Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: A Király: 2/1. rész

Szerzőtársak: Csató Gáborné és Csató Mihály
A folyó partja mellett húzódó gyalogúton sokan sétáltak. A Nap már szelíden simogatott, hívogatta a szabadba a környék lakóit, akik engedtek a csábításnak. Az idősebbek a szépen felújított padokon pihentek, míg a gyerekek bicikliztek, futkároztak, vagy a réten labdáztak. Fiatalok andalogtak mindenfelé, kéz a kézben, vagy éppen testük minden lehetséges porcikájával összebújva, amennyire az illem és saját szemérmességük engedte.

A párok közül egyet különös figyelem kísért. Feltűnően elegáns, divatos lány repkedett szerényebben öltözött partnere mellett, jól látható büszkeséggel és vággyal eltöltve. A fiú fekete göndör hajával, gyönyörű barna szemével igazi görögös szépség, sok nő megfordult utána. Tudatában is volt előnyös külsejének. A mellette csivitelő hölgy kiérdemelte, hogy vele töltse szabadidejét. Bár látszólag nem vett róla tudomást, elégedetten hallotta, ahogy összesúgtak a hátuk mögött:
- Nézd, ott megy a Király lánya, azzal a szépfiúval.
A királylány minden mozdulata szerelemről árulkodott, ahogyan hol belekarolt, hol hangosan nevetgélve illegette magát, hol kacér pillantásokkal ostromolta az ifjút. A fiatalember szándékai pedig komolyak voltak. Legalábbis ő komolyan vette partnere erényeit, pontosabban erényét: édesapját. Segítséget akart kérni, hogy dédelgetett álmát valóra válthassa. Állástalan orvos volt, nem is a legtehetségesebbek közül való. Bár mit is számított tehetség, tudás, szorgalom? Kapcsolat kellett. Kizárólag arra volt szükség.
Az egyetemi rendezvényen a tehetősebb fiatalok kisebb csoportjával mulatozó lány egész este folyamatosan őt nézte. Ebből merített bátorságot, némi informálódás után, hogy odamenjen, meghívni a sétára.
Mindenkinek van gyenge pontja. A királynak a lánya. Mindenki tudta ezt róla, még a messziről idekerült szegénylegény is. Néhány hízelgő bók, rövid megható monológ nehéz gyermekkoráról, érző lelkéről és a lány úgy vélhette, hogy ezt a fiút neki kell pátyolgatnia.
Majd elkomorult, arról beszélt, hogy valószínűleg vissza kell mennie a szülői házba, mert nem tudja már sokáig fenntartani a városban magát. Hozzátette, hogy persze akkor is szeretne találkozni a lánnyal, csak hát az útiköltség, meg ilyesmi. Végül elhallgatott, mint aki nem tudja, hogy kimondja-e, ami a nyelvén van. Némi habozást tettetve kibökte:
- Lenne itt egy álláslehetőség, ami talán… - majd, mint aki megbánta, hogy belekezdett,
zavartan elhallgatott. Számítása bevált. A lány, aki kezdte úgy érezni, hogy a mennyország felhői közül szállt alá a gyalogút betonjára, belecsimpaszkodott szavaiba:
- Hol?... – kérdezte mohón, nem is leplezve izgatottságát. – Milyen állásról van szó?
A fiú kicsit habozva, kelletlenül válaszolt, mintha komolyan vívódna, hogy elmondhatja-e egyáltalán.
- A megyei kórházban, a belgyógyászaton. Gyakorlott orvost keresnek, én pedig kezdő
vagyok…
- Jelentkeztél?
- Nem. Úgysem engem választanának. – mondta lemondóan – Pedig a gyakorlatot hamar megszerezhetném. Különben is hol kezdjen az ember, ha mindenhova gyakorlott munkaerő kell?
Arcán és testében a tehetetlenség minden jelével sóhajtott és elhallgatott. Most dőlt el, hogy milyen volt az előadás. Nem kellett csalódnia.
- Majd szólok apának. – simult hozzá mosolyogva, biztatón és védelmezőn a lány. – Bízd csak rám!
Bizonyára nem sejtette, hogy háta mögött a „majd szólok apának” gúnyos jelmondattá vált. Többször hallhatták már tőle diáktársai, akik egymás közt kinevették. Ostoba libának tartották, csak szemtől-szembe jártak kedvében, igyekeztek jóban lenni vele. Azt hitte, mindez az ő varázslatos személyének szól. A keserű valóságot nem látta - vagy nem akarta látni.
Szülei éppen azzal ártottak neki a legtöbbet, hogy mindig mindent megkapott. Soha semmiért nem kellett megdolgoznia, küzdenie. Nem értette a körülötte élők problémáit, ők pedig vagy irigykedtek rá, vagy vártak tőle valamit.
A király palotájában luxuskörülmények között élt a család. Külsőre minden megvolt, a felületes szemlélő mindent tökéletesnek találhatott. Csak olyan fogalmak hiányoztak, melyeket már nem lehetett megvenni: a szeretet, a meghittség, az őszinteség. A királyné tudomásul vette és unottan játszotta szerepét. Ő volt a király felesége, a királylány anyja, a királyi háztartás vezetője. Ennyi és semmi több. Férje régóta szeretőket tartott. Lánya hamar rájött, hogy az igazi hatalom apja kezében van. Gyorsan megtanulta azt is, hogyan veheti le a lábáról. Akaratlanul is belenőtt az érdekek vezérelte világba.
A fiút meglepte a lány céltudatossága, ami még az övét is túlszárnyalta.
- Nem is tudom… kérhetek-e ilyet? Meg aztán mit szólnának… És alig ismerjük egymást…
- Én úgy érzem, ezer éve ismerjük egymást. – mondta a lány és már nem is próbált uralkodni magán, ajkai a fiúéra tapadtak. Forró csókokban gabalyodtak össze pár percig, majd a fiú, immár visszanyerve erejét, a védelmező férfi szerepét vette fel. Évődve, mint aki nehezen tud elszakadni a pillanattól, a lányt a parkoló irányába terelgette.
- Menjünk vissza a kocsidhoz. Túl messzire jöttünk. Még ellopják! – mondta, egy-egy csók között. Igazából most, hogy tervét megvalósította már szerette volna lerázni a rátapadó nőt.
- Még hogy az én kocsimat ellopják? – nevetett nagyképűsködve a lány.
- Miért, az lehetetlen? – kíváncsiskodott a fiú.
- Megnézném, ki merné elvinni. – mondta felvágva, ám egyúttal a magától értetődő dolgokat magyarázók magabiztosságával. – Egyszer apa kocsiját ellopták a Horgász Klub parkolójából. Másnap már ugyanott állt, lemosva, kitakarítva, az első ülésen bocsánatkérő levéllel és egy borítékban pénzzel, kárpótlásul az okozott kellemetlenségért.
- Brrr… Kezdek félni tőled. – mosolyodott el a fiú.
Igazából valóban megfordult a fejében egy pillanatra, hogy ingoványos talajra tévedt, de elhessegette az aggódó gondolatokat.
- Ugyan már hercegem – tréfálkozott a lány, miközben ismét követelőzően hozzásimult.
Időközben visszaértek a vadonatúj terepjáróig, beszálltak és elhajtottak, újabb témát adva a folyópart élénk fantáziájú közönségének.

