Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.20. 07:23
Szép napot és hetet kívánok, mindenkinek, szzeretettel, Magdi

2019.05.19. 23:33
Szia Józsi! Levél ment, Smile

2019.05.19. 22:23
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.19. 21:10
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.19. 20:18
Magdolna 43 Szép estét kívánok Rose!

2019.05.19. 02:06
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.18. 18:13
Szép délutánt mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.18. 17:01
S Heartzép napot kívánok szeretettel!

2019.05.18. 11:41
Szép napot, Jó hétvégét mindenkinek! Smile

2019.05.17. 23:30
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: liliom28
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bakos József: A vándor 2/1. rész

Sötét volt amikor felébredt. Ki akarta nyitni a szemét, de a kötéstől nem tudta. A karjában zsibbadtságot érzett, a feje pedig iszonyúan fájt. Megpróbált visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, de hiába. Csak sötétséget és határtalan ürességet érzett. A távolból suttogó hangokat hallott, de nem tudta beazonosítani őket. Mozdulni próbált. Éles fájdalom hasított a hátába. Keze megrándult, majdnem kitépte a helyéről az infúziót. Lassan tisztulni kezdtek a gondolatai és emlékfoszlányok rohanták meg. A jeges út, a megperdült autó, majd a kamion hatalmas sziluettje, ahogyan egyre csak közeledik. Teljes erővel nyomja a dudát, fékezni próbál, megcsúszik és egész oldalával belecsapódik az autóba. Hatalmas csattanás hangjai, üvegcsörömpölés, a fém csikorgása, ahogy összepréseli a testét. July sikoltása és a fröcskölő vér. Csak félelmet és tehetetlenséget érzett akkor. Másodpercek teltek el olyan lassan, mintha soha sem akarnának véget érni. Aztán hirtelen csend lett. Hangokat hallott, mint most is. Embereket látott maga körül, de kezdett minden elhomályosodni. Még hallotta a mentő szirénájának a hangját, majd filmszakadás és lebegés a semmiben, egészen mostanáig.
Összeszedte minden erejét, hogy figyelni tudjon a távolban zajló beszélgetésre.
– Van valami remény doktor úr?
– Sajnos nagyon kevés. A gerincvelő súlyosan sérült. A reményt azonban nem szabad feladni. Az emberi akaraterő csodákra képes.
Ez a néhány mondat szinte letaglózta. Ráébredt arra, hogy kórházban fekszik. Szeme leragasztva, minden mozdulatára iszonyatosan erős fájdalom a válasz. Karjában érezte az áramló folyadékot, valószínűleg fájdalomcsillapítót. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy róla beszéltek. Szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy lebénult és szinte alig van esély arra, hogy felépül. Akaraterőről karattyolni ilyenkor nincsen értelme. Ha az orvosok nem képesek segíteni, akkor ki? Talán valami titokzatos manó a varázsfüveivel? Nevetséges. Csak abban reménykedett, hogy July jól van. A szája száraz volt. Szavakat formált, de nem tudta hallja e valaki.
– Kérhetnék egy kis vizet?
Mivel nem kapott választ ismét próbálkozott.
– Valaki hall engem?
Lépteket hallott közeledni és érezte a kórházi köpeny fertőtlenítő szagát.
– Nővér kérem! Szomjas vagyok.
Az ajkaihoz ért egy pohár és jóleső érzés volt a néhány korty hideg víz.
– Kérem! July hogy van? – kérdezte suttogva.
– Nyugodjon meg uram, ő jól van. A műtét jól sikerült, néhány nap és elhagyhatja a kórházat.
Nyugodjon meg. Ez elég hülyén hangzott. Minden volt, csak nem nyugodt.
– Ha bármit kérni szeretne, csak mozgassa meg a mutatóujját és így jelezhet nekünk.
