Szöllősi Dávid: Grete Marcsik-Neuberger: Az öreg földműves

Grete Marcsik-Neuberger:

Der alte Heidebauer

Traurig geh’ ich über die Heimatflur
Und suche weinend meines Vaters Spur.
Da plötzlich-in meiner tiefen Trauer-
Sehe ich dich wieder , du mein lieber, alter Heidebauer.

Ich sehe dich nach dem Pfluge schreiten,
Den Acker fürs nächste Korn zubereiten.
Und wie er sein Feld bestellt!
Als gebe er Leben und Brot der ganzen Welt.

Ich sehe, wenn deine Stirn sich senkt,
Wie dein Schweiß den Heideboden tränkt.
Und wie erfrischender Tau,
Belebt dein Schweiß, dein Fleiss diese Au.

Im Sommer, wenn Klee verblüht , wenn die fhren reifen,
Seh’ ich dich die Sense dengeln und nach dem Sichel greifen.
Von früh am Morgen bish spät in die Nacht,
Wird dann das Korn geschnitten und in die Scheune gebracht.

Am Abend, wenn die Glocken läuten,
Seh ich dich langsam, müde nach Hause schreiten.
Dein Haupt entblößt, du murmelst im Gang
Dem Schöpfer deinen Lobgesang.

Der Pflug ist verrostet,
Die Fluren sind öde,
Und ich frage voll Trauer:
Heideboden, wo ist dein alter Bauer?

Rings um mich Stille, am Himmel das Abendbrot,
Ich weiß, der alte Heidebauer ist längst schon tot!
Fern der Heimat in frender Welt
Starb er wie ein verbrannter Held.
_______________________________________

Grete Marcsik-Neuberger:

AZ ÖREG FÖLDMŰVES

Járom szülőházam hajdani udvarát,
Búsan keresgélem édesapám nyomát;
Mély, könnyes gyászomban egyszer csak hirtelen
Újra látlak, drága, öreg földművesem.

Látlak, eke nyomán ballagsz komótosan,
A holnapi magért munkálkodsz szorgosan.
Milyen gonddal szántod, műveled a földet!
A világ kenyeret, életet kap tőled.

Látom, hogy leszeged őszülő fejedet,
A szántás beissza bő verejtékedet,
A te verejtéked, páratlan szorgalmad
Élteti e földet, mint frissítő harmat.

Mikor a lóhere-virág már enyészik,
És a nyár derekán a kalász beérik,
Látlak téged, ahogy kaszád kalapálod,
Sarló alá, ahogy a rendeket vágod,
S kora hajnaltájtól késő éjszakáig
A levágott búzát hordod a pajtáig.

Amikor az este már a harangoké,
Látlak, mész fáradtan, lassan hazafelé,
S hajadonfőtt mormolsz útközben egy imát,
Megköszönve Néki mindent, amit csak ád.

Az eke rozsdállik, az udvar is üres,
Búsan kérdem magam: hol vagy, vén földműves?
Csend vesz körül… Tán Fenn vacsorához fogott
Apám, a földműves, aki régen halott!

Idegen országban, otthonától távol,
Hősként költözött el ebből a világból.
________________________________________

(Fordította: Szöllősi Dávid)

2012. március 26.

1038
Szollosi David - 2012. április 07. 02:23:40

Zsike, Edit, köszönöm!

2175
hzsike - 2012. március 30. 17:00:17

Kedves Dávid!
Ez egyszerűen gyönyörű. Köszönöm, hogy (lefordítottad, így ) olvashattam.
Szeretettel:ZsikePfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.