A király horgászni készült. Pecabotjait, egyéb kellékeit saját klubjában tárolták, így csak néhány apróságot vitt magával. Kedvenc sportkocsija csomagtartójánál állt, mikor mobiltelefonja megszólalt.
- Halló! Itt Nagy doktor. Kerestél. Elnézésedet kérem, egy beteget vizsgáltam, azért nem tudtam a telefonhoz jönni…
- Semmi gond. Hallom kollégára lenne szükségetek. Tudok küldeni valakit.
- Ki az? Tapasztalt, jó szakember?
- Kezdő még, de hálás lennék, ha magad mellé vennéd. Majd belejön. Melletted biztos sokat fog fejlődni.
- Köszönöm bizalmadat, de nem tehetem. Gyakorlott munkaerőt keresünk. Kevesen vagyunk, nincs lehetőségünk zöldfülűt tanítgatni.
- Nézd, ez nagyon fontos lenne. A lányom odáig van érte. Te is apa vagy, számodra is fontos a gyereked boldogsága.
- Tudod, hogy közalkalmazotti állás. A pályázati kiírás szerint tapasztalattal rendelkező munkaerőt keresünk.
- Jaj, doki, ne zsongíts! Hány ilyen pályázatot írtunk meg együtt?! Mindketten tudjuk, hogy ez sokszor csak formaság, rég van az állásra ember. Esetleg még a pályázatot is ráírják.
- Igazad van, de előfordulnak kivételek. Mint ez az eset, mert most tényleg komoly
szakemberre lenne szükségünk.
A király kicsit unta már a beszélgetést:
- Jól van, doki, ne húzzuk egymás idejét. Én is indulni készülök, rád várnak a betegeid.
Visszautasítasz?
A váltás bejött. Rövid zavart csend következett, majd a behódolás:
- Dehogyis! Hogy gondolhatsz ilyesmit?
- Na ezt már szeretem hallani! Akkor hétfőn reggel 9-re megy a fiú. Kis Péternek hívják, rám fog hivatkozni. Nem fogsz benne csalódni, nekem elhiheted. Volt már olyan, hogy rosszul sült el, amit kitaláltam?
- Ha volt is, senki se merné megmondani. – vette tréfálkozóra a doktor.
- Ebben igazad van. – válaszolta széles vigyorral az arcán a király.
Kicsit bosszantotta, hogy nem az első szóra engedett régi „barátja”. A kórház mellett működő alapítvány elnökeként igen nagy súllyal esett latba szava a pénzek elosztásánál. Nagy doktor nem volt rossz orvos, de úgy, hogy mindig az ő osztálya kapta a legmodernebb felszereléseket, a legképzettebb személyzetet és a legmagasabb órabéreket, sokkal könnyebb volt kitűnnie. Nem a napi túlélésért küzdött, külön anyagi támogatást kapott kutatásokhoz és egy-két külföldi ösztöndíjra is elengedték. Így azért egyszerűbben tudott karriert csinálni.
Mindegy, gondolta, a lényeg, hogy elintézte lánya kérését. Saját maga szegény családba született és elhatározta, ha teheti az ő gyermeke mindent megkap, mesés életet élhet. Külföldi nyaralások, luxus játékok, bútorok, ruhák. Autó, a legmodernebb műszaki cikkek, a legelőkelőbb szórakozóhelyek. Az ő gyermeke nem fog zsíros kenyeret enni. Csak az merült már a feledés homályába az idők során, hogy azt a zsíros kenyeret együtt ette egy szerető család...

