Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Vilhelem Margareta: A házasság hetedik éve-------Novella
Gyönyörű pünkösd reggel. A napsugárban már csuszkáinak a legyek, oda-oda sandítva a viaszkos vásznas asztal felé, hol Erzsike őrizgeti az ura kávéját.
- Gyere már, sze mind kihűl,- dédelgeti a kávé melegét s kapkod a legyek felé, nehogy egy is megkörnyékezhesse a párolgó csészét. Gábor vidáman csapkodja izmos nyakára a vizet, cseppet sem sietve. Miért sietne? Ha meghűl, hát meghűl... Majd felmelegíti az asszony... azért asszony. Erzsi duzzog egy sort, de aztán szívébe nyilallik a pünkösd. Talán, nem is ez a mai, hanem a hét esztendővel ezelőtti, mikor Gáborral páros vesszőket úszkáltattak: hogy lám, elszakadnak-e egymástól, széttáncoltatják-e a csobogók fodrai? S mert kétfelé sodorták, tán tiltakozásuk pecsétjéül,... vagy csak a levegő volt akkor olyan szerelmes természetű,
-A fene tudja abbahagyták az úszkáltatást...
Bizony, szép pünkösd volt az! S a mostani is épp olyan szépnek indul, menekül a világ szeme elől Erzsi szívébe az arcára igyekvő pirosság, amint a bizsergető éjszakát ropogtatja ki magából, s a bizakodva kelő kalácsokra pillant. Lám, már hét éve élnek együtt, mondhatni, különbékében.

Pedig lett volna, amiért elinduljon a zsörtölődés. S Erzsi lopva Gábor felé sandít, mintha a puszta gondolattól is féltené a békét.
Hát igen, - a gyermek... - böki ki, de csak gondolatban, magának. Hogy miért nem lett?!.
-hát nem lett. Talán, mert ő a hibás,- törüli fényesre az asztalka vásznát. Kezdetben még szinte sajnálta is Gábort, amiért annyira epekedett hiába. De aztán, hogy Gábor is belenyugodott, csak nem bolond, hogy ő fűtsön ott, ahol már majd hogy el nem pállik minden a melegtől. Most is csak azért jut eszébe, - szinte bolondságból, - mert Marínéra gondol, - hogy süllyedjen el ott, ahol éri, - ki lám, nem átallotta beleszimatolni az ők életükbe is a megromlott magáé után.
- Jaj lelkem, az ilyesmi sohase késő, hogy megbosszulja magát, - kajánkodta körül a piacról jövet. Törődjék csak a magáéval, - nézett vissza akkor Erzsi a Maríné képébe odamondóan,- vagy legalább a leányáéval,... nehogy az ő viseltes dolgai bosszulják meg magukat. Még áldott szerencse, hogy Gábort nem lehet hergelni, nyugtatja magát, -mert ki tudja mire nem képesek az emberek.

Egy darabig csodálkozott is azon, hogy Gábor még csak említést se tesz a dologról, pedig bántja, hogyne bántaná, hiszen csak a vak nem látja, hogy igen. De éppen az a szép, hogy azt nem mondja ki, amit úgyis mind a ketten tudnak: azt, hogy a te hibádból. Akkor nem mondta ki, s most lassan tán csak elfelejtődik, - számítgatja magában. De mikor is mondaná?... ahhoz veszekedés kell, vagy legalább is kötődés, s hogy ilyesmi ne lehessen, arról, azért asszony, hogy gondoskodjék. Máriné pedig csak hadd siránkozzon magában, amit akar, Gábor az ő Gáborra gyerek nélkül is. S Erzsi már-már azon van, hogy gondol egy csúfot a Máriné leányáról is arra vonatkozólag, hogy hova menjen, ha még sokat kerülgeti Gábort, - de ahogy a házvégi füzes felé néz, ereiben hancúrozni kezd megint a hét év előtti pünkösd, s ezért, csak úgy mellékesen, mintha a tekintetének épp arra lenne dolga, Gábor felé sandít, ki már az ünneplő ingbe kezdi beletornászni magát.
- Ejnye, még elkésik, addig cifrálkodik,- kezd bele megint az unszolásba, már csak azért is, hogy az immár bőrösödő kávé ügyét eligazítsa.