Elkeseredve fordította el a fejét a másik irányba és aludni próbált.
Nem tudta, hogy meddig tartott mire végre sikerült megfeledkeznie a külvilágról, de tompulni kezdett a tudata. Már nem érezte az infúzióból csorgó gyógyszer áramlását, az átható tiszta kórház szagot. Csak lebegett a semmiben. Mintha úszna az óceánban és a sós víz tartaná fenn testét a felszínen. Kellemes, de egy kicsit félelmetes is volt ez az érzés. A reményvesztett ember menekülése az álomvilágba.
Képek villództak absztrakt filmként csukott szemhéja alatt. Az elmúlt évek eseményei. Szülei arca, ahogyan őt nézik az ebédlőasztalnál, July mosolya, miközben a tengerparton sétálnak. Majd sorra tűntek fel barátai, egyetemi iskolatársai, mintha leltárt készítene az agya, vagy ellenőrizné memóriája épségét. Egyfajta éber álomban teltek az órái. Visszatért a tengerpart képe. Szinte a bőrén érezte a sós szellő simogatását és a forró homok érintését a tenyerén.
Hirtelen azonban minden félbeszakadt és felébredt. Először nem értette, hogy miért történt, de nemsokára halk léptek zajára figyelt fel. Óvatosan közeledett felé valaki. Hallotta a szuszogását is, de nem érezte a fertőtlenítő átható szagát. Csendben maradt, meg sem mozdult, csak várt. Érzékei pattanásig feszültek, orra pedig megtelt valami furcsa illattal. Fahéj és mentolos cukorka keverékére emlékeztette leginkább. Nem tudta mire vélni a dolgot. Itt feküdt tehetetlenül, kiszolgáltatva. Azt tesznek vele amit akarnak. Gondolataiba beférkőzött a félelem. Valaki közvetlen közelről őt nézte. Szinte érezte a bőrén a tekintete perzselését. Óvatosan megmozdította azt az ujját, amire a nővérhívót csíptették.
Nem tudta, hogy mennyi az idő, csak sejtette, hogy még éjszaka van, hiszen nappal nagy a sürgés-forgás a folyosón. Orvosok, ápolók, látogatók jönnek-mennek, betegeket hoznak, vizitelnek. Most pedig csend volt. Kínosan nagy csend, ahol minden apró nesz szinte a húsába vág.
Ajtónyikorgást hallott és léptek koppanását a folyosón. Az őt figyelő árnyalak távolodott. Hallotta ahogy elhalad az ágya mellett és eltűnik.
– Jó estét! Segíthetek valamiben? – kérdezte a nővér kedves hangján és kezét Jack karjára tette.
– Valaki volt itt az előbb. Bent a szobában. – mondta suttogva, hátha a közelben van még akiről beszél.
A nővér a homlokára helyezte a tenyerét miközben válaszolt.
– Nem láttam senkit. Sem itt a szobában, sem a folyosón. Biztosan csak álmodta. Tudja az infúzióban erős nyugtató és fájdalomcsillapító is van – folytatta kedvesen.
A férfi először dühös lett amiért nem hisznek neki, de azután elbizonytalanodott. Amióta itt van, összezavarodott. Teljes biztonsággal néha azt sem tudta, hogy éjszaka vagy nappal van. Csak a zajok alapján próbált tájékozódni.
– Mióta fekszem itt? – kérdezte fáradtan.
– Már öt napja. Volt bent ma is a családja, de aludt. Nem akarták felébreszteni.
Jack arcán halvány mosoly suhant át, ahogy a családjára gondolt.
– Mikor veszik le a kötést a szememről?
– Holnap reggel a vizitnél a doktor úr megvizsgálja. Szerencsére úgy néz ki, hogy nem sérült komolyabban.
A férfi egy kicsit megnyugodott. Legalább látni fog, ha már nem lesz rajta a gézmaszk.
– Itt maradna egy kicsit, ha megkérem? Nagyon fáradtnak érzem magam, de mégis nehezen alszom el.
– Igen, pihenjen csak. Itt leszek maga mellett. – válaszolta a nővér és leült a szoba másik ágyának a szélére.
Jack-nek nem maradt ideje átgondolni a történteket. Mély álomba merült. Tudta hogy vannak mellette, vigyáznak rá.

