Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Emberi jóság (2020. augusztus)
Anya gyakran mondogatta nekem, miután szeretőn átölelt: „Kisfiam, légy jó, légy jó mindhalálig”. Így mondta, Móricz Zsigmond után szabadon. Anya a legkedvesebb írói között tartotta számon Móriczot. Imádta a műveit, Nyilas Misit. Ahogyan engem is.
És hitt az emberi jóságban.
A humánus jóakaratban. A segítőkészségben. Merthát anélkül nagyon magunkra maradunk, mondta, aztán még hozzáfűzte: ha szeretetet akarsz magad körül, te is viszonozd azt mások felé. Félreértés ne essék, nem akart ő Nyilas Misi képére formálni. Nem. Annál sokkal jobban szeretett. Ugyanakkor féltett is. A nagybetűs Élettől.
Bevallom, egy darabig jól elvoltam így, a köténye körül. Burokban. Jó volt, hogy vigyázott rám, hogy óvott sok mindentől. Aztán egyszer csak felnőtt lettem. Nagyfiú. Őszinte leszek: nem esett jól. Talán mert túl gyorsan jött minden. Tegnap még iskola, tanulás, jó barátok évődése a közösségben. Játékos pillanatok. És akkor hirtelen, mint működő vulkánból a forró láva, rád zúdul a nagybetűs Élet. Igaz, titokban már vártam, hogy eljöjjön a nagykorúság, olykor még készültem is rá. Mégis. Nem tagadom, néha bennem is ott bujkált a kisördög, mint az unokámban, aki nagycsoportos óvodásként egy napon váratlanul bejelentette, hogy ő bizony nem akar iskolás lenni.
– Miért? – kérdeztem akkor.
– Azért – felelte –, mert ott nem lehet játszani.
Hát igen, az a nagybetűs Élet maga nem a játékról szól. Nagyon is komoly dolgokról. Csakhogy erre később jön rá az emberfia. Amikor már jópáran átverték. Magamról szólva: megesett, hogy haszontalan, semmi emberkék, amatőr akarnokok álltak utamba, kihasználva ama bizonyos rám szabott anyai jóságom, ott próbáltak ártani, ahol csak tudtak. Nehezen tűrtem az igazságtalanságot, a védtelenséget. Akkor azt mondtam, elég volt!
Igen, elég volt! Felvetődhet a kérdés: csalódtam volna embertársaimban? A válasz fájóan reményvesztett, mégis egyszerű: azokban a helyzetekben úgy tűnt, hogy igen. Csalódtam.
Aztán egyszer csak ránk tőrt ez a koronavírusos járvány. Ami végül is sok mindent megváltoztatott. Elsősorban az életünket. De az embereket is. Ahogy teltek a nehéz napok, a bajban egyszer csak önzetlenekké váltak, egymással törődők lettek, segítőkészek. Úgy is mondhatnám, vigyáztunk egymásra. Bíztunk, és bízunk benne, hogy így, nemes lelkülettel összefogva a halálos ellenséget is le lehet győzni.
És akkor… Igen! Így már hihetünk az emberi jóságban.
6542
ritatothne - 2020. augusztus 23. 12:12:32

Jó kis írás volt. Tetszéssel olvastam. A szükségben lehet megismerni az embereket, a nehéz helyetekben. Azért érdemes jónak lenni, mert ha az is feladja, akiben ez a vágy ott van, akkor miben bízhatunk?

Szeretettel: RitaIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.