Kenéz István: Ditke és Saca. /Könyvrészlet/

Ditke és Saca /Könyvrészlet/.

...Ditke volt a fájdalomcsillapító, aki nem éppen érzéstelenítő módszerekkel gyógyítgatta testi lelki sebeimet. Nem sírtam én ki soha senki vállán, se fájdalmat, se bánatot. Gyerekes dolognak tartom a szánalomkeltő érzést, és a sajnálatot felkelteni abban, akitől újabb, és lehetőleg még szebb és még mélyebb érzéseket remélsz.
Ez a cselszövés nála úgyse vált volna be. Lendületes, mindent felkavaró és elsöprő volt az ő módszere. Neki nem a szavak és a gondolatok, hanem a cselekvés volt a jobbik eszköze.
Gyorsan jött és nem is tartott sokáig, ez a főleg tartalommal és technikai ismereteimet bővítő és feltöltő kapcsolat.
Táncos lány volt a csoportból, aki nem a lassú tangót, hanem a gyors ritmusú, ropogós, pattogós csárdást és a tüzes cigánytáncot szerette jobban. Kettőnk táncában is ő vezetett, de mivel nekem szokatlan, gyors és fárasztó volt ez a ritmus, - egy kis idő múltán - elengedett.

Azért is jó egy ilyen nagyszámú, és mindenféle szempontból vegyes összetételű csoport tagjának leni, mert soha nem lehetsz egyedül. Ha mégis észreveszik, vagy úgy látják, hogy magányos vagy, mindig van aki melléd szegül. Ilyenkor csak egy barátság indul, vagy valami más érzelmi kapcsolat, azt kialakítják a külső és belső körülmények és a közben folyó idő.

Sacához leginkább csak meghitt belső baráti szálak fűztek és, hasonmód gondolkodáson alapuló, kölcsönös szimpátia. Ő is idősebb volt nálam. A Mérleggyárban dolgozott, mint festő és rajzoló.
Időnként csak úgy felszínesen, lazán udvarolgattam neki is, de ezek inkább csak, amolyan visszatérő flörtök voltak, kötetlen kapcsolattartás formájában.
Mondom, jó barátok voltunk mi, mint annál több.
Én meggyőződésből hiszek a két nem között lehetséges igaz barátságban.
Életem során több nőismerősöm is akadt, akivel őszintén ki tudtuk cserélni legbensőbb titkainkat, és soha fel sem merült egyikünkben sem, hogy kölcsönös érzelmi alapokra kellene terelni a sok mindenben megegyező, véleményalkotó, vagy már-már szinte azonos látáspontunkat.
Egy barátságba már eleve más alapokról, és úgy indulunk, hogy egészen mások az elvárásaink.
A barátok kiegészítik egymást és nem rivalizálnak, a szerelmesek összeadják egymást, és tisztán csak ritkán látnak.
"A sóvárgó szerelmes csak azt látja szerelme tárgyában, ami sóvárgását felébreszti és gerjeszti,
de a kielégített szerelem visszanyeri tiszta és tökéletes látását, és amint az idők múlnak, ennek a látásnak ereje egyre nő, és napról-napra, óráról-órára való gyakorlása közben mikroszkopikus és teleszkopikus nagyságúvá válik"

/írja Barclai: az Esti dal c. könyvében/

Saca ki akart egészíteni engem. Tapasztaltabb is volt nálam, és ő női szemüvegén keresztül vizsgálgatva engem, sokszor adott megszívelendő jó tanácsot, vagy hasznos figyelmeztetést.
Megbíztam jóakaratában, mert hittem, hogy kicsit anyáskodó természetét, és jó megérző és meglátó ösztöneit irányomba, a segítés és a féltés ötvözetének szép szándéka vezeti.
Egyszer azt mondta nekem:
Te gyerek, amit én most mondani fogok neked úgysem hiszed. Te még nem vagy tisztában azzal, hogy milyen értékes vagy és, hogy mennyit érsz. Igaz el kell még telni jó pár évnek, amikor a nők rajongani és versenyezni fognak érted, ha ilyen maradsz, amilyennek én megismertelek.
De jobban vigyázz az értékeidre, ne szórd, ne pazarold el, mert amikor a legnagyobb szükséged lenne rá, már lehet, hogy nem lesz elég. Ne engedj ennyire magadba belátni, ne nyisd ki mindenkinek a szívedet, a te lelked is sebezhető és ne nevess ki azért, hogy kicsit féltelek.
Nemsokára férjhez ment, férjével kiváltak a csoportból, évekig táncoltak együtt.
Szokás szerint szépen elbúcsúztattuk őket.
Tőlem úgy köszönt el, hogy: maradjak meg sokáig olyannak, amilyennek ő megismert, s akkor talán nagy bajom nem lehet. - Na Agyő, Ég Veled!

Kedves Saca !

Én igyekeztem megfogadni a te jó tanácsaidat, megpróbáltam "olyannak" megmaradni, - több- kevesebb sikerrel, annak ellenére, hogy figyelmeztetésedre időközben bezártam, néhány nyitott -ablakot, -kaput.