Reggel megszabadulhatott az arcát fedő gézkötegtől. Leszámítva az üvegszilánkok okozta sebeket az arcán, egészen tűrhetően nézett ki. Kért egy tükröt, hogy megnézhesse magát. A szeme ép volt és ennek kimondottan örült. Annak azonban kevésbé, hogy deréktól lefelé továbbra sem érzett semmit. Csak feküdt az ágyban, mint egy fahasáb és bámulta a mennyezetre erősített tévét, amiben egymást követték az unalmas sorozatok.
Este ismét bejöttek a szülei. Végre saját szemével láthatta őket újra. Anyja végigsírta a látogatást, apja az ujjait tördelte, de megpróbált lelket önteni fiába. Nem túl nagy sikerrel. Jack néhány perc után kezdte kényelmetlenül érezni magát. Miután megmosdatták és megetették, mindketten hazamentek. Ismét magára maradt.
Este tíz körül az éjszakás nővér, egy gyönyörű szőke hajú, mélyzöld szemű, bájos mosolyú lány, kikapcsolta a tévét és ráparancsolt, hogy aludjon, majd lekapcsolta a villanyt. Csak a folyosó gyenge, halványkék fénye világított be a szobába, a nyitott ajtón keresztül.
Könnyű azt mondani, hogy aludjon. Az elmúlt napokban már többet feküdt, mint máskor hetekig. Óvatosan elkezdte mozgatni a karját. Már nem érezte az éles fájdalmat és ezt jó jelnek tekintette. Koncentrálni próbált, hogy ugyanezt a lábával is megtegye, de nem ment. Mintha deréktájban kettévágták volna. Visszadőlt a párnájára és a plafont nézte. Szeméből két könnycsepp indult útnak, lefelé az arcán. Hangtalanul sírt. Arra gondolt, hogy nem fog többet a tengerparton sétálni July-vel, sőt egyáltalán nem áll talpra. Huszonegy évesen elég fájdalmas volt szembesülnie ezzel a ténnyel. Ágyhoz kötött évtizedek várnak rá és nem tudta a lány ezt hogyan fogadja majd. Mellette marad-e egyáltalán? Tulajdonképpen nem hibáztathatja azért sem, ha elhagyja, hiszen húsz évesen nem valami nagy életcél egy magafajta nyomorékot ápolni, feláldozva saját boldogságát. Így ha mellette marad, még az alapvető örömöket is nélkülöznie kell, hiszen a mosolyon kívül szinte semmi mást nem adhat. Ez pedig édes kevés egy fiatal nő számára.
Az ajtó felé fordította a fejét és a kék fényt nézte. Szemei ismét kezdtek lassan lecsukódni, amikor a folyosó falán megjelent egy árnyék. Lassan mozgott és egyre nagyobb lett. A szoba ismét megtelt fahéj és mentolos cukor illatának keverékével. Jack döbbenten meredt az árnyra és várta, hogy mi fog történni.
Az ajtóban néhány pillanat múlva feltűnt egy emberi alak. Sötét öltönyben volt, lassan lépkedett előre. Teste görnyedt volt. A hátán egy hatalmas zsákot cipelt, amelynek a súlya alatt szemmel láthatóan majdnem összeroppant. Hallotta a ziháló szuszogását. Megpróbálta tekintetét másfelé elterelni, de nem ment. Megbabonázva nézte az idegent és fogalma sem volt arról, mi fog történni. Első gondolata az volt, hogy nővért hív, de valami különös oknál fogva ezt nem tette meg.
A férfi ebben a pillanatban megállt. Pontosan az ajtaja előtt és lassú mozdulatokkal felé fordult. Egy sötét szempár nézett rá, amelyet kócos haj és ősz szakáll keretezett.
– Ki maga? – kérdezte Jack halkan, minden erejét összeszedve.
A férfi nem válaszolt, viszont irányt változtatott és egyenesen felé tartott. A meglepetéstől és a félelemtől, még a nővérhívóról is megfeledkezett. Csak nézte a ráncokkal sűrűn barázdált arcot, amely szinte hipnotizálta. Halk csoszogással közeledett az ismeretlen, majd egy váratlan mozdulattal ledobta a zsákját a szomszédos ágyra.
– Látom már jobban van egy kicsit – szólalt meg furcsa, erőtlen, rekedtes hangon. Bár súlyos terhétől megszabadult, teste mégis ugyanolyan görnyedt maradt.
– Ki maga? – ismételte meg a kérdést.
Az öreg lassan elkezdte kibontani a zsák száját, majd óvatos mozdulatokkal elkezdte kipakolni a tartalmát az ágyneműre. Kisebb –nagyobb köveket vett elő. A gyenge fényben némelyik furcsán csillogott. Amikor Jack azt hitte, hogy a zsák már üres, a szakállas férfi egy nagyméretű, kék színnel világító, fluoreszkáló követ vett elő.
– Azt hiszem neked erre van szükséged – mondta határozottan.
A fiatal férfi nem tudta eldönteni, hogy ez az ismeretlen figura csak szórakozik vele, vagy teljesen bolond. Egyáltalán honnan került ide? Beteg, orvos, esetleg valami családtag, aki ilyen későn itt maradt a kórházban? Igazság szerint egyik változat sem állta meg a helyét és ez a bizonytalanság kezdte idegesíteni.
– Mit keres itt és ki a fene maga? – kérdezte most már kissé dühösebben.
Az öreg csendesen mosolyogva az ágyához lépett, kezében tartva a furcsa, labda méretű kődarabot.
– Én csak egy vándor vagyok, aki álmokat árul – válaszolta nyugodt hangsúllyal, miközben a szemét le sem vette a fiúról.
– Ez most valami vicc? – hördült fel Jack. Mert ha igen, akkor húzzon el innen, de nagyon gyorsan!
– Az álomkő segít neked – hangzott az új válasz. Az öreg meg sem hallotta amit mondott neki.
– Mi van? – nézett rá értetlenül.
– Ez nem akármilyen kődarab. Ha ezt megveszed tőlem, a legnagyobb vágyad, álmod teljesülhet.
A fiatal férfi látta, hogy az öreg teljesen komolyan beszél, bármilyen furcsán is hangzik amit mond. Úgy döntött, belemegy a játékba, hiszen akkor hamarabb megszabadul hívatlan látogatójától. Halvány mosolyt erőltetett az arcára, majd csendesen megkérdezte:
– És mennyibe kerül ez a csodakő?
A szakállas idegen rendületlenül tovább mosolygott és csóválni kezdte a fejét mielőtt újra megszólalt.
– Pénz, mindig csak a pénz. Ennél fontosabb dolgok is vannak fiatal barátom.
– Mit kér érte? – kérdezte és kezdett egyre kíváncsibb lenni arra, hogy mi fog ebből kisülni.
– Csak egy kis szívességet, de nem most. Annak is eljön majd az ideje – suttogta az öreg, majd bal kezébe vette a követ és a jobb tenyerével lassan körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte. A mozdulatra a halványkék fény felerősödött a kő belsejében és ezzel egy időben, mintha forogni kezdett volna a szoba. Jack érezte, hogy szédül, feje elnehezedik és a szemei lecsukódnak.

