Cs. Nagy László: Imák imája
Imák imája

Szívem letérdel fájó,
könyörgő imákra,
bennük zokog lelkem
minden fekete átka.
Lelked lelkemnek
szárnyaló párja lett,
szíved szívemmel
fényt perlekedett.
Úgy sajdulsz bennem,
mint oltárban a kereszt,
ostyád ajkamon új
igéket növeszt.
Csipkét virágzik
bennem a remény,
hogy elmondjam
nincs elég költemény.
Átütik homlokom
éned villámai,
szerelmem imáját
mégsem oltja ki,
szószéked előtt
szárnyaim kihajtanak,
stációm képei
Előtted meghajlanak.
Átlépve lázon,
féltő szenvedélyen,
egedbe kiáltom
minden reményem,
Felhő-kezemet
imára kulcsolom,
feszület-magamban
Te vagy az oltalom,
lelked arca
kendőmön felragyog,
tövised nyomán
szívemből szív bugyog,
kenyér és bor lettél,
Veled áldozok,
oldozd fel bűnömet
vagy elkárhozok.
3300
kandracs roza - 2013. szeptember 10. 15:39:38

Szép,mit szép, csodás...édes Lászlóm...mi az ami úgy fáj??
Szeretettel,de nem örömmel olvastalak. RózsádThinking

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.