Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tara Scott: Úton hazafelé

Misa a kocsmáros, ránézett az órára. „Pár perc múlva négy óra – gondolta – ideje zárnom.”
- Uraim, záróra! Ideje hazatérni, feldíszíteni a karácsonyfát – nézett körül, miközben mosogatta a poharakat.
Volt, aki szó nélkül felállt s volt, aki méltatlankodva morgott, s nehezen szánta rá magát, hogy felálljon az asztal mellől.
De pár perc, és bezárta az ajtót kitéve a táblát: „ZÁRVA” Megcsörrent a mobilja. Felvette, s a kijelzőre nézett. „Mamka” olvasta, s elmosolyodott. Megnyomta a zöld gombot, s még mielőtt párja megszólalhatott volna, beleszólt.
- Azonnal indulok – s ki is nyomta a hívást.
Letörölte az asztalokat, a pultot. Körülnézett, s megelégedve állapította meg, hogy minden a helyén van, nyitáskor nem lesz semmi, amit még gyorsan el kell végeznie. Áramtalanította a helységet, s kilépett az utcára. Gyalog indult haza, nem lakott messze és csak akkor járt autóval, ha intézni valója akadt. Szűk volt az utca, féltette az autót, hogy valami figyelmetlen sofőr meghúzza az oldalát. Pista, a régi osztálytárs az üveg borral, amit magával vitt a kocsmából, az út szélén kissé dülöngélve haladt hazafelé. Misa kissé dühösen érte utol. Nem volt rá lehetősége, hogy elkerülje a találkozást, pedig sietett volna.
- Hazafelé cimbora? – szólt oda a mérgéhez képest, barátságosan.
- Megyek. Ünnepelek! Elvégre… Karácsony van… vagy mi a fene! – motyogta kissé akadozó nyelvvel.
Misa gyorsan el akart köszönni, de a cimbora folytatta.
- Jönnek az unokák. Ugye? Mari biztos süt, főz… - roggyant meg a lába.
- Hát, igen… Megígértem neki, hogy a fát feldíszítem én. Ezért is zártam be olyan hamar.
Pista megállt szétterpesztett lábakkal, s remegő kézzel kihúzta a dugót az üvegből, s nagyot húzott a borból.
- Unokák… - törölte meg koszos kabátujjába a száját – talán nekem is van valahol. De az a ribanc… - a másik kabátujját a szemén húzta végig.
Misában kezdett felmenni a pumpa, ebbe már nem akart belemenni.
- Bocsáss meg öregem, de nekem mennem kell! Vigyázz magadra, és… boldog Karácsonyt!
- Karácsony! – legyintett – menj csak! Még… lekésed a Jézuskát – s gúnyos, torz mosolyba rándult az arca.
Misa szó nélkül otthagyta, de borzasztó mérges volt. Ahogy belépett az ajtón, finom ételek, sütemények és mandarin illata lengte be a házat. A felesége épp egy tálcával igyekezett a nappali felé, de ahogy ránézett megállt.
- Valami baj van? Dühösnek látszol.
- Az is vagyok. Majd bent elmondom – tette helyére a csizmáját, s kibújva kabátjából felakasztotta a fogasra.
- Gyorsan lezuhanyozok, s jövök… - szólt be a nappaliba.
Kis idő múlva tiszta melegítőalsóban, és pólóban, kezében a fával állt meg a nappali sarkában.
Elővette a díszeket, meg az előre felkötözött szaloncukrokat, az égősorral együtt. Éppen elosztotta az égőket, mikor a felesége fáradtan leült az asztal mellé.
- Szóval, min dühítetted fel magad? – kérdezte, miközben bekapott egy pogácsát – még alig ettem ma, arra sem volt időm – nézett érdeklődve férjére.
- A Cimbivel jöttem, félútig. Megint be van állva, mint a gerely. Tudod, ilyenkor nyomja a hülyeségeit. Azon lamentált, hogy talán neki is vannak unokái. Meg a feleségét emlegette, mint ribancot. Néha olyan kedvem lenne beverni neki egy nagyot!
- Hagyd a fenébe! Az ő élete. Nem ér annyit, hogy felidegesítsd magad.
- Csak nem értem. A suliban én nem voltam jó tanuló. Ő négyes, ötössel érettségizett. Bármi lehetett volna. Most hazamegy egy üveg borral ünnepelni. A marha! Nem szóltam neki a három unokájáról. A felesége mással nevelte fel a fiait, mind a kettő diplomázott. Minek mondjam neki? Jól tette az asszony, hogy kivágta! Az ő élete… egy elfecsérelt élet.
- Te mamka! – nézett ki a majdnem kész fa mögül, s arca huncut-kedvessé vált – olyan jó, amikor megjön a csipet-csapat, és tátott szájjal állnak a fa előtt. Azt a pillanatot nem adnám semmiért! – s feltette a csúcsdíszt, amit az első közös Karácsonyra vettek.

