Cs. Nagy László: A szellő
A szellő

Inged alá édesen borzolódik,
puhán kócolja hajadat,
meglibbent csipkés függönyöket,
csókolva ébreszt árvalányhajat.
Langy melegben hűsítő,
tollpihés, puha símogatás,
körbetáncoló, apró fuvallat,
bokrokba bújó szélzokogás.
Alig rezzent árnyas árnyakat,
elülve megbújik erdők szegletén,
lopódzzó lidércként tovasiklik
a pihegő fák tetején.
Levelek fonákján békésen elidőz,
áthullámzik egy apró tavon,
lassú bujdoklással átsurran
a sistergő, forró Napon.
Megbotlik görcsös gyökerekben,
majd hempergőzve tovalibeg,
nem is mozdul az idő
s némán sóhajt egy kis liget.
Tovatántorog az álmatag szellő
s vele döcög a múló pillanat,
magába fonva cserfesen trillázó,
színesszárnyú madárdalokat..
Aztán befordúl egy szűk ösvényen
a forróság széleibe belekap,
apró boszorkánytáncokat pergetve
megszületik a forgatag.
Nekifeszül a fényes melegnek
döjfösen felfuvalkodik,
bőszen, porfelhőt kavarva
serényen nekirugaszkodik.
Szaladva hengergeti maga előtt
az erdők felhevült gondolatát,
átgázol úttalan utakon
és széllé fújja fel magát.

Cs. Nagy László
3767
vorosemilne - 2013. március 12. 14:15:29

Játékosan gördülnek a sorok, akár a szellőtánc.
Gratulálok, Judit

2952
bruxinelli - 2013. március 12. 13:41:32

mint egy pajkos gyermek, vagy egy szárnyát próbálgató madárfióka ki tudja előbb utóbb felnőtt lesz belőle, olyan ez az incselkedő szellő.
Szeretettel, Zsófi

3362
zsubanya - 2013. március 12. 11:56:57

Engem ismét elért a szele, majd jövök!
Szeretettel: Zsuzsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.