Folyt köv...

Írta: Bakos József
1119
tatos - 2010. július 06. 10:35:39

Kedves Józ
Szép történetedet élvezettel olvastam.Szeretem olvasni az írásaidat, mert benne vannak az emberi élet minden jó-rosz tanulságos megszívlelendő dolgai.Nem csak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is a számomra. Sok további sikert
Szeretettel Gyöngyi.

2
Jozsi-foszerkeszto - 2010. június 26. 21:15:36

Kedves Zsuzsa!
Igen, ez a történet szerepel az egyik antológiában. Köszönöm, hogy újra olvastad.
Kedves Leonardovics!
Igen, én leginkább prózákat írok, bár néha "becsúszik" egy-két vers is. Köszönöm, hogy olvastál.
Kedves Jega!
Csak hétfőig kell várni a folytatásra, várlak vissza a 2. részhez is. Smile
Szeretettel
Józsi

1423
Jega - 2010. június 26. 20:21:05

Kedves Józsi ez a történet izgalmas, imádom az ilyen titokzatos misztikus történeteket. Kár , hogy várnom kell a végére. Üdv, Jega Ibolya

230
Torma Zsuzsanna - 2010. június 25. 09:20:46

SmileKedves Józsi!

Ezt a történetet már olvastam. De talán meg is jelent valamelyik kötetben?
Ettől függetlenül minden szavát elolvastam, mert a számomra hasznos, szép olvasmányokat szívesen akárhányszor is újra olvasom.
És természetesen a folytatást is!

Nagyon megható ez a történet.


Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.