Cs. Nagy László: Feléd fordulva
Feléd fordulva

Titkolta Isten szép, ragyogó arcomat,
csak Feléd fordította lélek-nyitottan.
Tanultam nem félni csengő hangomat,
szerelemmé szépletted' göröngyös utamat,
zápor-hirtelenségű vég, mi elém toppan.
Pedig ott csengtem lelkem-harangjában
s kondulásom előtt most bezártad ablakod.
Lángom kialudt tükörkép-alakban,
görcsös lett kezem, megfoghatatlan,
jaj-néma hangom már alig hallgatod.

Letépted magányomat hajtásaimról
s ím, most kegyesen visszaadtad.
Barna árnyékok szöknek sóhajaimból,
nehezen csorognak sajgó vállaimról,
harangom végső kondulását megadtad.
Megtanítod velem újra az egyedült'
lépteimben a semerre' lép, elandalog.
Kitárt szívem felhődig felrepült,
szellő-puhán válladra szenderült,
most légürességem szomjába fulladok.

Világod szüntelen forog velem,
fénylő gondolataimba kapaszkodok.
Homlokom ívén bozontos félelem,
magam hitét tán magam sem hiszem,
mégis bennem ragyogva Rád gondolok.
Nem szólt Isten, hogy ne szeresselek,
hagyta mindenek-kínjait vállamra zuhanni.
Magamban mégis lángolva visellek,
fényeden gyötrelmeim néha elpihennek,
hagyom legbelül Énedet ragyogni.
3392
lambrozett - 2013. december 04. 19:13:25

Csodavilág lélek-folyondár....felfut a szívünkig, agyunkig. Jó volt itt. Smile Üdv. Éva

3681
gyongy - 2013. december 04. 15:41:19

Kedves Titus!

Nem tudok érdemben hozzászólni versedhez......pedig szeretnék...többedszer olvasom újra, meghallgattam a hangos versek között is és minden szó kevés kifejezni a hatást.
Csak szerényen azonosulni tudok az előttem szólókkal.
Léleköléssel: gyöngySmile

2175
hzsike - 2013. december 04. 13:35:56

Engem is megérintett...nagyon szép, kedves Laci.
Szeretettel:Zsike Smile

3362
zsubanya - 2013. december 04. 08:00:01

Drága László!
Azt, hogy mindig meglepsz lassan kezdem megszokni. Most ismét nagy talányt tettél elénk. Egy más gondolatmenetet, mint amit megszoktam Tőled. Itt ülök órák óta és csak érzek, de nem jönnek a szavak. Áttetsző, összemosódó, mégis jelként ragyogó csillag. Homályos és mégis tiszta, megfoghatatlan, de mégis igazán érzékelhető fájdalom, valami a lét és elmúlás közötti szférában, a hiány és valóság egymásnak feszülése. Fantasztikus költői eszköztárral! Igazi szférák zenéje csendül ki e versből. Azt nem mondom, hogy nem kell hozzá némi empátia, de ez teszi izgalmassá és értékessé számomra e versed is! Most nincs több szavam, mert verseidhez napok sem volnának elegendők, hogy mindent leírjak, amit olvasásukkor érzek! Igazi katarzist vagy képes előidézni mindig soraiddal!
Főhajtás, s a többi néma csend....
Őszinte baráti öleléssel tisztelőd: Zsuzsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.