Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.01.17. 22:35
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.01.17. 21:02
Nagyon szépen köszönöm!

2019.01.17. 20:57
Feltettem a versedet.

2019.01.17. 20:49
Kedves József! Kicsit késve beküldtem egy versemet, fel tudnád még tenni?

2019.01.17. 20:44
Köszönjük! Na én erre most megiszok valamit.

2019.01.17. 20:40
A feltöltés befejeződött. 70 ÚJ vers és próza feltöltésre került. Kellemes kikapcsolódást mindenkinek. Smile

2019.01.17. 20:21
Virag, feltettem a novelládat.

2019.01.17. 19:55
Szép estét és békés éjszakát kívánok szeretette. Heartl

2019.01.17. 19:11
Mindenkinek kellemes estét, és pihentető éjszakát kívánok! Tibor

2019.01.17. 17:00
jó estét mindenkinek

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: milikrobert
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Bakos József: Hadművelet

Egy téli napon látta meg őt először. Piros sapka volt rajta, vastag kötött kabát és puha kesztyű. Arcát félig sál takarta el, így száját – azt a mindig mosolygós csöpp kis száját – csak sokkal később pillanthatta meg. Először csak két hatalmas zöld szemét csodálhatta és az apró szeplőket az arcán. Tudta, hogy ezen a napon megváltozott valami.
Próbált mindig a közelében lenni, lopva őt figyelni, de megszólítani nem merte. Bár többször is elhatározta, hogy odamegy hozzá, mégsem tette meg. Talán félt attól, hogy ő nem tetszik neki, talán gyávaságból, vagy csak azért mert lusta volt? Ezt igazán nem is tudta.
Csak egy kicsit gyönyörködhetett benne minden nap. Nézte ahogy mosolyog, sétál, virágot szed, vagy a barátnőivel beszélget. Ezek voltak a legszebb pillanatok az életében. Erre gondolt amikor felébredt és erre emlékezett vissza akkor is, amikor este álomra hajtotta a fejét, várva az ébredést és az újabb találkozást.
Tavasszal, amikor már nem kellett sapkát hordani, vörös, hosszú, selyemfényű haját is megláthatta végre. Messziről felismerte minden alkalommal amikor közeledett, akármilyen tömeg is volt. Állt bambán és reménykedett. Arra várt, hogy egyszer talán a lány jön oda hozzá. Megfogja a kezét, a szemébe néz és rámosolyog. Szerette volna megsimogatni azokat a pici kis ujjakat, érezni a bőre puhaságát és esetleg egy puszit is adni neki. Kézen fogva sétálni vele és beszélni hozzá… De ez nem történt meg és ő sem tett semmit, hogy közelebb kerüljön céljához. Csak várt, vágyakozott és álmodozott.
Egy hétfői napon azonban úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább. Felvette kedvenc ruháját, hogy a legjobb formáját hozza. Barna bársony nadrágot, világoskék zsebes, galléros pólót és az elmaradhatatlan csíkos kötött pulóverét. Alaposan átgondolt mindent, a legapróbb részletekig. Tudta, hogy nem szabad hibáznia.
Hosszúnak tűnt számára ez a reggel. Az unalmas reggeli, a hosszú séta, minden. Az utcán most nem nézett meg senkit úgy ahogyan szokta. Csak a célja lebegett a szeme előtt. Látni a lányt újra és odamenni hozzá.
Csigalassúsággal teltek a percek. Állt a házak közötti udvaron és figyelte a közeledő arcokat, de nem látta őt. Nyugtalan lett, tenyere izzadni kezdett és idegesen pislogott. Nem lehet igaz, hogy éppen ma nem jön, amikor végre elhatározta magát!
Fel-alá járkált, mint egy éhes oroszlán a ketrecében. Dühében még egy kavicsba is belerúgott, ami nagy csattanással csapódott az épület falához. Néhányan felé fordultak és morcosan néztek rá. Ő válaszul kiöltötte a nyelvét és tovább sétált.
Már szinte feladta a reményt és fáradtan egy padra ülve szomorkodott, amikor ismerős vörös hajkorona tűnt fel a láthatáron. Felpattant és szemeit a lányra szegezte. Aprócska szoknya volt rajta, lába egészen a combjáig látszott, fehér blúzt viselt és egy virágmintás mellényt. Mosolyogva lépkedett éppen felé, két csúnyácska barátnője társaságában, miközben kedves hangján felhőtlenül csacsogott, mindenféle fontos női dolgokról.
Mástól és máskor ez számára nem tűnt túl érdekesnek, de tőle maga volt a mennyország. Nézte a szép szemeket, a fitos kis orrát, kedves mosolyát, pici száját és a távolról is jól látható apró édes szeplők seregét két orcáján. Hosszú haja copfba kötve egészen a csípőjéig ért. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Tudta, hogy meg kell tennie. Oda kell mennie hozzá. Nagy levegőt vett, átgondolta újra a terve részleteit és elindult. Nem szabad hibáznia, most nem, hiszen a jövőjük függ ettől. Csak néhány lépésre volt a lánytól, mégis úgy tűnt neki, mintha a világ másik végére kellene elmennie. Ólomsúlyként nehezedett rá lábaira a félelem, de legyőzte és lassan lépkedett tovább.
Amikor odaért, még látta, hogy a két csodaszép szem rátekint és a mosoly megremeg az arcán, azután cselekednie kellett. Kinyújtotta a kezét, markába fogta a puha, finom tapintású hajfonatot és teljes erőből meghúzta, miközben egy nagy puszit adott a lány kis arcára.
Ezután, mint aki jól végezte dolgát, megfordult és elégedett mosollyal visszaindult a pad felé.
– Sikerült! – suttogta maga elé.
A lány elpityeredett és a bejárati ajtó felé indult, ahonnan egy idősebb nő lépett ki fehér köpenyben.
– Óvó néni! A Péter meghúzta a hajamat és egy puszit is adott – mondta sírós hangon, miközben védelmet keresve ölelte meg Kati nénit, aki megsimogatta a kislány fejét és tekintetével a fiút kereste.
– Most már biztosan szeret – összegezte a fiú - hiszen már el is dicsekedett vele. Egyik kezét győzedelmesen emelte a magasba, miközben ismét jó nagyot rúgott egy kavicsba. – Ha megnövök, feleségül veszem – suttogta és hosszú idő után most először nagyon elégedett volt magával.

Írta: Bakos József
795
Tigram - 2009. szeptember 23. 20:51:50

Józsi!

Miért szerénykedsz, nagyon jó, végig érdekfeszítő volt az írásod.
Kellemes élményben volt részem.

Csak gratulálni tudok.
Tigram.

686
T Pandur Judit - 2009. szeptember 23. 17:20:42

Kedves Józsi!
Sejtettem, hogy kicsi fiúról van szó, már az elején. Ügyesen rávezetted az olvasót, anélkül, hogy leírtad volna.
"Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem" mondja a népdal, és milyen igaz, már az oviban is lehet gyötrődni Smile
Nagyon valóságosan és aranyosan írtad meg az ovisok első nagy szerelmét. Tapasztalatból mondom, mert a két fiam és az egy lányom ugyanilyen nagy szerelmeket élt át az oviban. Csak egy kis baki van benne: ha együtt jártak oviba / a kislány tudta, hogy Péternek hívják a kisfiút/, akkor nem kellett tavaszig várnia, hogy megláthassa a kislány haját, mert benn a teremben nem viselnek sapkát.

Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.