- Tyű, a mindenit, - pillant az órára Gábor, - igazad van, rég ott kellene, hogy legyek a Körben. S már inná a kávéját is, meg gombolkozna is, egyszerre, de megakad a keze a galléron ott, ahol a gomb szokott lenni.
- Mi a fene, csak nem hiányzik, - keseredik neki,- éppen most, mikor úgy sietek! De bizony hiányzik, akárhogy is nézik. Félig a vászon közé húzódva, a gomb helyén két csenevész cérnaszál mered csak ki.
- Biztosan a vasaló vágta le, - egyengeti a helyzetet Erzsike , míg magában ő is azon mérgelődik, hogy -éppen most Éppen most! hogy a fene egye meg azokat a hitvány cérnákat, s egy kicsit Gábort is, amiért örökké úgy rángatja le magáról az inget, hogy mindig megszakad valamelyik szál, s még jó ha nem az ing. , De Erzsi szívében csak egy pár pillanatig tart a zsörtölődés, mert okos asszony lévén, tudja, hogy nem jó ilyenkor szótlanul hagyni az emberét.
- Várj csak, mindjárt felöltöm, -szalad a tükrös asztal felé, ahol a cérnákat tartja. - Nem tudod megnézni akkor, amikor ideadod, ingereli magát a férfi,- jókor kezdesz a varráshoz, mikor már mennem kéne. Az ilyenre vasalásnál ügyel az ember, nem mikor a nyakán van! -Ugyan már, - áll meg mentiben Erzsi - ne oktass te engem arról, hogy mit hogy, s mikor kell, tudom azt nálad nélkül is.

- Veszem észre, hogy tudod, - morog már nem is az asszonnyal, hanem magával.
- Nem az első eset!- Mi nem az első?- kapja fel a fejét Erzsi.- Az, hogy nincs gomb.. . s hogy ráncos a gallér... S a pecsét is ott a másik ruhában már legalább egy hónapja . Ugy belerágta eddig magát a szövetbe, hogy ki se jő! - Eredj már, ne okvetetlenkedj annyit,- mérgelődik neki most már az asszonyka is.
Miféle pecsét van benne egy hónapja?! Belekönyökölsz te mindennap valamibe, mert sohse tudsz ügyelni, sohse is tudtál. Hogy az ember nem győz takarítani reád...- Nem baj, majd megtanít ügyelni az irodavezetőd, - teszi le Gábor a nehéz szót. - Ő biztosan nem keni össze magát. Ez azonban már sok Erzsinek. Hiszen igaz, járt hozzá még leánykorában az az irodavezető, nem tagadja. De soha nem kívánta. Inkább csak az anyjáék erőltették. S most lám, ezt veti a szemére. Mint szagot kapott farkas, úgy fordul hirtelen Gábor felé:
- Tán az ipartestületben hallottad, Márkus Feri s a többi gyönyörű barátod társaságában, mert ott szokták a férfiak tele tömni egymás fejét mindenféle marhasággal?!
- Márkus Feri?- akad meg Gábor a néven. - Mi bajod vele? Azzal barátkozom, akivel éppen jól esik. Csak nem akarod megszabni? Vagy inkább azt szeretnéd, hogy itthon üljek örökké? Mi? Igaz, hogy akkor legalább rend lenne, - teszi hozza mellékesen, - nem kellene állandóan úgy keresgélni mindent, mintha folyton költözködés lenne.
- Ugyan biza mit nem kaptál meg?! biggyeszti az asszonyka csúfolódóra az ajkát.
- Mit?.. . hát a nyakkendőt sem.- a zöldet. Tűvé teheti az ember az egész házat érte. - Ott az új, miért nem kötöd fel azt? -Az nem kell, érted!-. nem kell! - csattog most már Gábor, hogy harsog tőle a konyha. - Nem is kötöm fel soha.. . Soha, érted, soha! Tudhattad jól, hogy nem szeretem az olyan rikítóst, de csak azért is olyant vettél. Kösd fel te, ha úgy tetszik, vagy add el, mit bánom én,.. . csinálj vele, amit akarsz..
Ugy kezdődött. Valahol leszakadt egy inggomb s gurulni kezdett, majd odaverte magát valamihez s megállapodott. Ettől kezdve lapult-lapult, mintha már sehova se tartozna, míg csak egy sárga nádseprű bele nem habarta a szemétbe, hogy ott élje további, életét az udvaron, a ház végében.
Arra kapirgált egy tyúk, megnézte, egyet-kettőt koppantott rajta, s mert számára semmire se volt jó, otthagyta. Azután arra ment egy gyerek, ő is megnézte, s a zsebébe dugta; jó lesz majd gombozni. Ettől kezdve az inggomb ott röpködött az utca porában, hol az alszegen, hol a felszegen, aszerint, hogy hol folyt a játék, míg csak valamelyik gyerektől el nem szedte az anyja, hogy a férje ingére varrja; semmit se sejtve arról, hogy valahol, nem is olyan messze, talán épp a szomszédban, a haragosánál, vagy az édes kománál lélekbe fojtott kirobbanást okoz ugyanaz a gomb. Ugyanaz, amelyikkel gyermeki örömére még vagy két tucat hasonló gombot nyert a Kicsi Zsigáék fia, s amelyik most ott díszeleg olyan ember inge nyakán, akinek eszébe se jut arra gondolni, hogy honnan került oda .. . Csak hordja, míg el nem hullatja ő is .. . Akárcsak Gábor, ki lám, most egyszerre elővájja mind az elkövesedett keserveket, bántódásokat, s úgy vagdossa Erzsikéhez , hogy szegény már már azt érzi: egész házaséletük csak gyötrelem volt.

