Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Nagy Noémi: Újrakezdés (2020. július)
Zoltán zaklatottan ébredt. Szíve hevesen dobogott. Hirtelen felült az ágyban. Levegő után kapkodott. - Jól van, semmi baj - próbálta megnyugtatni magát.

Már egyre ritkábban gyötri visszatérő álma, ami arra a tragikus napra emlékezteti, mely régóta várt úszó világbajnoksága előtt egy hónappal történt. Motocross versenyző barátjával motorozni mentek, de azt nem gondolták, hogy azon a napon látják egymást utoljára. Egy ittasan száguldozó autós előzése okozta balesetüket, melyben legjobb barátja meghalt, ő pedig egyik lábát elveszítette. Minden olyan gyorsan történt. A baleset pillanatára nem emlékszik. Csak a szirénázó mentőautó hangjára, a villogó fényekre és a körülötte lévő emberek sokaságára, majd újra semmire. A kórházban mire magához tért jobb lábát térdtől lefelé amputálták. A baleset után szíve összetört, lelke romokban hevert, teste csonka lett. Miközben legjobb barátját elveszítette, régóta dédelgetett álma is egy csapásra szertefoszlott. Mindez tíz éve történt.
Az elején minden a küzdelemről szólt testi és lelki gyógyulása érdekében. A műtét után rá sem tudott nézni lábára és tolószékére. Belső énje folyamatosan tiltakozott a történtek ellen. Kórházi kezelése, mindennapos gyógytornái, melyeket kötelező jelleggel kényszerből végzett, majd később elkészült lábprotézise viszont folyamatosan emlékeztették a szomorú valóságra. Sokáig senkit nem akart látni és semmiről nem akart hallani. Önsajnálata sokszor nagyobb volt testi fájdalmánál. Elzárkózva a világ elől, újra kellett gondolnia életét.
A sport iránti szeretete, rajongása és küzdőszelleme azonban nem hagyta nyugodni. Arra ösztönözte, hogy újból célokat tűzzön ki maga elé. Még merészebbet, mint régen. És egy idő után már megint tudta mit akar: ott lenni a paralimpián. Csak ez lebegett a szeme előtt, semmi más. Edzéstervet készített magának figyelembe véve kezdő erőnlétét. Szinte a nulláról indult. Tisztában volt vele mire vállalkozik, és ez mivel jár. Szerette a kihívásokat, kitartó volt és a sportban nem ismert határokat. Fokozatosan kezdte újraépíteni testét. Szobája rövid időn belül átalakult. Poros súlyzói újból előkerültek szekrényéből, melyeket napi rendszerességgel használt. Műlábára már nem megvetéssel nézett, hanem mint segédeszközére, mely segítségére volt közlekedésében, mindennapi edzésében, megváltozott életében. Megbarátkozott vele, lassan kezdte sajátjának érezni. Hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre erősebb lett.
Majd elérkezett a pillanat, amikor újra uszodába mehetett. Vízzel való találkozása várakozással teli volt. Az első csobbanás utáni néhány perc a szokatlan helyzettel való szembesülésről szólt, de aztán teste összes porcikája felvette a vízzel a ritmust. Minden egyes karcsapásnál lelke szárnyalt a boldogságtól, csonka lába pedig igyekezett összhangban mozogni testének minden részével. Páratlan élmény volt, melyet az úszás öröme nyújtott számára. A medencében eltöltött órák száma egyre csak nőtt és nőtt. Edzője által készített kemény edzéstervének köszönhetően teljesítménye egyre jobb és jobb lett.
Az évek alatt töretlenül haladt előre. Soha nem adta fel, annak ellenére, hogy voltak nagyon nehéz pillanatai. Kitartó munkájának eredményeképp hosszú idő után ott lehetett az úszó Európa-bajnokságon. Szobájának falát már újonnan szerzett érmeivel díszítette. Újra egy nagy család tagja lett, melyben jól érezte magát és boldog volt. De kicsit csalódott is. Úgy érezte, hogy paralimpikonjaink, jómaga és versenyzőtársai sokkal kevesebb figyelmet és érdemet kapnak, mint egészséges sportolótársaik. Nem értette hogy miért, hiszen ők is maximális energiával készültek a versenyekre. Úgy vélte minden sportoló küldetése ugyanaz, legyen bármely testben, bárhol a világon. Küzdeni mindenáron és a legtöbbet kihozni önmagukból.
Némi bizakodásra csak a legutolsó paralimpia adott okot, melynek a média jóval több figyelmet szentelt, mint korábban bármelyiknek. De még mindig nem akkorát, mint amit érdemelne. Ez azonban nem befolyásolta őt kitűzött céljának elérésében. Egész élete a sportról szólt, mely alázatra, céltudatosságra és kitartásra tanította.

Zoltán zaklatottan ébredt. Szíve hevesen dobogott. Hirtelen felült az ágyban. - Jól van, minden rendben - mondta, aztán lassan megnyugodott.

Ébredése után már csak és kizárólag az előtte lévő olimpiai versenyszámára tudott gondolni: a 400 méteres gyorsúszásra, mely a kiírás szerint délután kettő órakor kezdődik a paralimpiai játékokon. Oly régóta várta már ezt a napot, melyért keményen megdolgozott. Csak ült az ágyon, miközben gondolataiba merült. Telefonjának hangja törte meg a csendet és elmélkedését. Üzenet érkezett édesanyjától, aki egy idézetet küldött neki: "Ahol a vágy cselekvéssel és elszántsággal találkozik, ott valóra válik egy dédelgetett álom."
Délután kettő órakor a sípszó elhangzása után akaraterejének, kitartó munkájának, edzője biztató szavainak és a megtelt stadion hangulatának köszönhetően úgy úszott, mint még életében soha. Amikor a vízbe csobbant csak egy dolog lebegett a szeme előtt, kihozni magából a maximumot. Bármi legyen is az. És abban a pillanatban amikor a célba ért, valóra vált egy álom. Hamarosan büszkén állt fel a dobogó legfelső fokára. A stadionban amerre a szem ellátott mindenhol rajongók ezrei ünnepelték. Majd felcsendült a himnusz. Néma csend lett. Aztán újra ünneplés következett. Meghatódva állt, miközben elhunyt barátjára gondolt, akinek szintén nagy tervei voltak. Úgy érezte ott van vele. Könnyes szemmel felnézett az égre és csak annyit mondott csendesen: - Célba értem pajtás. Végigmentem az úton. MINDKETTŐNKÉRT!
6913
Levendula - 2020. július 02. 16:06:42

Kedves Rita!

Örülök hogy neked is tetszett. És hogy elolvastad novellámat.
Köszönöm.
Szeretettel: NoémiRose

6913
Levendula - 2020. július 02. 16:05:19

Kedves Kitti!

Köszönöm hogy itt jártál. Rose Örülök hogy tetszett. Igyekszem írni de lassan most már elfogynak a korábban írt novelláim és sajnos mostanában nincs túl sok időm írni. Az oldalt is ritkábban látogatom mostanság. De bízom benne hogy ez hamarosan változni fog.
Szeretettel: Noémi

6542
ritatothne - 2020. július 02. 12:29:00

Meghatóan szép történet volt. Szeretettel olvastam.

RitaRose

5396
Kitti - 2020. július 02. 12:27:25

Drága Noémi!
Megkönnyeztem ezt a csoda-jó novellát. Írj még sok ilyen tartalmas és szép történetet mindannyiunk épülésére, örömére, vigaszára. Szívből gratulálok remek írásodhoz! Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.