Folyt köv...

Írta: Csató Gáborné /Magyar Eszter/ és Csató Mihály
277
farkas viola - 2009. november 25. 21:23:42

Kedves Eszter és Mihály!
Örülök, hogy újra itt vagytok. Tetszik az írásotok, érdeklődéssel várom a folytatást.
Szeretettel: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2009. november 25. 14:12:58

Kedves Eszter és Mihály!

Valóban, a téma ma is nagyon aktuális. Ez azért lehet így mondani, mert régen is volt ilyen. És a mai világban, főleg, amikor sok jelentkező van egy-egy helyre, méginkább jellemző, hogy legtöbb esetben nem a pályázaton résztvevők közül választanak.
Kíváncsian várom a folytatást!

Üdv. Torma Zsuzsanna
Smile

499
magyareszter - 2009. november 25. 13:43:51

Kedves Leonardovics!
Remélem a második rész, a befejezés elnyeri majd tetszésedet!
Kedves Judit!
Nagyon jól esik, hogy hiányoltál, igazából néha bekkukantok, olvasgatok, de nagyon-nagyon kevés az időm, sok probléma van mostanában az életemben, ezért korábbi véleményezési szorgalmamból is vissza kellett vennem. Köszönöm értékes hozzászólásodat.
Kedves Anna!
Köszönöm Neked is,hogy időt szántál írásunk elolvasására, pláne mindig hálás vagyok a véleményezésért.
Kedves Timoca!
Köszönöm a kedves fogadtatást és örülök, hogy ennyire megérintett a novella első része. Egész gondolatsort, tártál elénk, sajnos mai nem ritka esetetet meséltél, mi is azzal próbálkozunk.

Sok szeretettel Eszter

686
T Pandur Judit - 2009. november 23. 17:34:44

Kedves Eszter!
Én nagyon örülök, hogy visszatértél. Nekem hiányoztak az írásaid, már jó régen nem tettél fel új novellát. Ráadásul most egy szerzőtárssal együtt alkottad, ami egy különleges dolog / legalábbis nekem, mint magányos irogatónak/.
Leonardovics mindjárt elsőre írt egy szigorú kritikát, de én nem olyannak látom ezt az alkotást, mint Ő.
Igaz, hogy mese, de ezt nem is titkolják az írók. Minden szépen együtt van benne, a király, a királyné, a királylány, a király udvartartása, a szegény legény. Modern változatban. Számomra ez inkább humoros, mint unalmas, mert nekem még soha nem jutott volna eszembe a gazdasági és politikai maffiózókat azonosítani a mesék királyával. A menő csajszi lánykáikat sem azonosítottam még soha a királylányokkal. Pedig... pedig... hát most, hogy így leírtátok... na tényleg... Smile
A párbeszédek meg tökéletesen illenek a szereplőkhöz. Egy cuki babától ennyi tellik, és ha beszélgetni akarsz vele, akkor jobb, ha nem bonyolítod te sem. Ja, hogy aki hallgatja /olvassa/ annak szuicidok lesznek az agysejtjei?
Ettől igazán valóságos a dolog!
A szegény legénynek meg elég kihasználni ezt, és nem kell üldöznie a sárkányt. Ezen a gondolaton is remekül szórakoztam.
Mint kiderült, nekem tetszik ez a történet, és várom a folytatást.
Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.