Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Tóth Lászlóné: Azok a régi "egészségtelen" ételek
Márti szerencsés csillagzat alatt született. Egyrészt azért, mert a második világháború után jött a világra, másrészt, mert olyan szülőket kapott, melyeknél jobbat azóta se tudna elképzelni, pedig ahogy mondani szokás már megette a kenyere javát.

Szülei egyszerű munkásemberek voltak, akiknek fontos volt, hogy miután beköszöntött a gyermekáldás az édesanya otthon maradjon, indítani, várni tudja a családot és nevelni a gyermekeket. Akkoriban az otthonlét nem volt unalmas, hiszen nagyon sok minden hiányzott még a komfortérzetből, ami ma már természetes. A teljesség igénye nélkül például a kútról kellett felhúzni a vizet, fával, szénnel fűtöttek, kézzel mostak, az úgynevezett hiánygazdaság miatt az üzletekbe is többször kellett elmenni, hogy az alapvető élelmiszereket meg tudják vásárolni. Az asszonyok maguk gyúrták a tésztát, sokan tartottak állatokat, melyeket gondozni, etetni kellett, a kertekben gyümölcsfák és veteményesek voltak, melyek szintén munkát adtak.

Márti édesanyja varrónőnek tanult, ezt a tudását egész életében hasznosítani tudta még akkor is, mikor a dédunokáknak már az üzletekben vették meg az unokák a holmikat, mert mindig kellett valamit be- vagy felvarrni, kicserélni az elromlott zipzárt, pótolni a leesett gombot, vagy a kinőtt ruhácskából szoknyát varrni, azt fodorral díszíteni, stb.

A régi időkben pedig szinte minden házilag készült. Így pl. az ágyneműhuzat, a ruhák, ingek, blúzok, szoknyák, kötények, asztalterítők, konyharuhák, stb. Még a pelenkaanyagot is méterben lehetett megvenni, azokat is méretre kellett szabni, majd beszegni.

Most azonban nem is a házi munkákról kívántam szólni, hanem az étkezésről. Az egészségtelennek kikiáltott zsír valamikor minden vidéki háznál a kamrában volt egy úgynevezett bödönben. Ebbe úgy került bele, hogy mikor disznót vágtak, akkor a zsírnak való szalonnából, azt felkockázva kisütötték. Lett belőle tepertő és zsír. A tepertőből még frissen evett a család, majd a többi ledarálva üvegekbe került és vagy tepertőkrémként került az asztalra, vagy tepertős pogácsa készült belőle. Ők mindig ettek valamilyen savanyúságot a zsíros ételekhez. Hordókban állt a pincében a saját készítésű savanyú káposzta, csalamádé és üvegekben uborka, paprika, de szívesen fogyasztottak hozzá szeletelt lila hagymát is. Az alma szintén a pincében talált magának téli szállást. A kissé savanyú nyári almából pedig gyakorta készült almáspite és almakompot. Akkoriban még nem kezelték a citromot, így annak héját is bele lehetett főzni, sőt a süteményekbe is reszelni, amitől kellemes ízt kapott. Az ősszel termő almák pedig télállók voltak, így azok akár a következő termésig is kitarthattak. A ház előtt az utcán állt két diófa, melynek termése a padláson kapott helyet. Számtalan étel készült belőle, de csemegének is szívesen fogyasztották.

Visszatérve a házi zsírra és tepertőre, annyit illik tudni róluk, hogy ezek köszönő viszonyban sem voltak a jelenlegi kocsikenőcs kinézetű, csomagolt zsírral és nagy darabos, gyakorta szőrös és porcogós tepertővel, ami olyannyira "friss", hogy esetenként kifejezetten avas az illata.

A zsíros kenyér után térjünk rá a házi eltevésű lekvárokra. A sárgabarack lekvár színe aranysárgán várta a többoldalú felhasználást. Hiszen nem csak kenyérre kenve volt ízletes, laktató és finom, hanem rákerült a palacsintára, vagy a tejbegrízbe, melyet minden gyermek szeretett, ugyanakkor a süteményekhez is fel lehetett használni. A szilvalekvárból többnyire gombóc vagy derelye készült, de kenyérrel is szívesen fogyasztották. Ebben a lekvárban nem volt semmi úgynevezett hozzáadott anyag, se cukor, se tartósítószer, csak a természet által megérlelt édes, ízletes gyümölcs.

A faluban volt egy méhész, aki időnként rendbe hozatta Márta édesapjával a kaptárakat, melyért mézzel fizetett. Márti és testvére szájtátva figyelték, amint lávaként folyik a pergetőből az aranysárga méz. Még a lépből is kaptak. A kérdés fel se merülhetett, hogy vajon miből "készült", hiszen evidens volt, hogy a méhecskék szorgos munkájának az eredménye ez az illatos finom akácméz. A mézeskenyeret többnyire úgy ették, hogy egy kis tálkában vajjal összekeverték így nem folyt le a kenyérről. Természetesen ettől függetlenül úgy is fogyasztották, hogy a mézet mártogatták kenyérrel a tálkából.

