Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Ilyés András Zsolt: Az író meg(t)érése

Mindig megvolt benne az önismeret, hogy többet is ki tud hozni magából, de a harmadik X mindinkább rácáfolt erre. Valahányszor megszállta az ihlet, mindig elodázta, félretette, hogy majd legközelebb megírja. De a legközelebbit is a legközelebbivel kifogásolta. Nem volt erőssége a megoldás, berágta magának, hogy nincs ideje, pedig valójában semmit sem csinált. Bizakodott, hogy öreg korában teljesen rászenteli az életét a megírásukra, ám legbelülről felsajgott benne az önámítás fájdalma, mert művei ismeretlenek maradnak, ha mindig odébb tolja a magvait. Álmatlanságban szenvedő éjszakáin, órákig mozaikozott a gondolatokkal, s miután kirakta értelmes történetekké a végtelen sötétségbe űzte. Nem erőltette magát, hogy felkeljen és lejegyezze, inkább a „majd reggel” kimentéssel elaludt. Persze, reggel már nem emlékezett rá, vagy éppen sürgős semmittevése akadt. Napóleon rokonlelkének tekintette magát, mivel az ágyban szülte meg nagy gondolatait, amelyeket aztán engedett elhalni, ezért morzsányi felelősségtudatában úgy értelmezte mindezt, mint nyertes csata után a harakirit. Gyűltek egymásra a jobbnál jobb lejegyzett és eltékozolt ötletvázlatok, de ő csak csúsztatta, vagy beseperte a fiók aljára. Nem vette komolyan az élet kihívásait és ajándékait. Alkalmanként a kávézások között akadtak felturbózott „na, most megírom” lendületek, csakhogy sokat elfelejtett addigra, másokat értelmetlen témává kavart össze. Hosszú percekig kergetve sem érte utol az előzőleg megformált verziókat, olyankor haragosan morfondírozott hűtlenségén, hogy bárcsak megtartotta volna.

Ábrándjainak kellett egy startlökés, ami akaraterejét is felébresztette, hogy tervei kivitelezését ne késleltesse a távoli jövő megcélzásával, amikor a jelent épp az unalmas tétlenség veti fel. Ilyen hozzáállással a világnak nem veszi hasznát, s ami rosszabb, hogy a világ sem neki. Felfedezés előtt állt nála a ráismerés, hogy ő a jelenben él, és a jövőt, majd mások írják.

Szerteágazó szerelmi kalandjai nyomán, számos kísérlet után Fortuna és Aphrodité kereszteződése által rátalált arra a lányra, aki kiegészítette őt és a megtörhetetlenek látszó szerelem hullámhosszán elérhető közelségbe került, ami mindaddig lehetetlennek tűnt. Megérintette a bizonyításra való törekvés fuvallata, és az egykor nagy fáradtságok árán megmentett néhány nyúlfarknyi jegyzet előkerült: kirügyezésre, megírásra sorakozva az íróasztalon. Fájlalta mindazon ihleteit, amelyek leíratlanul kihaltak belőle, és hogy eddig képes volt elpazarolni áldott tehetségét. Jogosan érezte magát hibásnak, hogy semmibe vett egy olyan adottságot, amit sok ember irigyel tőle, s amiért kitüntetve figyelnek rá. Nem fért a helyrezökkent agyába, hogyan lehetett fontosabb a lazsálás, és miért feküdt álmain lovagolva unottan az ágyban, mintsem kihasználja a sors kegyeltjének járó kitörő lehetőségeket.
A menyasszonyával közös szerencsecsillaga kiterjedt a karrierjére is: több külső állás mellett, egy rendkívüli munkahelyhez jutott, ami még inkább segített az önmagára való találásban. Boldogságában több éjjelen is felébredt és azon tűnődött, hogy álmodja az egészet, hogy a valóság gúnyt űzne vele, ráadásul, az eddigi „kiszívós patronok” helyett, egy komoly gondolkozású, megértő főnököt kapott, aki hatalmi erejét nem fitogtatja csupán a megalázás kedvéért. Igazi úriember, aki, ha muszáj szigorúan lép, de ha kell segítőkezet nyújt.
Kiepedve szívta magába azt a pozitív energiát, amellyel a főnöke, de leginkább menyasszonya töltötte fel, és elérkezettnek vélte a körülményeket, hogy beindítsa a gépezetet és felmutasson valamit a mulasztások kártalanítására. Számára sohasem ismert elszántsággal kavarta ki éjjeli-reggeli kávéit, miközben az első könyvén dolgozott, hogy elégedettségét így ossza meg a külvilággal. Ennyivel tartozik, mert olyan értéket kapott, amit nem érdemelt ki… ez idáig. Egyenesbe érkezett a siker és a boldogság útján, ám alkotásai terén némi hiányt, ürességet érzett. Pár napig tartott, aztán a megszokott álmatlan éjszakáin a menyasszonya karjaiban feltört belőle a válasz: apuka szeretne lenni!
Szorosabban bújt szerelméhez, mert elégedetten hitte, hogy végre minden téren kiadhatja magából mindazt, ami a vérében van.

