Cs. Nagy László: Fogyó Hold
Fogyó Hold

Elfogy a Hold, fényén kitaszítva,
lángja veszített perc didereg.
Az éj vele omlik, sűrű palástján,
rőt szemű csillag könnye pereg.

Sóhaja elvész, messzi' sötétben,
mostoha fénnyel szíve helyén.
Lélek-imából szikra világít,
védve a fáklyát lelke hitén.

A Hold belesajdul, sárga imádság
lüktet a csillag vágyaiban.
Fényteli sóhaj rezdül a csendben,
holnapot koldul álmaiban.

Tán felkel a Nap, melegen simogatva,
az éj leborulva fénybe zokog.
Tárt kapujában rebben a felhő,
szirmokon áldó lángja csorog.

Elfogy a Hold, fényét a Nap óvja,
lelkemen élő szikra pirul.
Holnapok tűnő felleges inge
térden imádva szívedben virul.

A Nap színaranyló íve világít,
elfeledem sajgó sebeim.
Kéz a kezemben, fényeden lassú
álmokat várnak zárt szemeim.
3439
titus56 - 2013. július 11. 08:42:44

Drága Katalin!

Bár a versben "fénybe" zokog szerepel, de gondolom csak elütésGrin köszönöm szavaidat hálás főhajtással.

titus56

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.