Oláh Péterné Jantyik Erzsébet: Pillanatra
Pillanatra

Kíváncsian várom
lesz-e érkezésed?
Vagy közelít-e hozzád
az a szomorú péntek.
Emlékszel ?...mikor a nagy
hó elkezdett olvadni..?
Annak a havában
kellett neki halni.

Szinte hóhegyek fedték
el az utat,
Csak a halál találta meg
a kulcslyukat.
Beosont hidegen ,nesztelen,
szó nélkül ,
ridegen vette el.

Nem szólt egy szót sem
gyenge lett tőle,
Ereje elhagyta,
fejét kezembe hajtotta.
Mozdulatlan teste,
hangtalan lett örökre.

Pedig már aznap
kisütött a nap is.
.Mintha tavaszodna,
szélesebb lett az emberek
mosolya...

Csodálkozva néztem,miért...?
Nálunk... ,meg fekete lett a csend!
Ti se mosolyogjatok!-,hát
nem látjátok,
Hogy mindjárt belehalok.?

Üres lett a kis ház pont
Huszonöt éve.
Fejünk fehér lett,
ráncos kezemmel
rovom -e sorokat.
Nem tudom hol és hogy vagy.
Bízhatok-e abba,hogy találkozunk,
Vagy csak közöljem a jövővel,
Hogy léteztél ,szerettél és idővel,
Mindenki ezen ez úton megy el.

Ha majd találkozunk a nagy körforgásba
Ölelj magadhoz,csak egy pillanatra.

Kondoros.2012.január 3o.Jantyik E JE
4694
Rzsike - 2014. május 31. 20:44:09

Sad Ez a legfájóbb versem.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.