Szöllősi Dávid: Kezek az íróasztalon
Kezek az íróasztalon

Ülök az íróasztalomnál,
nyugtatom lapján két kezem,
nézem a ráncokat, szeplőket,
s egy kép ugrik be hirtelen.

A kék erek, a pergamen bőr,
mint áttetsző pauszpapír;
ujjak: idegek, inak, csontok,
egy kéz, mely száz évet kibír.

Anyám keze… Remegve fogta
a kanalat, a poharat;
evett, bár étvágya már nem volt,
s én néztem, néztem ezalatt.

Kezek… Istenem, mily gyengéden
ringattak engem hajdanán,
később vasaltak, főztek, mostak
húsz hosszú éven át reám.

És nem fáradtak, nem pihentek,
varrtak, stoppoltak gondosan;
nem csókoltam őket elégszer,
szégyellem máig is magam...

Most itt ülök, a kezem nézem,
tenyerem lenn, kézfej fölül,
s egy kellemetlen érzés kúszik
elő a vén szekrény mögül…,

… az elmúlás, a menthetetlen,
mely csontot, izmot nem kímél,
agyat és szívet követel majd
tőlem, s mindenkitől, ki él.

2013. május 20.
1038
Szollosi David - 2013. május 26. 00:37:59

Alfonzina, köszönöm a gratulációt!Smile

1209
angyalka - 2013. május 25. 22:19:31

Kedves Dávid!!!
Nagyon szép vers..csodás megemlékezés.
szeretettel
Rozálka

3652
zina - 2013. május 24. 13:49:13

Tetszett,
gratulálok szeretettel!
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.