Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Winczheim Tibor: János szomszéd 2/1. rész

- Ha mennél ma a bevásárló központba, szívesen veled mennék. Kellene a hétvégére nekem egy kiló kenyér, meg olcsó zsírszalonnát is reklámoznak a szórólapjukon. Mész akkor? – kérdezte tőlem a kerítésen átkiáltva az egyik szombat reggel a szomszédom, János.
- Nagyon szívesen, ha sietsz, ma ugyanis vendégeim jönnek, és még meg is kell főznöm. Ha öt perc múlva készen leszel, már mehetünk is, én csak felkapok valamit magamra. A kapu előtt találkozunk!
- Oké, jövök!

A főváros melletti, mintegy 17.000 négyzetméteres bevásárló központ előtt kocsit vettünk magunkhoz, és szisztematikusan végig jártuk a sorokat, nehogy valamit is elfelejtsek, (ill. sokszor csak akkor jut eszébe valami az embernek, amikor meglátja...)

- Nézd csak! – lelkendezett kedves szomszédom, a pipere-cikkeknél: – Van már jojoba illatú fürdő-géljük is! A múlt héten még nem volt!
- Ha kell neked, dobd a kocsidba, aztán menjünk tovább...
- Nekem nem kell, csak mutattam...

A festékes részlegnél levett egy dobozt. Sokáig forgatta, miközben örvendezett, mint egy kisgyerek: - Figyelj csak! Kék színű fabeeresztő lazúr! Hogy mi mindent ki nem találnak manapság! Eddig csak barnában, meg zöldben láttam ilyet!
- Mondd János, mire kell neked egyáltalán fa-lazúr, különösen kék színben? Tudtommal a kertedben minden vasból van, a kerítésedtől kezdve a szőlőlugasodig. Vagy a lakásodban akarsz valamit átkenni?
- Nem, nem! Csak mutattam... Bár, lehet, hogy az előszoba falamat lecsiszolom, és ilyennel fogom bevonni...
- Ami marhára jól fog menni a barnás tapétádhoz! Neked aztán van ízlésed!
- Igazad van, felejtsd el, úgysem hoztam most több pénzt, csak ami a kenyérre, meg a zsírszalonnára kell.
- Ha szükséged van rá, vedd meg, nálam van pénz. De egy doboz festékért már csak nem jövünk vissza!
- Átgondoltam, nem kell! Menjünk tovább, hogy időben meg tudjál főzni a vendégeidnek!

A kenyér-részlegnél sokáig válogatott, nem mondom, volt is miből.
- Legszívesebben ezt az Erzsébet kenyeret venném meg, ez csak ¾ kilós. Ha többet vennék, rám száradna.
- Akkor vedd meg, ne totojázz! Én közben már beraktam 6 kiló kenyeret, meg 30 db. zsömlét magunknak, mehetünk tovább?
- Csak az ára olyan húzós! – mondta, mintha meg sem hallott volna. Akár egy kiló rozskenyeret is vehetnék az árából, nem igaz?
- Akkor vegyed azt! De most mondtad, hogy rád szárad!
- Nem baj, majd beletördelem a macska tejébe, biztosan megeszi.
- Tedd azt kedves szomszéd, csak már haladjunk!
- Tőlem mehetünk, csak még veszek három darab kiflit. Vagy inkább zsömlét, az olcsóbb.
- Rendben, megvárlak...

A sajtoknál mindent a kezébe vett, megforgatta, megszagolgatta, összehasonlította a mellette lévőkkel, majd az alatta, és fölötte lévőkkel, végül egy kerek parenyicára esett a választása. A kellemes füst illata a csomagoláson keresztül is érződött...
- Szerintem ez a sajtok királya. Nem tudom, hogy csinálják, hogy le lehet tekerni, mint egy gombolyagot, utána kellene nézni...
- Majd, egyszer, valamikor, de – kérlek -, ne most! Rakd a kocsidba, és tűzzünk tovább!
- Meg vagy te buggyanva? Ezt a sajtot nem szegény nyugdíjasoknak találták ki. Csak nem gondolod, hogy a napi nyugdíjamat kiadom 15 deka sajtra! – azzal visszament a sor elejére, s az olcsóbb, ömlesztett sajtok között keresgélt újfent...
- János, az Isten szerelmére! Egyszer már végignézted őket! Vagy találtál valami újabbat? Szerintem ezt még te is meg tudod venni, tegyél már be egyet a kocsidba, aztán lépjünk tovább!
- Az áruk valóban nem vészes, de nincs is bennük sok. Ha arra gondolok, hogy mindössze 12 és ½ deka a súlyuk, akkor az egy dekára vetített áruk megint csak nem mondható olcsónak...
- Ebben igazad van János, de sehol sem kapod meg ennél olcsóbban. Minden egyéb boltban még drágább.
- Sajnos, tudom – válaszolta szomorúan, ezzel visszatette a Mackó sajtot a helyére...