Nyiladozó kapcsolataink kezdetén valóban hajlamosak vagyunk arra, hogy szelíd bárányokként járkáljunk, amíg azt nem tapasztaljuk, hogy ránk vadászó farkasok kerítenek be ártatlan áldozatukra várva.

Kapcsolataink testiségbeli vonzalmát, belső egészséges vágyaink vezérlik és ennek a vágynak a kielégítését szintén a legszebb emberi érzések közé sorolom., mert kölcsönös örömet adó olyan gyönyör, ami boldogságunknak egyik fontos forrása.
A csak testi gyönyör megélése, már önmagában is csoda. Akiknek ez nem adatik meg, azoknak sajnos csak fél életük marad. Két szív, két lélek, két test egyesülésében találhatjuk csak meg két ember között, a legszorosabb s legtökéletesebb, létező, egyesítő erőt.
*A megosztott öröm, dupla öröm,
*A megosztott fájdalom, csak fél fájdalom.*
-A kölcsönös gyönyör szerintem, ennél jóval több...-
Életünkben ezt a vágyat, amíg csak tudjuk életben kell tartani, még ha elérhetetlennek tűnik is néha. Hiszen ha nincsenek elérhetetlen vágyaink, vagy álmaink, akkor előfordulhat, hogy az elérhetőeket sem érjük el soha.
*Vágyaikat az élteti, amit el szeretne érni,
és attól is hal meg, amit már elért.
Nincs végérvényesebben semmi eltemetve,
mint a kihunyt vágy és az eltűnt szenvedély.
S ha nem tudsz már oly gyermekké lenni,
kinek szívében izzik még a láz,
Hidd, hogy új álmaid lesznek,
és ezekért, újra harcba állsz!*
És most mennyire ide kívánkozik az a pár befejező sor, amit egyik versem végén írtam, úgy a 60-as évek végén.

*......"Óh, ugye nem hagysz már egyedül engem,
hogy ez nem álom, és nem csak varázs?
Nem hitegetsz csak, a szép szemeiddel,
holnap is ugye, szívesen látsz?

Átölelsz újra, hő szerelemmel,
vágy tüze égeti csókod izét,
és én karjaid közt halkan suttogom el,
jó veled lenni, mert oly szép így, a lét !*

Mennyien próbálták már meg az elmúlt évezredek során prózában, versben, szavakkal megfogalmazni és leírni, akár a magyar, akár a világirodalomban, a világ minden nyelvén ezt az érzést?
Mennyi megközelíthető szép idézetet lehetne most ide felsorakoztatni.?
Mennyi művész próbálkozott, akár a képzőművészetben, akár a zeneirodalomban, a maga különféle módszerével, ennek az érzésnek a lehetséges megjelenítésével, valamilyem módon történő visszaadásával? De sikerült-e valakinek, egyáltalán, lehetséges-e ez?
A válasz nem kétséges, még ilyen tehetség nem született.
Csak is magunkban élhetjük meg, ezeket az érzéseket. Életünk egyik nagy ajándéka, kegyelem ez. És ezt csak az tudja, aki megélt már ilyet.
Egy végtelen szerelem ihlette a világ egyik leggyönyörűbb épületét, az Indiai Agrában
a: - Tádzs Mahal-t.

*A szellem szépsége csodálatot, - a léleké tiszteletet, - a testé, pedig szerelmet ébreszt.
A tisztelet és a csodálat mértékletes; csak a szerelem szertelen.*
*A szerelemnek nyilván nem az a szándéka, hogy kötelékei örökké tatsanak; kicsikarja a szívekből mindazt, ami a leghevesebb bennünk, majd pedig, hogy megújítsa ezt a hevet, mással váltja fel tárgyát. A szerelemnek csak a kezdete mélységes öröm, és szomorú volna, ha azért kezdődne el, hogy sohase érjen véget.*

Budapest , 2002. február.
Történt: Hmvhely-en A Dérynében ...1963-4 körül.


298
keni - 2008. november 30. 13:52:56

Kedves fenti Négyek !
Örömet szereztetek nekem, azzal, hogy olvastatok, dícséretben és értékelésben részesítettetek.
Biztosan Nektek is vannak hasonló szép emlékképeitek - írjátok meg Ti is, ha nem is egyes szám - első személybe, hogy ne legyen - cikis...
Szeretettel!
keni

230
Torma Zsuzsanna - 2008. november 13. 12:17:53

Kedves Kenéz István!
Nagyon szépen tudsz visszaemlékezni fiatal (szinte gyerek) korodra.
És vallod: "Nem sírtam én ki soha senki vállán, se fájdalmat, se bánatot". És ez így is van jól. Viszont fájdalmaidat, bánataidat leírt alkotásaidból úgy is láthatjuk, s átérezhetjük. S így, hogy már mi is tudunk róla, Neked is kevesebb marad azokból!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

277
farkas viola - 2008. november 06. 08:47:30

Kedves Kenéz István!
Csodálattal és tisztelettel adózom Neked.
Gratulálok: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.