Cs. Nagy László: Lelkem porán
Lelkem porán

Fölporzik lelkem útja és
szívem verejtékére szárad,
az idő néma bilincsbe zár
de hinni sohase' fárad
a gondolat mi bennem dobog,
alvó parázsként újra fellobog,
mint bozontos illat a réten,
hol a szín halni készül éppen,
s már talán maga sem érti,
a Nap sóhaját miért reméli,
mért varázsos a volt pillanat,
egy szó, egy íz, egy hangulat,
a fényben térdelő sok szirom,
illat, ahogy átbukik egy csillagon,
hajtott fővel, mint három királyok,
még most is, előtted ha megállok,
esőd lágyan lemossa rólam a port,
érdes sziklámból faragsz új szobort
s hullok, mint pehely havazáskor,
ragyogok, mint cseppben a zápor,
nem marják bőröm cifra hidegek,
mégis reszketek, mint ájult levelek,
szállok, szintjátszó buborékkal,
szétszórom magam ezer marékkal,
fénnyel ölellek, illatos színnel,
mert kezem ölelni még nem mer,
a folyók is bűnömet zokogják,
napjaim valómat lencséért eladták,
de szívemben mosott ruhák dagadnak,
cselédje lettem minden szavadnak,
szentjánosbogár a fényed bennem,
szitakötők lenge szárnyát öleltem,
a bőrödre bőrömet sóhajtom s magam
eljátszom, hogy létem gondtalan,
szirének énekén hangodba szökök,
tékozlón megtérő Est-hajnal körök,
minden lépésedben a lábam mozdul,
bennem zúgsz mint harang ha kondul,
s ha elalszol én Téged álmodlak,
hangsúlya vagy a zenének, szónak,
asztalomon mind fehér teríték,
szívem szobáiban a legbecsesebb érték,
bennem egy szó-malom téged őröl,
Te csordulsz nyakamba záporos tetőről,
Te fordulsz be minden utcasarkomon,
esténként felfénylesz homlokomon,
elalszom s én mindig újra megálmodlak
mint bolygót a Körötted forgó világomnak
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.