Az üdítő a házi eltevésű málna, meggyszörp volt szódavízzel. Csak úgy pezsgett a gyönyörű rózsa és meggyszínű hab a pohár tetején. Élvezet volt inni a hűsítő, gyöngyöző gyümölcsitalt.

Ősszel befőzésre került többek között a paradicsom is, amiből ivólé készült. Ez lett felhasználva a paradicsomos ételek készítéséhez, de ha a gyerekek csak úgy paradicsom levet akartak inni, annak se volt akadálya.

Édesanyjuk minden héten sütött valami úgynevezett egyszerű süteményt, mint például cseresznyés, meggyes, almás pitét, lekváros, túrós vagy diós buktát, női szeszélyt, rácsos linzert, kalácsot, stb. Kedvelt tészta volt a krumplislángos és a palacsinta is. Természetesen nagyobb ünnepeken illett valami komolyabbat is az asztalra tenni, mint például a finom házi lekvárral és saját dióval készített zserbót, diós és mákos beiglit. A sós sütemények közül a pogácsák és a sajtos rudak voltak kedveltek.

Reggelire tea, kakaó, tej, vagy tejeskávé volt a kínálat. A kávé malátából és cikóriából készült, a tejet pedig naponta hozták el a boltból az úgynevezett tejes kannában. Ezt felforralta az édesanyjuk, kivéve, ha aludttejet, vagy túrót akart belőle készíteni. A kakaóhoz, tejhez, tejeskávéhoz többnyire valami sütemény vagy kalács dukált, a sós ételekhez pedig citromos tea.

A reggeli után tízórait vittek magukkal a gyerekek és mikor hazaértek az iskolából, már várta őket a frissen elkészített főtt étel.

Telente gyakran sült a kályha tetején egy tál alatt krumpli, majd alma, mindkettőnek fenséges volt az illata, amit csak az íze múlt felül. A sült krumplit gyakorta fogyasztották finom házi zsírral, mely úgy olvadt le róla, mint a nyári napsütésben a fagylalt a kehelyről, de illett hozzá a szalonna és a kolbász is savanyúsággal vagy hagymával.

Nasinak télen ott voltak a házi eltevésű befőttek - cseresznye, meggy, őszi- vagy sárgabarack, szilva, alma - ropogtatni valónak pedig a dió és a földi mogyoró. Viszont fizetéskor mindig hozott az édesapjuk valami vásárolt finomságot is, csokit, drazsét, cukorkát, nyáron pedig a helyi cukrászdában fagyizhattak.

Apropó szalonna, Márti szülei lelkesen és örömmel mesélték, hogy a jegyrendszer idején, mikor fejadagot vásárolhattak csak, milyen örömmel falta a szalonnát, szinte be se tudott vele telni, egyre csak mondta, hogy szanona, szanona, szanona. Ők pedig boldogok voltak, hogy a gyermekeiket jól tudták lakatni, márpedig ez mindig sikerült nekik. Jól tápláltak és egészségesek voltak, fogalmuk se volt arról, hogy szegények, mert valójában mindenük megvolt, ami az egészséges lelki és testi fejlődéshez szükséges.

Hála Istennek később elérkezett az az idő, amikor a szülők is bátran, lelkiismeretfurdalás nélkül lakhattak jól, ha egyszerű, hétköznapi, saját készítésű ételekkel is, melyeknél finomabb talán nem is létezik.
6542
ritatothne - 2020. augusztus 07. 15:56:54

Kedves Magdi!

Köszönöm az olvasást. Bizony akkor nem chipszeken és pizzákon éltek az emberek.

Szeretettel: RitaRose

6191
Magdolna43 - 2020. augusztus 07. 15:54:17

Kedves Rita!

Azok a régi ízek! Már csak az emlékeinkben élnek, nem kellett, nem is tellett volna semilyen kiegeszítő táplálék, plusz vitaminok.
Ehhez elég volt a kert és a napfény ahogy írod egész évben fogyaszthattuk a friss és télire elrakott zildséget, gyümölcsöt.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

6542
ritatothne - 2020. augusztus 07. 15:50:26

Kedves Rózsa!

Bizony, akkor tudták az emberek, hogy mit esznek. Vagy náluk, vagy a szomszédban kapirgált a tyúk, amelyik kapott kukoricát és csipegette a zöldet. Nem egymásra zsúfoltan és vályúból ettek, nem kaptak semmi "gyorsítót", hogy mielőbb vágásra érettek legyenek. A zsír selymes volt és jóízű, a meleg sült krumplin szépen olvadt. A savanyú káposzta sem ecetes volt, hanem volt ideje erjedni, emiatt még kimosni se kellett, olyan finom volt és tele "C" vitaminnal. A házi szörp és lekvár semmilyen hozzáadott, ilyen-olyan "E" anyagot nem tartalmozott, maximum cukrot. Ezek ma már biók, amik arany áron kaphatók.

Köszönöm az olvasást.

Szeretettel: RitaRose

6482
rozsa koncz - 2020. augusztus 07. 15:38:01

Rita kedves!
Összefut a nyál a számban, nekem még mindíg jól esnek ezek a "nem egészséges falatok. Rikán és keveset fogyasztok belőlük. Hiszem, hogy nem ártanak
.Nagyszerű írásodhoz gratulálok RózsaRoseHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.