Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Hodos Éva: Cipó történetei (A hattyú)
A nyári napsütésben sercegett a barnára aszalódott fű Cipó és Pepa talpa alatt, amint a mezőn óvatosan lépkedtek. A nyulaknak mentek füvet szedni.
- Gyere, menjünk lejjebb! - húzta maga után a kislány pajtását -, arra a tó szélén talán van még zöld, itt már minden kiszáradt.
Igaza volt. Abban az évben különösen kevés csapadék hullt nyáron. A forróság elviselhetetlenül fojtogató lett. Ember és állat igyekezett napközben árnyékot keresni, s csak kora hajnalban, vagy késő este bújt elő... Sötétedés után ültek ki a kispadra a szomszédok, és a kellemesen lehűlt levegőben késő éjfélig beszélgettek. Senkinek nem volt kedve bemenne a házakba, hol olyan meleg lett, mint a kemencében. A gazdák sem vitték ki a tó mellé legeltetni jószágaikat. Az olajfa alatt kiszáradt a fű, s csak lenn a tó mellett zöldellt néhány helyen. Itt szedték meg a gyerekek kosarukat. A nap lefelé tartott pályáján, várható volt, a szülők hamarosan megérkeznek a földekről. Mindenki Rozika néniéknek ment krumplit szedni. Nem akarták tovább a földben hagyni, mert megfőtt volna. Cipó apja is itthon maradt segíteni. Jól jön az a zsáknyi krumpli, mit napszám fejében kapnak! Az apróbbja itthon maradt, hogy napközben vizet adjanak a jószágnak. Ez a baromfikra és a nyulakra állt, a többire nem volt gond, azt kora reggel a szülők elintézték.
A tó szintje jócskán lecsökkent, a kisebbekből egy kiszáradt. A Nap gyilkos szikrákat szórt, s a gyerekek sűrűn kapkodták lábaikat, mert az átmelegedett föld sütötte mezítelen talpukat.

A tavon libák úszkáltak vidáman. Látszott rajtuk, jól érzik magukat a habok között. A fehér valamit Pepa vette észre, Cipó el volt foglalva a fű tépkedésével.
- Nézd Cipó! - kiáltotta. - Milyen nagy liba!
A kislány felkapta fejét. Távolabb, a víz partján valóban egy hatalmas testű fehér madár feküdt. Odaszaladtak hozzá. Látták, oldala fel, alá jár, s az egyik szárnya furcsán kitekeredett.
- Ez hattyú! - kiáltott Cipó.
Jól ismerte képről, hiszen a Vadhattyúk mesekönyv kedvencei közé tartozott, s abban szakasztott így néztek ki az elvarázsolt királyfiak, mikor átváltoztak gonosz mostohájuk átkára madarakká.
Az állat nem mozdult. Valószínűleg leszállhatott inni, és valami megtámadta, mert közelében fehér tollak hevertek.
A gyerekek kíváncsian körbeállták, nézegették a csodálatos madarat. Nem merték megérinteni, olyan nagynak tűnt, sokkal nagyobbnak, mint a libák, melyeket naponta látnak a vízen. De jól tették, hogy nem hagyták ott, mert a parti gödrök felől előtűnt egy kutya. Kóbor állat lehetett, igaz nem volt lesoványodva, hiszen a víz mellett megtalálta mindazt a napi táplálékot, innivalót, mely ebben a hőségben ahhoz kellett, ne pusztuljon el. Fenyegetően közeledett, látszott, nem fogja harc nélkül átengedni zsákmányát. Pepa ijedten suttogta Cipónak:
- Fussunk, mert megharap!
- Nem hagyhatjuk itt a hattyút! - súgta az vissza.
Hihetetlen volt a madarat ilyen közelről látni. A kép - melyen hasonlót a kislány látott - és a valóság szinte megegyezett egymással. Egyetlen apró eltéréssel, ennek fején nem volt korona. A gyermek, ahogy nőtt, szétválasztotta magában a mesét és a valóságot, de abban a korban volt még, mikor e két dolog néha egybemosódott. Hányszor mondta neki apja:
- Cipó, ez csak mese, érted? A valóságban ilyen nincs!
S bár a gyermek hitt az apai szónak, mégis fantáziájában úgy vélte, a hattyú és a béka, királyfit takarhat, kit gonosz boszorkány varázsolt el. Milyen jó is ilyen naivnak lenni! A világ dolgai nincsenek górcső alá rakva, és gonosz vagy jó létezik csupán, nincs olyan, hogy mindkettő egyben....
Ez a kutya aki most ott állt ugrásra készen, gonosz volt, és ezt a gyönyörű hófehér madarat akarta bántani. A kislány lerázta magáról Pepa kezét.
- Nem! - mondta határozottan. - Nem megyünk sehová!
Apró lábával toppantott egyet, melyre a támadó úgy látszott megrettent.
- Takarodj! - kiáltott most már a gyermek, s kosarat a vicsorgó állat felé dobta.
Az meglepődött a felé repülő tárgytól, és szűkölve ugrott hátra, megfordult, farkát maga alá húzva eloldalgott, de még vissza- visszatekingetett.
- Takarodj! - kiáltott még egyszer a kislány remegő hangon, saját bátorságán meglepődve, s még egyet dobbantott, melyre a négylábú lassú futásnak eredt...
- Cipó, nézd! - kiáltott Pepa a hattyú felé mutatva.
A madár úgy látszott magához tér... Lassan felemelte fejét, lábra állt, ügyetlenül billegett a szárazföldön, és szárnyait rendezgette. A jelek szerint csontja nem törött, mert a vízhez totyogott, abba beleloccsant, és tetején kecsesen úszni kezdett. A két gyermek áhítattal nézte. A libáktól ó nagyon is különbözött ez a gyönyörű állat. Olyan tökéletesen siklott a víz tetején, mint egy balett táncos...., és lassú szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. Cipó és Pepa megbabonázva álltak, és a kislány bár nem mondta ki hangosan, de úgy látta, az égen repülő hattyú fején mintha egy parányi aranykoronán csillant volna meg a lenyugvó nap fénye....
6191
Magdolna43 - 2020. augusztus 10. 13:31:11

Kedves Éva!

Sok szeretettel gratulálok, kedvesen szép történetedhez,
Magdi

6838
onodymagdolna - 2020. augusztus 09. 14:00:47

Lehet, hogy jó volna még egyszer ilyen gyermeknek lenni.Magdi

5548
babumargareta - 2020. augusztus 07. 16:37:03

Drága Eva!
Szeretem írásaidat.Milyen aprólékosan kiterjed figyelmed mindenre.
Jo környezet megfigyelő vagy .Jó olvasni kedves írásaidat amik mindig tartalmaznak kis meglepetéseket.Smile
Határozott ez a kislány ,aki a gyengébbek oldalára áll.
Szép kis történetedhez szeretettel gratulálok.....Babu

6653
pepa24 - 2020. augusztus 06. 21:40:06

Szerintem is ott volt az a korona...
Annyira szép, Éva, egyszerre igaz és mese, hogy az ember elandalodik tőle... Rose
És még valami tetszik: ezúttal a hercegkisasszony mentette meg a királyfit. Smile Rose
(Egyébként szerintem sok mesében lehet így, csak a királyfik elég buták szégyellni a dolgot, ezért titkolják... Grin )
Látod Évikém, ilyen jó a történeted: gyermekké tesz egy pillanatra. Gratulálok! Rose

6542
ritatothne - 2020. augusztus 06. 20:59:31

Kedves Éva!

Nagyon édes volt ez a koronás hattyú történet, tetszéssel olvastam.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.