Előkerül sorjában minden. Az is, hogy Gábor sohase szerette savanyún az ugorkasalátát, s Erzsi mégis mindig savanyún csinálta, mert restellette még azt is, hogy megérdeklődje az anyósától, mármint a Gábor anyjától, hogy vajon milyen mértékben fekszik a fia gyomrának az ecet; s a tejbekását nem eszi-e véletlenül tej nélkül?..

Aztán Erzsike se ül éppen a száján. Előhozakodik ő is mindennel
- Hogy Gábornak sohase akkor kell a csók, amikor neki, pedig bezzeg hét évvel ezelőtt nem kínáltatta magát.. . még a végén egyszer a boldogságukra olvasnak valamit, addig forgolódik a szoknyák körül. Közben néha már úgy érzik, mindent felhánytorgattak egymásnak. Talán még a szomszédok baját is. De csak nem akar abbamaradni az osztozkodás; mert valami még kimondatlanul bár, de ott lóg a levegőben.
S mikor Erzsi épp azzal hozakodik elő, hogy ő bizony sok mindent nem így képzelt el: fordul egyet Gáborral a világ, s kezét a kilincsre téve, csak úgy, gombolatlan ingben, kiindul a házból. De még lobban egy utolsót a keserűsége. Utolsót, de a legnagyobbat.
- Hát igen, biztosan mindennek én vagyok az oka.. . Talán még annak is, hogy gyerek sincs!... Nem húzza be maga mögött az ajtót hangosabban, mint máskor, mert nem olyan természetű ember. Csak a szeméből szökik le két olyan égő szikra, hogy megdermed Erzsi , s nem nyomja le a kilincset, hogy Gábor után szaladjon, s fülébe zokogja:emberkém, maradj csak, mert úgy felvarrok majd minden büdös gombot, hogy soha az életben le nem szakad többé...

A nap elé csúszik egy illemtudó felhő, mintha azt gondolná: nem való most pünkösdi aranysugár az Erzsike keservéhez, ki,, amint az már ilyenkor lenni szokott, az ágyra veti magát és sír. Mégpedig több mindenért: hogy így megcsúfolódott az ünnep, s az életükre ilyen folt esett. De kesereg azért is, hogy lám csak... elszalasztottá a nagy alkalmat; pedig be jó lett volna most előhozakodni a Maríné leányával... Nem azért, hogy tán megtudjon valamit, ... hiszen őrizzen meg az Isten mindenkit az ilyenféle bizonyostól, hanem, hogy könnyítsen a lelkén a kimondott szóval.


A nap már jóval fentebbről és mégis melegebben süt az emberek nyakába. Nem jár, csak akinek erősen sürgős... A szederindával futtatott házban egy asszonyka törülgeti kisírt szemeit a beáradó napsugárral. oh, hogy a.. . suhint a legyek felé - mondok mindjárt; egy csúfat.Mérgelődik, mikor meglátja, hogy körülülték az őrizetlenül maradt kávét. Egy csomó már úszkál is benne...
-Na tessék, ezt se itta meg s most csinálhatok neki másikat- zsörtölődik szomorkásán. Egy pillanatra átszalad szívén a kételkedés, hogy vajon kinek csinálja, s miért... de nem sokáig,, mert érzi, talán jobban, mint valaha, hogy Gábornak, aki, - szegény- ki tudja merre kószál most, hogy kirázza magából a mérget ... De már minden pillanatban visszajöhet... Az nem lehet, hogy csak úgy, egy inggomb miatt... - borul el megint az arca . . . Amikor aztán Gábor betoppan, a konyhában egyszerre minden olyan, mintha első sugaraival most ébredezne a pünkösd. Csak a legyek ébersége kábultabb a viaszkosvászon asztal körül, hol Erzsike őrizgeti az ura kávéját..
Vége.
5486
Magdus Melinda - 2020. augusztus 11. 12:43:17

Olvasmányos, életszagú novellád hosszúsága ellenére rövidnek tűnt. Folytatást kíván ... Lám, lám egy leszakadt gomb mennyi sebet téphet fel. Tetszett, ahogy elmélkedtél
a gomb sorsáról is.
Szeretettel gratulálok!HeartRose Melinda

6722
Garajszki - 2020. augusztus 11. 11:22:49

Így lehet egy apróságból veszekedés. De azértvisszatalálnak egymáshoz. Én legalábbis gondolom. De azért sok mindent érzek ott a háttérben, ami elgondolkoztató. Tetszett az írásod.
Gratulálok. Rozika

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.