Cs. Nagy László: Ariadné-fonalam
Ariadné-fonalam

Szálló, könnyű sóhajoktól
a lélek súlyos-nehéz lesz,
istenhátamögötti, magányos teher!
Letenném, de lábaim előtt már
oly sok sóhajtott sóhaj hever.

Halvaszületett pillanat az élet,
de cipelem szirom-szándékait.
Vállamon hordom súlytalan súlyukat!
Eldobható percek soha nincsenek
amiért felcserélnék ezer másikat.

Csupaszfalú, sötét labirintus,
lábam alatt hullámot vet az út.
Vak ablakaim fény-szélesre tárom.
Szakadt Ariadné-fonalba oltva,
sötétben porlik feledett hiányom.

Arcomat fényben mosdatom,
elhasznált évek csepegnek kezemről.
Letörlöm sorsom nedves nyomát.
Te vagy életem harsogó kérdése
s örökkön kutatom gyönyörű okát.

Hunyorogok ön-napom fényétől,
én-könnyem csorog le arcomon.
Pillanat-vakká válik bennem az idő.
Szálló, könnyű sóhajoktól
a lélek, súlyos-nehéz szemfedő.
3300
kandracs roza - 2013. augusztus 27. 14:55:06

Kedves Lászlóm...minden versed csodás-de most úgy érzem fáj...Szeretettel olvastalak....RózsádRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.