Cs. Nagy László: Áldozatom
Áldozatom

Fohászom vérétől csordul
oltárodon a kehely
s imába font hozsanna
zokog a fénylő ablakon.
Térdelő lelkem
magányban vezekel
s ostyád világít
e hangtalan áldozaton.
Keresztem cipelem
s oly messze még Golgotám,
térdemen ezer sebet ejt az út.
Lelkem súlya alatt
megremeg hitem,
nem törli kendőd
e szerelem-vértanút.
Kitárt karomon
átütnek a szegek,
öledbe hullajtom vérző énemet.
Átdöfött oldalamon az
idő kacagja csak a sajgó végzetet.
Földig lejtenek
a magány fellegei,
recsegve áll már
a borzalmas kereszt.
Menekülni próbál az élet,
de van mi fogva tart,
van mi soha nem ereszt.
Talán majd eljön váratlan,
harmadnapra a feltámadás.
Az égből csodás ragyogással
felhangzik a feloldozás.
De addig áll ez a kereszt
s fohászom vérétől
csordul oltárodon a kehely.
Homlokomba vájnak töviseim
s érzelem-golgotám
lesz majd e hely.
3681
gyongy - 2013. június 25. 21:30:31

Kedves László!
Tudtam, hogy keresnem kell az újabb versed, bár biztosan van amiről talán lemaradtam közben, de tudnod kell, hogy ez is gyönyörű lett! Hogy férhet el ennyi érzés egy férfiúi lélekben? Kivételes ember vagy!!!!! Csodállak is érte!Smile szeretettel: gyöngy
(ha tudnám felhívnám Rád mindenki figyelmét!!!)

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.