Cs. Nagy László: Magam-magam
Magam-magam

Leülök mellém.
Fogom most a kezem
s átölelem e röpke csendet.
Vállamra telepszik a múló idő.
Szemembe nézek, ím ott vagyok magam
lebegve íriszemen, mint sötétlő Kába-kő.
Ezüst csík ragyog, karjait átfonja homlokom felett,
hajdan volt tükörkép remeg a holt idő taván.
Arany avar, kéjes, zöld „mohot” fedett
a zörgő tavaszt még elérem talán.
Felröppen rólam a kósza idő,
könnyíti sajgó vállamat.
Csak ülök mellettem.
Látom magamat.

Cs. Nagy László
3300
kandracs roza - 2012. november 05. 10:51:37

Kedves László!! a magány a legfájóbb az élő érző embernek.De légy magaddal jóba...szeretettel.Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.