Írta: Ilyés András-Zsolt
230
Torma Zsuzsanna - 2011. január 14. 19:08:10

Kedves Zsolt!

Nagyon szépen megfogalmazott írást olvastam Tőled.
Ha a környezetünkben pozitív gondolkodású emberek társaságába kerülünk, olyan munkahelyen dolgozunk, ahol megbecsülnek minket, az meghatározó lehet a további életünkre. Szívesebben alapítunk családot, és vállalunk gyermeket, és talán még az alkotás útjára is bátrabban lépünk. Hogy még nagyon sok szép írással gazdagodjunk, ami mások hasznára és okulására is szolgálhat.
Én is gratulálok a leánygyermeketekhez, de ezzel nem biztos, hogy máris teljesült minden. Talán egy-két testvérke is jöhet még. Több gyermek több gond, de több öröm!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2272
Falu gyermeke - 2011. január 12. 23:11:07

Köszönöm mindenkinek!
Nagyon kedvesek!
Igyekszem minél többet-, jobbat kihozni a"tollamból".
Üdvözlettel: Zsolt

1119
tatos - 2011. január 12. 14:56:30

Kedves Zsolt.
Hajrá! Elolvasva írásodat a tollad készen áll a munkára, mert a gondolataid betüi szépen és olvasmányosan potyognak ki belőle. Most már csak az elhatározás erős akarata kell, hogy munkára fogd.
Gratulálok kis családodhoz, és az írásodhoz sok sikert kívánok. Szerettel Gyöngyi.

1346
Tara Scott - 2011. január 12. 11:25:00

Kedves Zsolt!
Előttem már mindent elmondtak, amit én is írtam volna művedhez. Főleg Judit hozzászólása volt, amit én is írtam volna. Nagy igazságok vannak írásodban, és kicsit magamra is ismertem benne. Csak gratulálni tudok hozzá: Tara

1464
kuzmajulianna - 2011. január 12. 08:31:11

Kedves Zsolt!

Öröm számomra hogy itt is,és a verseknél is találkoztam veled. Tetszett a történeted,a szeretet a szerelem olyan lökést képes adni az ember alkotni akarásának,mint talán semmi más.

Érdeklődéssel olvastalak:Juli

686
T Pandur Judit - 2011. január 11. 23:26:02

Kedves András Zsolt!

A halogatásnak - ami már jellemvonássá válik - mélyebb oka a félelem és az önbizalomhiány. Félünk a sikertelenségtől, attól, hogy kudarcot vallunk, és emiatt mások kinevetnek, lenéznek, és megszégyenülünk. És félünk attól a belső hangtól is, ami sikertelenség esetén azt mondja: "Én megmondtam! Tudtam előre, hogy nem fog sikerülni, hogy megint elbaltázod!" Gyakran ez a nem is a mi, hanem valamelyik szülőnk, tanárunk, iskolástársunk hangján szólal meg, ami persze a végeredményen nem változtat: vagyis, hogy pocsékul és alkalmatlannak érzed magad.
Éppen ezért fontos, ha minél előbb tudatosítjuk magunkban, hogy a "nem-döntéssel" is döntünk. Úgy döntöttünk, hogy átengedjük, más kezébe adjuk életünk irányítását.
Lehet, hogy a halogatással ideig-óráig megkíméljük magunkat az aggodalomtól, a kudarc kínjaitól, de hosszútávon távol tartjuk magunkat a fejlődés lehetőségétől, a tartalmas, beteljesült SAJÁT élettől is.

Mindezt nagyon jól megfogtad, megírtad az írásodban!
A szeretet ami erőt ad, hozzásegít ahhoz, hogy a halogató alkotóvá váljon. Smile

Judit

2272
Falu gyermeke - 2011. január 11. 13:41:44

Kedves Erzsébet!
Köszönöm kedves sorait!
Megoldottam feladataimat Pfft , van egy nyolc hónapos, csodálatos kislányunk.
Üdvözlettel: Zsolt

2175
hzsike - 2011. január 11. 12:47:18

Kedves András, vagy Zsolt?
Valahonnét nekem is nagyon ismerős ez a halogatós téma, remekül leírtad "álkifogásaidat". Remélem, hogy az alkotásaid terén hiányolt második "feladatot" azóta már eredményesen megoldottad. Jó volt olvasni, gratulálok az írásodhoz!
Üdvözlettel:H.Gábor Erzsébet /Zsike/ Pfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.