Írta: Tara Scott
1346
Tara Scott - 2011. január 12. 11:37:53

Kedves Zsuzsanna!
Köszönöm szépen, hogy itt jártál. Természetesen egyet értünk. Lehet Misa arra gondolt, hogy ha tovább tanul, egy másfajta társaságba kerül, persze ki tudja? Aki hajlamos rá, az megtalálja az italhoz az utat. Csak a családját sajnálja az ember.
Szeretettel üdv: Tara

230
Torma Zsuzsanna - 2011. január 10. 12:40:21

Kedves Tara!

Bizony, nagyon szomorú dolog az, ha valaki elfecsérli a tudását, elrontja az életét, amiért később másokat hibáztat, és nem saját magát. Talán jobb is volt nem elmondani neki (mármint a részegesnek), hogy vannak unokái. S mivégre is tudná meg, mit tudna nekik nyújtani?
Egy átlagos tudású ember is lehet boldog a családjával.
Én is úgy gondolom.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

1346
Tara Scott - 2011. január 07. 18:50:54

Kedves Veronika, Zsike!
Köszönöm szépen, hogy időt szántatok rám. Az én ismerős körömben is van ilyen család több is. Éppen ezen gondolkodtam el Karácsony kapcsán. Ez az ünnep, amit egész évben várunk. A meghittsége, az együttlét ebben a szép ünnepben, a készülődés... És van aki mindezt elcseréli napi pár deci italért. A csillogó gyermek, majd unokák szemét a szeretet ünnepén. Ugye, hogy ezt nem lehet megérteni?
Szeretettel ölellek Benneteket: Tara

2175
hzsike - 2011. január 07. 17:10:47

Kedves Tara!
(-Hát) igen! Pistának nem volt alkalma megtapasztalni azt az örömöt ami Misának megadatott, így nem is tudhatja mit veszített. Szánom érte.
Jó kis írás!
Szeretettel:Zsike Pfft

1346
Tara Scott - 2011. január 07. 15:01:05

Kedves Judit!
Örülök, hogy Te is így látod. Nincs mire várni ilyen helyzetben, és nem szabad éppen a gyerekek miatt azért tűrni, hogy együtt maradjon a család. Én is ismerek olyan kocsmárost, aki egyáltalán nem fogyaszt alkoholt. Éppen azt szerettem volna ellentétként állítani, hogy hiába veszi körül az alkohol nap mint nap, ahol az értékrend jó, ott a család marad az első. Akarat kérdése. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel ölellek: Tara

686
T Pandur Judit - 2011. január 06. 18:21:38

Kedves Tara!

A történeted olvasva visszatért a karácsonyi hangulatom. Jó ívet ad a történetednek, hogy Misa a kocsmáros, a józan életű, a volt osztálytársa az egykor nagy reményű Pista meg egy iszákos. /Ahogy olvastalak, akkor jutott eszembe, hogy az én egyik nagybátyám, aki kocsmáros volt, soha nem ivott egy kortyot sem... Milyen érdekes.../
Az iszákosok mindig találnak valamit, vagy valakit bűnbaknak, hogy miért isznak. Ismerős történet, sajnos.
Még a feleségüket is képesek hibáztatni, aki kimenti a karmaik közül a gyerekeket, hogy ne lássák a rossz példát, és ne szenvedjenek, és szűkölködjenek miattuk.
/Sajnos van olyan ismerősöm, ahol az asszony tűrt, és nyelt, hogy a fiának legyen édesapja. Aztán amikor a fiú felnőtt, ő is a pohárban kereste a saját világát. Sad /
Pista két fia sem lett volna diplomás az "édesapjuk" mellett.

Jó történet, és sajnos elég gyakori eset.

Judit

1346
Tara Scott - 2011. január 06. 17:42:41

Kedves Gyöngyi!
Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám.
Annyi ember tölti egyedül a Karácsonyt. Végtelenül sajnálom, akitől a gyerekei, unokái messze kerültek. Az én nagyobbik lányomék is messze laknak tőlünk. De mikor valaki maga tehet róla, és be sem látja, hogy ő az oka, az dühítő. Nem sajnálni való.
Szeretettel: Tara

1346
Tara Scott - 2011. január 06. 17:38:43

Kedves Ibolya!
Egyetértünk. Az ilyen emberek soha nem látják be, hogy hibáztak. Az itallal tönkreteszik az életüket. Nem tudom sajnálni őket.
Köszönöm, hogy itt jártál, szeretettel: Tara

1119
tatos - 2011. január 06. 16:55:17

Kedves Tara.
Kedves novelládat, ami megint egy életkép és tanít, figyelmeztet keddvel és élvezettel olvastam. Örülök, hogy újra írtál. Boldog újesztendőt és szép írásokat kívánok Szeretettel Gyöngyi.

1423
Jega - 2011. január 06. 12:41:54

Kedves Tara nagyon valóságos ez az életképed, az életünkért , sorsunkért magunk vagyunk felelősek, és ha nem sikerül, mindig másokat okolunk. Kevés ember néz magába. Jó írás. Üdv. Jega

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.