Cs. Nagy László: Alkony-hajnal
Alkony-hajnal

Fény lobban nyugvó Nap haján,
lecsorgó sötétségben halkan felzokog,
csillagzár fénylik az est ajtaján,
holdsugár karcol márvány káprázatot.
Opál ködök, lágy zenét vibrálnak,
horizonttalan felhő-éneken,
apró csillagok pislanva szitálnak
s kihunynak csendszagú éjeken.
Lassan kong üstökös ingaóra,
időt köhög a sanda alkonyat,
elsírja fekete könnyét virradóra,
sarki fénybe mártva az álmokat.
Kémények füstös pásztorbotja
pincékben dohosodott ködöt integet,
fekete terítőrojtjait siratva
kormos áhítattal az éj lassan lépeget.
Imák horkolnak, mélázva hintenek
pihenni vágyó nehéz illatot,
zokogó indulatok lassan festenek
párás vakablakra álmos pillanatot.
Befonja fénytelen, sötét tincseit,
tükörképében árnyéktalan alakok,
de felzengik a nappal szikrázó kincseit
tolakodó, szemtelen hajnalok.

Cs. Nagy László
3362
zsubanya - 2013. március 08. 19:43:04

Drága Titus!

Azt hiszem ismersz már eléggé ahhoz, hogy leirhassam, visszajövök még, mert ez a versed megint csak egész embert kiván, és én most épp nem vagyok az. Még hagyom magamban soraidat, s jövök.
Addig is sok szeretettel kérem türelmedet: Zsuzsa

1209
angyalka - 2013. március 08. 11:27:38

Kedves László!
Csodálom ahogyan a szavakkal bánsz.!Wink
szeretettel jártam nálad.
Rozálka

3439
titus56 - 2013. március 08. 06:14:28

Kedves Égkék!

Köszönöm, szívet melengető szavaidat főként, hogy a természeti képek rád találtak. Nagy varázsló a természet és nagy szerelem is egyben.

titus56

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.