A textil részlegnél ismét rácsodálkozott: - Hihetetlen! Újabban halasi csipkét is tartanak! Az áruk sem vészes. Mit gondolsz ezek géppel, vagy kézzel készültek?
- Honnan tudnám kedves barátom? Életemben nem vettem még csipkét! Egy szőnyegről sem tudnám megállapítani, hogy gépi, vagy kézi csomózású... De hova kellene neked csipke terítő? A TV-d tetejére, vagy az asztalodra?
- Nem kell nekem sehova, utálom ezeket a pórfogó vackokat! Különben is olyan nehéz kimosni őket: a gép szétcincálja, kézzel meg kínlódjon, az, akinek két apja van...
- De akkor minek fogdosod?
- Nem lesz semmi baja, be van csomagolva! Vagy már nézelődni sem szabad?
- Tudod jól, hogy sietnék. Ha nem muszáj, ma ne nézd végig mind a húszezer árút, ha megkérhetnélek. Nekem már otthon kellene lennem, de te nem tudsz elszakadni a gondoláktól! Majd máskor szakítunk időt, hogy kibámészkodd magad, most igyekezzünk, hiszen olyan meleg van már kint, hogy megrohad a felvágott, míg hazaérünk...
- Nekem nem kell felvágott, tőlem mehetünk. Különben is olyan szarok, hogy a macska sem eszi meg. Nincs is bennük hús, csak vízben megdagasztott szója liszt, egy kis ízfokozóval! Azt meg egye meg a fene!...
- Meg mi. Nem tehetek róla, hogy nekünk nem telik drága szalámira, meg kolbászra! Ennyire telik, ezt kell vennünk... Mehetünk akkor?
- Persze. De tejet már csak vehetek?!
- Na, még szép! Én is pakolok be a családomnak , - azzal célirányosan betettem egy karton 3,6 %-osat a kocsimba.
Még „szerencse”, hogy 20 méter hosszan, „csupán” 4o különböző fajta tej, és reggeli ital kínálta magát, a kedves szomszédomnak volt mit, mivel összehasonlítania. Mikor végre rátalált az igazira, nem tudtam megállni szó nélkül: - Már ne is haragudj János, amit veszel, az nem tej, hanem felvizezett tejpor, 1,5%-os szar, ott van az oldalán, hogy homogénezett, tehát nem friss tej pasztörizálva!
- Nem magamnak vettem, hanem a macskának. Engem minden fajta tej meghajt...

A zöldséges részlegnél górcső alá vette a paradicsomokat. Már vagy harmincat végignyomkodott, de egyet sem tett zacskóba, már csak azért sem, mert nem is vett zacskót...
- Mi nem tetszik rajtuk? Puhák, drágák, vagy éretlenek?
- Mind a három. Ez legfeljebb lecsónak lenne jó! Azt viszont nem szeretem.
- 4-5 db-ot csak ki tudsz válogatni az itt lévő hat rekeszből, ahogy én az étvágyadat ismerem, nálad egy hétig is kitart ez a mennyiség...
- De ebből nem kell! Éretlenek, íztelenek, löttyedtek, vitamin tartalmuk egyenlő a nullával. Zölden szedik le, aztán a kamionban útközben, meg itt a raktárban érik be. Már amennyire... De látnád csak az enyémet, a szőlő mögött! Az paradicsom! Annak nemcsak színe, de illata, és íze is van!... Viszont kovászolni való uborka nem is lenne rossz...
És nyomkodta válogatta, szagolgatta, egymáshoz méregette őket, majd visszadobálta a helyükre.
- Csak azt ne mond, hogy nem jók! Innen látom, hogy frissek, ropogósak, nagyjából egyforma nagyok is, mi nem tetszik rajtuk? Drágállod?
- Az árával semmi bajom, de az igazat megvallva, még sosem tettem el uborkát kovászolni. Pedig nagyon szeretem...
- Ezt nem mondod komolyan!
- Sajnos, ez így van!
- Na figyelj rám: megmosod az ubit, ¾-ig bevágod hosszába, és beleteszed üvegbe. Dobsz bele egy kávéskanálnyi sót, egy szál kaprot, és egy fél karéj kenyeret. Felereszted vízzel, és a tetejét csak ráteszed, nem csavarod rá. Ha kiteszed a napra, 3 nap múlva kész is.
- Nincsen se kaprom, se megfelelő üvegem...
- Nem baj, átjössz, adok én neked mindent. Egy kedves szomszéd ennyit megér...
- És ha elsózom? Vagy ellenkezőleg: sótlan marad?
- Akkor én megcsinálom neked! Csak vedd meg szegény uborkákat, mert itt fog ránk esteledni...
- Á! Nem kérhetlek meg mindenre! Így is sokszor ég a pofám, hogy rád akaszkodom! Különben is: neked még ma meg kell főznöd, elég munkád lesz délután, nem hiányzik emellé az én kovászos uborkám!
Igaz is: mit főzöl tulajdonképpen?
- Töltött csirkét, rizibizivel, hozzá saját savanyúság. De még nem jutottunk el a nyers húsos részleghez sem!
- Akkor mennyünk, hogy le ne maradjak a zsírszalonnáról! Legalább két kilót kell vennem, hogy legyen egy liter zsírom...

