szeretettel: Noémi Rose

5396
Kitti - 2020. június 01. 19:49:03

Kedves Noémi!
Biztos vagyok benne, hogy nagymamádnak szép élete volt és szíve tele volt gyengéd szeretettel. Ugyanis mindenki úgy hal meg, ahogy élt. Ő pedig szépen élhetett. Akár az én édes mamácskám, aki 98 évesen aludta át magát a másik dimenzió lakói közé.
Együtt érzek veled a hiánya miatt és öröm, hogy milyen szépet írtál a távozásáról.
Szeretettel voltam itt.Rose

6913
Levendula - 2020. június 01. 19:31:07

Kedves Rita!

Igen én is így gondolom hogy szép halál adotott meg drága nagyikámnak. De akkor nagyon nehéz volt feldolgozni hogy elment. Mai napig nagyon hiányzik nekem.Rose
Szeretellel: Noémi

6542
ritatothne - 2020. június 01. 19:28:12

Kedves Noémi!

Nagyon szép írást hoztál. Annyira nagy boldogság lehet, így utólag visszagondolva rá, hogy ilyen szép halál adatott a nagymamának. Nehéz lehetett a váratlansága, de mégis, mennyivel jobb így, mint hosszú hónapokig szenvedni, kiszolgáltatottnak lenni.

Szeretettel olvastam: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.