Elindultunk, de nem jutottunk messzire. Arany barátom felfedezett egy új hűtőpultot, s neki meg kellett néznie, mi van benne...
- Van itt friss majonézes burgonya, meg francia saláta! Eddig ez a pult sem volt itt. Ez nektek való! Tudom, hogy a nejed, meg a lányod élnek-halnak érte...
- Ha kell nekik, majd csinálnak maguknak. Igazi tojássárgájából,olajjal,fehér borral, fehér borssal, mustárral, porcukorral, meg egyebekkel, ami bele való. De ezt a tartósítószeres, színező anyaggal, és ízfokozóval teli nyomott ipari kulimájszot nem szeretik. Te melyiket veszed, ha már itt lehorgonyoztál?
- Én? Egyiket sem! Hányni tudnék ezektől a kenőcs szerű valamiktől. Falu helyen sosem ettem ilyet, megmondom a frankót, nem is hiányzik!
- Akkor – végre! - léphetünk tovább?
- Felőlem!

A halas pultnál csak úgy, megszokásból elidőzött egy kicsit: azt próbálta kitalálni, (csak úgy, ránézéssel,) melyik az édesvízi ill. a tengeri hal. Lassan ráeszmélt, hogy a pontyon kívül más halat nem is ismer...
Mindenesetre a „jeget” is megfogdosta, s furcsállotta, hogy nem olvad el a keze között...
- Ne próbálkozz János, ez műjég. Nem más, mint mélyhűtött műanyag kocka, amelyből sosem fog víz csöpögni. Te szereted a halat. Veszel?
- Nem. Mert a pontyot ugyan szeretem, de ezeket nem a folyóból pecázták ki, hanem tavakban tenyésztették. Érted?
- Nem. Bár én nem vagyok nagy hal-szerető, számomra az egyik hal olyan, mint a másik.
- Tudod, a folyóban lévő ponty izmos, mivel mindig menekülnie kell a ragadozó halak elől. Tehát a húsa finomabb, nemcsak a rostjai keményebbek, hanem az íze is másabb, éppen azért, mert természetes koszton él. A tavi pontyok –ellenség híján-, plusz a hizlaló takarmány miatt zsírosak, és az ízük is inkább pocsolyára emlékeztetnek, mint halra.
- Na, de itt vannak más, szép sovány halak. Választhatsz kedvedre!
- S gondolod, hogy meg tudom fizetni?
- Ej, János, te olyan vagy, mint egy kisgyerek: mindent megbámulsz, mindent megtapogatsz, de pénz híján semmit sem veszel, csak a nyálad csurog a vágytól...
- Én nem tehetek róla, hogy kis-nyugdíjas vagyok!
- Arról nem, de arról igen, hogy még mindig nem vagyunk otthon!
- Jól van na, menjünk akkor!
A csirke-részlegnél levettem egy csomag családi csirke felső-combot, ezzel a részemről e szárnyas-jószág el is intéztetett...
A kedves szomszédom nem vette ennyire hányaveti módon a dolgokat, neki minden egyes csirke „alkatrészhez” meg volt a maga hozzáfűzni valója. Ahhoz azonban, hogy korrekt „ítéletet” mondhasson, meg kellett tapogatnia, szagolgatnia azokat, és az áraikat összevetnie. Úgy az egyes „alkatrészeket” önmagukkal, a kiszerelés nagysága szerint, mint a más részeket a %-os hús-tartalmuk szerint, s végül a szárnyas hús árát a sertéséhez, ill. más, feldolgozott húsipari készítményekhez viszonyítva, stb..
Így tudtam meg, hogy véleménye szerint a far-hát szarnak sem jó, talán még levesnek sem, a belsőségeket egytől-egyig utálja, a mell olyan száraz, mint a fűrészpor, a szárnyán nincs mit enni, a combja meg olyan drága, hogy érte bankot kellene rabolnia...
Ezért aztán nem is vett semmit, de egy újabb negyedóra csak eltelt...

Míg a sörökhöz értünk, bedobtam a kocsimba a hiányzó dolgokat (rizs, bors, kukorica, stb.), majd a sörök közül egy karton dobozost. Isteni szerencsémnek köszönhetően csak húsz fajta sört kínáltak, így kedves barátom, röpke 1o perc alatt el tudta dönteni, hogy – velem ellentétben - dobozos sört hülyeség venni, mert sokkal drágább, mint az azonos fajta üveges, amit viszont azért nem vesz, mert leszakad a karja az üveg cipelésétől, ill. semmi kedve később sorba állni az üvegvisszaváltónál...

Sürgetésemre - a boroknál - csak az árakat nézte végig. Viszont a négy sorban öt magasan volt vagy száz különböző bor, erre is elment vagy újabb tíz perc. Venni, persze megint csak nem vett semmit: az igazi borok megfizethetetlenek, a kannásak meg – szerinte - fagyállóból készülnek frakcionált lepárlással. Ezért is kapott tőlük –anno - krónikus fejfájást. De ez a pár perc talán már sem nem osztott, sem nem szorzott, örültem, hogy végre készen voltunk a bevásárlással...
Három és negyed óra múlva végre beállhattunk a kasszák előtti sorba: a bevásárló kocsim púpozásig tömve, míg az övében csak egy kiló kenyér, és a macskájának szánt zsír- és tejmentes ital lapult.
Mivel zsírszalonnát nem kapott...

-o-

Vendégeim megérkeztek, s én tökig álltam a munkában. Égtem, mint a száraz rőzse, és tudatom alatt János barátommal szemben bosszúért lihegtem...

Folyt köv...

Írta: Winczheim Tibor
2319
Pataki Glica - 2011. június 20. 07:09:34

Kedves Tibor! Most, hogy olvastam a "helyreigazításunk" Tisztelettel Bocsánatot kérek! Isten Éltessen Titeket Sokáig, Jó szomszédságban!
Szeretettel:Glica

2603
orkutya - 2011. június 19. 22:30:25

Kedves Hozzászóló Barátaim!
Nem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyien olvassátok írásomat...
Hogy a "kedves" szomszédom igazi lény-e? Oly annyira hús-vér ember, mint Ti. Kissé nehézkes, kissé szórakozott, kicsit nagyot halló, kissé feledékeny 70-en felüli kisnyugdíjas. De a szíve nagy, segítőkész, tip-top becsületes ember. Ennél rosszabb szomszédja ne legyen senkinek. És még a neve is igaz.
Jó szórakozást kívánok mindenkinek a befejező részhez: Tibor

48
Edwin Chat - 2011. június 19. 14:33:57

Kedves Tibor!

Nem tudom, hogy a történetben szereplő János szomszéd valós személy, vagy csak kitalált karakter, de írásod alapján egy szerencsétlen kis flótásnak tudom elképzelni, aki nagyon szimpatikus. Tetszik a viselkedése, és ezért várom a folytatást.

Üdv: Edwin Chat.

2175
hzsike - 2011. június 19. 00:19:19

Kedves Tibor!
Remek stílusban megírt kis történet.
Nagyon eredeti!
Üdvözlettel:H.G.E.ZsikePfft

2135
mami - 2011. június 18. 05:33:51

Kedves Tibor!
A Töled megszokot, nagyon jól megírt történet. Várom a folytatást.
Szeretettel: Jártó Róza

2319
Pataki Glica - 2011. június 17. 16:28:36

Kedves Tibor a Te idegeid kötélből vannak. Hajóvontatásra is alkalmas lenne! Ilyen "bárgyú" szomszédot kifogni!?
Oly remekre sikerült a helyszíni szemle, hogy éreztem a hűtőpultok hűvösségét ebben a nagy melegben.
Szerintem, teljesen reménytelen fazon....de' várom a folytatást....
Szeretettel:Glica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.